Keresés

A hallgatás spirálja miatt válik cigányellenessé a középiskolás osztályok hangulata

A kortársak nyomására az a gyerek is cigányellenes lesz, akinek semmi baja a romákkal

Váradi Luca szociológus, a CEU tanára új kutatása arra mutat rá, hogy a középiskola első évében még azok a gyerekek is cigányellenessé válnak, akiknek korábban semmi gondjuk nem volt a romákkal, pusztán azért, mert azt gondolják, ez az ára a közösséghez tartozásnak.

Óriási sikert ért el a kormány: a muszlimokat jobban utálják mint a cigányokat

Óriási sikert ért el a kormány: a muszlimokat jobban utálják mint a cigányokat

A cigányellenesség és az antiszemitizmus, bár egy tőről fakadnak, teljesen máshogy jelennek meg a társadalomban. Míg a romákat utálni gyakorlatilag kortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül elfogadott dolog Magyarországon, az antiszemitizmus erősen megosztja az embereket: vagy gyökeresen elítélik, vagy nagyon osztják ezeket a nézeteket. Mivel az előítéletesség mértéke – időnkénti felélénkülése ellenére – a magyar társadalomban hosszú ideje nagyjából állandó,  felmerül a kérdés: hol buknak el az előítéletesség csökkentését célzó kezdeményezések?

Megcsinálták a gárda nélküli gárdát

Megcsinálták a gárda nélküli gárdát

A jobbikos fellegvár, Tiszavasvári lett az első település, amelyik befogadta Orosz Mihály Zoltánnak, Érpatak polgármesterének a szegények vegzálására és „a gyenge magyar törvények betartatására” alapuló rendpárti modelljét.

Rettegésben tart egy cigány családot a Betyársereg

„Meghaltok cigányok”! – ezt kiabálják, és naponta többször is fenyegetve megállnak autójukkal egy szúcsi cigány család háza előtt a Betyársereg tagjai.

A nagymama állította le az ütlegelő férfiakat

Saját otthonukban támadt rá két megtermett huszonéves férfi egy egri családra. Behatoltak a házukba, bántalmaztak egy tizenéves lányt és a nagymamáját, és cigányoztak is. A támadókat magánlaksértéssel gyanúsítják a rendőrök, a sértett roma család rasszizmust érzékel, a háttérben néhány fa kerítésen átnyúló levágott ága sejlik.

Fogják magukat, és költözzenek el!

A többség inkább befogadó, ha a cigányokról van szó, de azért sokan úgy látják: jobb lenne, ha egyszerűen összepakolnák a cuccaikat, és elhagynák Magyarországot. De jó hír, hogy vannak köztünk pacifisták is, akik szerint ha növelnék a segélyeket és javulna az oktatás, semmi gond nem lenne cigány és nem cigány között.

Csak azért igazoltatták, mert cigány

Győri készenléti rendőrök kirakták a villogót és igazoltattak egy férfit Ácson, a gyanú szerint pusztán csak azért, mert cigány. Ezt meg is beszélték, a központnak is bemondták. Miután megtudták, hogy a kocsiban ülő cigány ember pont a polgármester, véget ért az intézkedés.

Hősnek hitték magukat a cigánygyilkosok

Mindenki hallgatott, kimondani pedig végképp senki nem merte, hogy évekkel ezelőtt rasszista indokból öldököltek romákat, köztük kicsi gyerekeket is. Miért hihetették a gyilkosok, hogy egy egész ország érdekeit képviselik, amikor éjszaka cigány emberekre vadásznak, és miért nem érdekel azóta sem szinte senkit, hogy mi is történt több mint ötven cigány emberrel?