Keresés

Az autisták végre megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. Továbbra sem jár viszont számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után.

Az autisták lehetnek az otthongondozási díj vesztesei

Az autisták lehetnek az otthongondozási díj vesztesei

Igaz, a kormány bevezette a gyermekek bruttó százezres otthongondozási díját, a feltételrendszerét úgy alakította ki, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen eleshetnek.

Gond az nincs. Feladat van

Mindig is szerettem volna egy Down-os babát

Több mint húsz éve már, hogy az öt saját gyereket felnevelő Csöpi úgy döntött: szeretne örökbefogadni olyanokat, akinek nincs lehetőségük saját családjukban felnőni. Az évek alatt összesen nyolc gyereket vett magához, jelenleg hat gyereket nevel. Van köztük örökbefogadott, és nevelt is, a gyerekek Down-szindrómával, illetve valamilyen fokú sérültséggel élnek. A család pár éve a Tolna megyei Tengelicre költözött, a helyiek hamar befogadták őket, csak a ház körüli magas kerítést nem értik. A napok korán, már reggel hatkor elkezdődnek, a gyerekek óvodába és iskolába járnak, az anya pedig ahelyett, hogy elfáradna, folyamatosan újabb és újabb terveket sző. Fotósunk végigkövette egy napjukat.

Az fogad örökbe, aki tudja, hogy a fogyatékkal élő is csak egy gyerek

Az fogad örökbe, aki tudja, hogy a fogyatékkal élő is csak egy gyerek

Egy család négy gyereke mellé fogadott örökbe egy Down-szindrómás kisfiút, mert ez mindig is vágyuk volt. Egy másik családnak azután derült ki, hogy súlyos izomsorvadásban szenved a lányuk, miután hazavitték. Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. A két család szerint ezek a gyerekek is épp olyanok, mintha a sajátjaik lennének, semmiféle csoda nincs abban, amit tettek.

Nem látod, hogy Down-szindrómás van a színpadon

Nem látod, hogy Down-szindrómás van a színpadon

Állva spárgázik, miközben a kezében rudat forgat a Down-szindrómás artisa lány, Bőczy Tímea. A lány nem mindennapi tehetség, 14 éve edz egy integrált artista csoportban. Szegény családból származik, anyukája még tandíjat se tudja fizetni, az orvosok és gyógypedagógusok sosem hittek benne, de az edzője felfigyelt a tehetségére, azóta pedig sorra nyeri a versenyeket ép artisták ellen.

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút 1

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút

Dani gyerekkora óta megszállottan rajzol: tigriseket, mérges darazsakat, oroszlánokat. A Down-szindrómás fiúnak ez jelenti a legfontosabb önkifejezési formát, ezzel adja a külvilág tudtára, hogy mennyire fontos neki a család.

Kitiltottak az edzőteremből egy Down-szindrómás fiút

Szüleivel járt edzeni, állítólag több panasz is érkezett rá, ezért a tulajdons azt kérte, hogy ne jöjjenek többé.

Üres szoba egy szülészeti osztályon | Forrás: flickr.com/Claudia Heidelberger CC-BY-ND https://www.flickr.com/photos/claudiasimsphotography

Menjen haza, és szüljön egy másikat

Amikor valakinek Down-szindrómás gyereke születik, az orvosa megnyugtatja, hogy ez nem is olyan szörnyű, élhetnek még teljes életet, és talán még a civil segítség lehetőségét kínáló szórólapot is az anya kezébe nyomja. A magyar szülészeteken azonban még nem ez az általános eljárás, sokszor csak együttérzés nélkül, ridegen közlik az anyával, hogy lehet Down-os a gyereke, és készüljön fel a legrosszabbra. Az orvos saját kudarca egy ilyen gyerek, vagy csak hiányzik a szülészek egy részéből az empátia? Mennyiben szól ez a történet a kártérítési perekről?