Keresés

Évtizedek kudarcai után újra tanulhatnak

Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak

Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletörődtek, és iskolán kívül képzik fáradhatatlanul magukat, de vannak, akik, ha kell, negyvenhárom évesen, négy felvételi után, ötödszörre is megpróbálnak bejutni a vágyott egyetemre. Ilyen embereknek szólt a CEU Socrates Programja, ami kifejezetten a felsőoktatásból szociális, anyagi okokból kimaradó felnőtteknek szervezett két hónapos, társadalomelméleti alapozó kurzust.

Könnyen elkelnek az elüldözött magyar kutatók

Könnyen elkelnek az elüldözött magyar kutatók

Lassan egy éve tart küzdelem a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között az akadémiai kutatóhálózat ellenőrzéséért. Már látszódnak a harc a negatív következményei: az MTA elleni támadás óta több kutató döntött úgy, hogy a kialakult bizonytalan helyzetben nem érdemes tovább Magyarországon dolgoznia, és inkább külföldön folytatja pályafutását, ők meséltek az Abcúgnak döntésük okairól. 

Félnek a menekültek, hogy elveszítik azt a keveset is 1

Félnek a menekültek, hogy elveszítik azt a keveset is

Közel félszáz Magyarországon élő menekült a CEU OLIve elnevezésű oktatási programjának köszönhetően kapott esélyt az újrakezdéshez: fejleszthették nyelvtudásukat, folytathatták egyetemi tanulmányaikat. Egy giroszosként dolgozó kurd diák így tudta beteljesíteni álmát, hogy filozófiát tanulhasson. A Stop Soros miatt az egyetem kénytelen volt leállítani a programot. 

A CEU-n találta meg számításait Omar, a fiatal afgán menekült

A CEU-n találta meg számításait Omar, a fiatal afgán menekült

Integrációs sikersztorinak is tekinthető Omar Sharifullah, egy fiatal afgán férfi története, aki a a debreceni menekülttábortól, ahol friss státuszos menekültként először találkoztunk vele, odáig vitte, hogy ma a budapesti magánegyetem, a Central European University (CEU) a munkahelye. Nemzetközi kutatócsoportok munkájának koordinálásával foglalkozik, de közben arra készül, hogy felsőoktatás-politikával kapcsolatos tanulmányokat folytasson az egyetemen. Omarnak még mindig magyar párja a legnagyobb támasza, akivel itt Budapesten akarják megalapozni közös életüket

Kihátrál a kormány a CEU-hadjáratból

Mégsem kell Washingtonnal kötött államközi szerződés a CEU további budapesti működéséhez, elég lesz csak New York állammal megállapodni – értesült a HVG. A lap információi szerint már úton is van a megállapodás.

Marad a CEU Budapesten a következő tanévre

De nem fognak ölbe tett kézzel várni – jelentette be Michael Ignatieff, az egyetem rektora szerdai sajtótájékoztatójukon.

Európa vagy Gorbánia? - nem állnak meg a kormányellenes tüntetők

Európa vagy Gorbánia? – nem állnak meg a kormányellenes tüntetők

Ezrek vonultak utcára vasárnap este, hogy kiálljanak a CEU és a civil szervezetek mellett, és ismét kimondják, hogy elegük van a kormányból.

Ki az a Soros György?

Ki az a Soros György?

Ellátogattunk két kisebb vidéki településre, hogy megtudjuk az ott élők hogyan tájékozódnak az ország dolgairól, mi az, ami számukra lejön a tévéhíradókból a CEU-ról, Soros Györgyről és a migránsokról. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy senki nem tudja mi az a CEU. Ezúttal igaza is volt: tényleg nem tudják, de nem azért, mert az egyetem működése nem elég átlátható.

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

Az Európai Bizottság szerint a lex CEU korlátozza a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát. Délután Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben is, ahol Orbán Viktor is felszólal.

Áder újabb megoldással állt elő CEU-ügyben

. A köztársasági elnök trefortos diákoknak tartott előadást a környezetvédelemről, de őket inkább az érdekelte, miért írta alá a lex CEU-t, ha tényleg hasznosnak tartja az egyetemet.