Keresés

Nem bírják a nyomást a bevándorlási hivatalban

Rengeteg a menedékkérő és felsőbb utasításra egyre gyakrabban kell megváltoztatni a döntéseket – legalábbis erre panaszkodnak a Bevándorlási Hivatal volt munkatársai, akik pont ezek miatt léptek ki munkahelyükről. Sokszor csak azért kellett elutasítani egy-egy menekült kérelmét, mert a politikusok által nem kívánatosnak tartott országokból érkeztek. Van, aki pedig azt sérelmezi, hogy már nem tudta követni, hány menekült ügyével kellett foglalkoznia, pedig régebben arcról ismerte mindegyiküket.

Nem enged semmit ez az ország

Több mint két éve hiába küzd azért, hogy befogadja Magyarország az Afganisztánból menekült Bilal. Kiskorúként érkezett a zöld határon át, eredeti családjáról mit sem tud. Dolgozna és tanulna, de erre iratok hiányában semmi esélye. Pedig lenne kiről gondoskodnia. Majdnem másfél éves kisfiával és magyar élettársával egy alföldi kisvárosban él.

Az ombudsmanhoz fordult a TASZ, mert kizárták sajtót a menekülttáborokból

Alaptörvényben foglalt jogokat sért, hogy a sajtó továbbra sem mehet be a menekülttáborokba – véli a Társaság a Szabadságjogokért, ezért az alapvető jogok biztosához fordult az ügyben.

Több száz új munkahely jön létre a migránsok miatt

Új munkatársakat vesz fel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, hogy tudják tartani a lépést a megnövekedett migrációval. Majdnem ötszáz új munkahely jön létre, főleg vidéken.

Csak minden 24. menedékkérő marad Magyarországon

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője szerint, ha egy menekült nem jelentkezik a befogadóállomáson, el kell gondolkodni, hogy valóban védelemre szorul-e.

Összetolt, lehasznált priccsekre zsúfolják a menekülteket Vámosszabadiban

Elviselhetetlen zsúfoltságban, egymás mellé tolt, lehasznált priccseken és a szomszédos kiserdőben alszanak a vámosszabadi menekülttábor lakói. A sajtót nem engedik be a táborokba, de most mutatunk néhány képet a benti állapotokról.

A belügyminiszterhez fordult a TASZ, mert nem engedik be a sajtót a menekülttáborokba

Nem engedi be a sajtót a menekülttáborokba a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, ezért a belügyminiszterhez fordult a Társaság a Szabadságjogokért. Levelükben azt írják, a sajtó távol tartása korlátozza a sajtószabadságot és a tájékoztatáshoz való jogot.

Jogsértően titkolózik a Bevándorlási Hivatal a menekülttáborokról

Jogsértően tartja távol a sajtót a menekülttáboroktól a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint mindenkinek joga lenne megismerni, hogyan szállásolják el a hozzánk érkező menekülteket.