
Lebeszélték a mamát, hogy begyömöszölje a bejglit a kézipoggyászba
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk arról, hol töltik a karácsonyt, milyen hagyományokhoz ragaszkodnak, és túl lehet-e élni a szentestét a család nélkül.
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk arról, hol töltik a karácsonyt, milyen hagyományokhoz ragaszkodnak, és túl lehet-e élni a szentestét a család nélkül.
A börtönbe kerülő családfenntartók gyakran negyon nehéz helyzetben hozzák a családtagjaikat, akik alig bírják átvészelni ezt az időszakot. A gyerekeiknek nem tudnak enni adni, a fizetetlen számlák miatt lekapcsolják otthonaikban az áramot, napról napra, szinte a semmiből élnek. Állami segély nincs, a civil szervezetek pedig alig tudnak segíteni, mióta ellehetetlenítették a civil szférát.
Tele van a magyar vidék olyan, két-háromszáz négyzetméteres családi házakkal, amelyek eredetileg több generáció kényelmes együttélésére épültek, de az átalakuló szokások és változó társadalmi normák miatt végül jórészt kihasználatlanul, szinte üresen maradtak. Sokukban már a gyerekeik kirepülésébe lassan belenyugvó szülők laknak csak, de ha maradt is még otthon egy-egy gyerek, a családalapítást már ők is külön tervezik. Akár úgy is, hogy csak pár utcával arrébb költöznének majd.
Ágnes férje nem tud leállni a online pókerrel, hiába a gyerekek, a család, két hét alatt elveri minden pénzüket. Másnak az édesanyja kenózik minden egyes nap, de van olyan vállalkozó, akinek a fia az üzletből nyúlta a pénzt a szerencsejátékra. A rokonok egy sor érzelmen mennek keresztül, mire eldöntik, hogy kitartanak-e a függő családtagjuk mellett vagy inkább elhagyják őket.
Tamás Londonból költözött haza, mert nem merte egyedül hagyni a demens édesanyját. Attila a munkáját adta fel, Zsófi pedig adósságokba verte magát, mikor magatehetetlenné váltak a szüleik. Egyre több az idős, beteg ember Magyarországon, a rokonaik pedig nem tudnak mit kezdeni velük. Az ápolás a szülőnek és a gyermeknek is nagy áldozatot jelent. Bemutatjuk, mekkorát.
A 19 éves Tamer szeret filmezni, csinált videókat a szüleiről, amatőr filmet az öccsével. Aztán jött a szíriai háború, az otthonukat lerombolták, apját és öccsét megölték, ő pedig 2015-ben Európába menekült. De ekkor sem állt le a filmezéssel, töredékes felvételeit pedig most megosztotta velünk.
A magyarok jövedelme, ideje és a munkáltatók hozzáállása is az ellen van, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma, és több gyerek szülessen az országban, mint ahány felnőtt meghal. A fiatalok túl későn hagyják el a szüleiket, van, aki egyszerűen kiöregedik a termékeny korból, az iskola és a karrier sem használ a családalapításnak. A közmunkások viszont termékenyebbek bárkinél. Összeszedtük, mik dolgoznak az emelkedő gyerekszám ellen.
Tizennégyen írták alá a Szilágyi Erzsébet fasoron található Lipóti Pékségben a melegházasság ellen buzdító aláíróívet. Az üzlet hátsó kirakatában pénteken délelőtt még mindig ki volt ragasztva a az aláírásgyűjtésre ösztönző felhívás.
Azon az alapon el lehetne szakítani a gyerekeket a családjuktól, hogy a szülők megtagadják az együttműködést a védőnővel, a gyerekorvossal, a háziorvossal, a bölcsődével, az óvodával vagy az iskolával.
Egyelőre a legrászorulóbbak nem igényelhetik a milliós állami támogatást.