Keresés

Indul a második tüntetés a demokráciáért

Több tízezren keseregtek a Fidesz győzelmén

Több tízezres tömeg tüntetett ismét Budapest belvárosában a Fidesz biztos győzelmét hozó áprilisi választási eredmények miatt. A tüntetők még nem hagyták el a kiindulási pont Kossuth teret, mire a tömeg eleje már a tüntetés helyszínére ért. A tömegben ismét együtt vonultak jobbikosok és baloldali ellenzékiek – tüntetésen pedig soha nem szólt még ennyi Wellhello.

Ismét együtt tüntettek a kormány ellen a jobbikosok és a baloldaliak

Szombaton hat órakor kezdődött a Mi vagyunk a többség 2.0 névre keresztelt tüntetés, ahova ismét több tízezren jöttek el pártállástól és ideológiától függetlenül. A tüntetők ezúttal a Kossuth térről indultak, a végállomás pedig a Szabad sajtó úton volt, ahol többek között korábbi tüntetések szervezői, diákok és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is felszólalt. A cél ugyanaz volt, mint az előző gigatüntetésen: nyomást gyakorolni a döntéshozókra, szabad sajtó és ellenzéki összefogás a Fidesz ellen.

Harcot hirdetett a korrupció ellen a Momentum

Orbán brüsszelezett, az ellenzék az elvándorló fiatalokról beszélt

A Fidesz és az ellenzéki pártok is utcára vonultak október 23-án megemlékezést tartani. Orbán Viktor a Terror Házánál beszélt arról, hogy ránk akarják ereszteni a migránsokat, a Jobbik felvázolta a Vona-tervet, a Momentum pedig harcot hirdetett a politikai apátia ellen.

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

A Jobbik kivételével nyolc ellenzéki párt választási reformjavaslatot fogadott el, amely alapjaiban változtatná meg a jelenlegi, a 2014-es választások előtt íródott választási törvényt. A kulcsszó az arányosság lett, azaz, hogy a pártok az országosan rájuk leadott szavazatok arányát a leginkább tükröző számú mandátumot kapjanak az országgyűlésben.

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

Az MSZP képviselőjének száz kilométert kellett utaznia, hogy kezeltetni tudjon egy fülgyulladást, a PM vezetője pedig végignézte, ahogy egy nővér intubál egy beteget a felkészületlen orvos helyett. Ellenzéki politikusok beszélgettek arról, miért rossz a magyar egészségügy.

Egyesületbe tömörültek a kormányellenes civilek

Komolyabb keretek között folytatják munkájukat a kormányellenes megmozdulások és akciók szervezői. Egyesületet alapítottak Új Magyar Köztársaság néven, és rámennek a népszavazási kezdeményezésekre.

Zöld utat adott két népszavazási kérdésnek az NVB

A tankötelezettségi korhatárról és a kamarai díjról lehet népszavazást tartani, a trafikokról nem.

Száz helyen tüntet az ellenzék

Száznál több településre szerveznek korrupcióellenes demonstrációt a baloldali ellenzéki pártok áprilisban – erről állapodtak meg az MSZP, a DK, az Együtt és a PM képviselői.