Keresés

Nem talált megfelelő óvodát a hivatal, elvették a családi pótlékot a családtól

Védelembe vette kisebbik gyereküket, és megvonta a családi pótlékot Ildikóéktól a gyámhivatal, pedig csak elköltöztek, és nehezen találtak új óvodát különleges nevelési igényű kisfiuknak. A megvont családi pótlék miatt kevesebb speciális foglalkozást tudnak finanszírozni a gyereknek, mert fejlesztő pedagógust sem biztosítottak nekik.

Hiába fenyítik a szegényeket, attól még nem járnak többen iskolába

Hat éve büntetik a családi pótlék megvonásával azokat, akiknek a gyereke sokat hiányzik az iskolából. Ezzel akarták megregulázni a lógósokat, de úgy tűnik, befuccsolt az elképzelés.

Az egyszülős család nem is létezik

Nincs benne a közbeszédben, sokan egész egyszerűen tudomást sem vesznek róla, hogy vannak olyan családok, ahol a szülő egyedül neveli a gyerekét. Pedig már minden ötödik magyar család így él, és számuk egyre csak nő. Az állam havonta ezerötszáz forinttal honorálja az egyedülálló szülők harcait, de a szolgáltatók sem törik össze magukat, hogy segítsék ezt a réteget.

A Jóistenben és az Erzsébet-utalványban bíznak a pettendiek

Pár ezer forintból élnek a szegény családok Pettenden, de a tanévkezdésre be kell szerezniük a tanszereket, a füzeteket és a tollakat, sőt, még új ruhákat is, ha nem akarják, hogy kicsúfolják a gyereket az iskolában. A mindössze egy utcás zsáktelepülésen óriási a szegénység, mégis vannak olyan gyerekek, akik négy fölötti átlaggal tanulnak, úgy, hogy még egy íróasztaluk sincs.

Az óvodások szülei is elbukhatják a családi pótlékot

Januártól már nem csak az iskolai, hanem az igazolatlan óvodai hiányzások után is megvonhatják a családi pótlékot.

Óvodalátogatáshoz kötik a családi pótlékot

Jövő szeptembertől csak azok a családok kapják meg a családi pótlékot, ahol a három éves kort betöltött gyerek óvodába jár.