Keresés

Attól még lehetek jó orvos, hogy meleg vagyok?

Attól még lehetek jó orvos, hogy meleg vagyok?

A szexuális kisebbségekhez tartozó orvosoknak és orvoshallgatóknak rengeteg nehézséggel kell szembenézniük. Félnek, hogy szexuális beállítottságuk miatt  kollégáik és betegeik megkérdőjelezik szakértelmüket. A diszkrimináció és a homofóbia miatt jobban ki vannak téve a stressz okozta testi-lelki problémáknak, a kiégés és a pályaelhagyás kockázata is nagyobb náluk.

Kimondta a bíróság: az Emmi felelős azért, mert szegénység miatt veszik el a gyereket

Az Emmi felelős azért, hogy szegénység miatt veszik el a gyerekeket

A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felel azért, mert tömegesen szakítanak el szegénység miatt gyerekeket a családjuktól Nógrád megyében. A perben azonban nem sikerült bizonyítani, hogy ez a rossz gyakorlat egyben a roma gyerekek diszkriminációját is eredményezi.

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat (jóváhagyásra vár)

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat

14 milliárd forint EU-s pályázati pénzből nyitottak országszerte Család- és karrierpontokat, hogy segítsék a kisgyerekes nők munkavállalását. A projekt három évig tart, ebből egy letelt, ezért kiválasztottunk közülük hármat, és megnéztük őket közelebbről. Kiderült, hogy az irodák csak pár hónapja nyitottak meg, eddig főleg Csernus doktorral, Pál Feri atyával, önismereti tréningekkel és tanácsadással próbálkoztak. Aki komolyan veszi, nehéz fába vágja a fejszéjét, aki nem, papíron az is jól teljesíthet. 

A délelőtött az iskola folyosóján töltöm 1

A cukorbeteg gyerekek se kellenek az iskoláknak

Az óvodai és iskolai pedagógusok egy része nem hajlandó vállalni a cukorbeteg gyerekek oktatását. Ennek oka legtöbbször a félelem: a tűtől, a napi többszöri vércukorméréstől, és a felelősségtől. Pedig a szülők együttműködőek lennének, telefonon elérhetőek, táblázatot gyártanak, viszik az ebédet reggelente.

Forrás: flickr/LongitudeLatitude CC BY 2.0 https://www.flickr.com/photos/longitudelatitude/13812283775

Személyzeti vezetőből ügyintézőt csinál a szülés

Amikor egy nő bejelenti a munkahelyén, hogy gyereket vár, mosolyokat, gratulációkat kap, és azt, hogy siessen vissza hozzájuk. De aztán hiába tenne eleget ennek a felszólításnak, a korábbi posztja egyszercsak nem létezik már. Nem garancia erre az sem, ha valaki vezető beosztásban dolgozik: több száz fős cég személyzeti vezetőjéből egyik napról a másikra kezdő ügyintéző lesz, mert merészelt elmenni szülni.

Forrás: flickr/Juanp. GC https://www.flickr.com/photos/proyecto-garaje/6039425037

Ha kipécéz a főnök, az nem diszkrimináció

Ha egy hajléktalant nem szolgálnak ki a boltban, az diszkrimináció, de mi van akkor, ha nem emelik a gyógypedagógus fizetését vagy ha elutasítanak az állásinterjún egy jelentkezőt, csak mert a főnöknek nem tetszik a település, ahol lakik? Egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy mi számít hátrányos megkülönböztetésnek, és mi nem. A hatóság rengeteg kérelmet utasít vissza azért, mert nem tudnak mit kezdeni vele. Elmagyarázzuk, mi alapján döntenek.

Dupla gumikesztyű és megszégyenítés az orvosnál

A legtöbb HIV-fertőzött még ma is arra kényszerül, hogy titokban tartsa állapotát. Ha ugyanis valaki színt vall, könnyen megeshet, hogy nem tömik be a fájó fogát, nem megy ki hozzá az ügyeletes orvos vagy nem vállalják el a szükséges operációt.

Így kell kitenni egy városból a romákat

Kilakoltatások, házrombolások, a lakcímkártya elvétele, a hűtőbe és a wc-be benéző hatósági ellenőrök – csak néhány a miskolci vezetés módszerei közül, amivel évek óta próbálja elérni, hogy a szegény romák eltűnjenek a városból. A szisztematikus kiűzés egyelőre sikeresnek tűnik: csak a számozott utcákból már négyszázan eltűntek.

Képünk illusztráció | Forrás: flickr.com/Gian Franco Costa Albertini CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/gianfrancocosta/4537883385

Kapucnit húz a fejkendőre, csak ne bántsák

Ági ma már gúny tárgya a szentendrei gimnáziumban, ahol korábban semmi konfliktusa nem volt amiatt, hogy hidzsábot visel. Czink Ibolyának az elmúlt egy évben egyre több megjegyzést tesznek a buszon fejkendője miatt. Muszlim nőket kerestünk meg azután, hogy a Széchenyi fürdőből kizavartak két burkinis fürdőzőt, arra voltunk kíváncsiak, hogy éri-e őket bármilyen hátrány amiatt, hogy fejkendőt viselnek.

Kártérítést fizet az iskola, amiért leszbikus szülei miatt nem vettek fel egy diákot

Jogerősen háromszáz-ötvenezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatainak megtérítésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Kispesti Waldorf Iskolát, amiért 2013-ban elutasította egy diák felvételét miután kiderült, a gyereket két anyuka neveli.