2018-tól jön a szociális diagnózis
Részletesen leírnák, hogy a szociális rendszerben résztvevőknek milyen igényei vannak, ez alapján állítanának össze egy szolgáltatáscsomagot.
Részletesen leírnák, hogy a szociális rendszerben résztvevőknek milyen igényei vannak, ez alapján állítanának össze egy szolgáltatáscsomagot.
Kiemelhetik a családból azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával. Hogy mit jelent pontosan az együttműködés, azt senki sem tudja.
Akár a gyerek családból való kiemelésével is sújtható lenne, ha a szülők nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával. De mit jelent az együttműködés? Bármit.
Oktatással sok mindenen lehetne javítani, mégsi ebben zajlik a legnagyobb rombolás a TÁRKI Társadalmi Riportja szerint. Pedig a gazdasági helyzet megengedné, hogy a kormány csendesen építkezzen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorlatilag elismerte, hogy több esetben hibázott, amikor több tapasztalt tanodás civil szervezet pályázatát nem ítélte állami támogatásra érdemesnek a legutóbbi tanodák támogatására kiírt, 5,3 milliárd forintos keretösszegű pályázatán. A néhány hete belengetett új pályázat ugyanis az előző körben „érthetetlenül” elbukott pályázókat fogja helyzetbe hozni.
Több pénzt és okosabb szervezést ígér a gyermekvédelmi rendszernek Czibere Károly 2016-tól. Egyik sem ártana neki.
Az elmúlt két évben javult a helyzet, az emberek kevésbé szegények – számolt be Czibere Károly, szociális államtitkár a Tárki elemzéséről. Szerinte a legnagyobb javulás a foglalkoztatásban tapasztalható.
A szociális államtitkárság szerint nem lehet indok az önkormányzatok pénztelensége a segélyek elvonására, mert a kormány minden szegény településnek ad pénzt. A segélyezési rendszer átalakítása miatt valószínűleg több önkormányzat nem fogja tudni adni a korábbi támogatásokat, a kormány szerint senki ne hivatkozzon pénzhiányra.
A rászoruló bölcsődéseket és óvodásokat érintené a kormány 2016-ban induló, 20 milliárd forintos programja.