Keresés

meleg menekültes

Megalázó kérdések és pszichológiai tesztek várják a meleg menekülteket

Akik melegként kérnek menedékjogot, különösen sérülékeny csoportnak számítanak. A menekültügyi hatóságok sokszor mégsem képesek megalázás nélkül ellenőrizni, tényleg üldözik-e őket a melegségük miatt. Hogyan lehet ezt jól csinálni? Erről tartott előadást a Helsinki Bizottság jogásza.

Levegőt vesznek a pénzükből nálunk a kötvényes kínaiak 1

Jó levegő, jó oktatás, kevés menekült – ennyi elég a kötvényes kínaiaknak

Több ezer kínai telepedett le Magyarországon az utóbbi néhány évben az Orbán-kormány 2013 és 2017 között működtetett letelepedési kötvény-programján keresztül, akikről jóformán semmit nem tud a magyar társadalom. Sokan a durván légszennyezett városok és a gyerekeiket túlterhelő oktatási rendszer elől menekülnek el Kínából, még akkor is, ha ez a karrierjük – legalábbis ideiglenes – feladásával járhat. Budapesten a kínai kötvényesek többsége felső-középosztálybeli színvonalon él, nagyon zárkózott életet. A régebb óta, jellemzően a kilencvenes-kétezres évek óta nálunk élő kínaiak sem nagyon tudnak mit kezdeni velük: újgazdagnak, kivagyinak látják őket. Riportunkban bemutatjuk: kik, honnan jönnek és mit csinálnak nálunk.

Egyenlőségre és alapjövedelemre vágynak a magyarok

Egyenlőségre és alapjövedelemre vágynak a magyarok

Nagyon kötődünk Európához, viszont elégedetlenek vagyunk az életünkkel, és nem mondhatni, hogy kicsattanunk az örömtől. Cserébe nagyjából egészségesnek érezzük magunkat, a bevándorlókból viszont nem kérünk. Ezek a legfrissebb eredményei a European Social Survey legújabb, 2016-os felmérésének. 

Ahol egymásban sem bíznak az emberek, ott a bevándorlóktól is félnek

Ahol egymásban sem bíznak az emberek, ott a bevándorlóktól is félnek

Néhány európai országban rettegnek a bevándorlóktól, máshol viszont nem. Úgy tűnik, ez független attól, hogy hol, mennyi bevándorló él. De akkor mitől van ez?

Mint a gép, úgy dolgoznak a móri mongolok

Mint a gép, úgy dolgoznak a móri mongolok

Nem panaszkodnak és táppénzre mennek, hanem teszik a dolgukat. Ezért aztán szívesen alkalmazzák a mongolokat Móron és környékén. Van köztük, aki már családot alapított, mások alig pár hete jöttek. De hogy kerültek Magyarországra, és mik a terveik? Megnéztük.

Magyar gulyás lett a török dönerből

Magyarországon már évtizedek óta élnek migránsok a világ legkülönbözőbb sarkaiból, köztük olyanok is, akik a saját kultúrájukból igyekeznek pénzt csinálni. Hiába azonban az indián zene és a török ételek, Magyarország szépen lassan mindet bedarálta és a magává tette, így lett az andoki ingből eredeti magyar póló, a török éttermekben pedig gulyásleves.

Egy fiatal bevándorló fiú a Református Misszió Migráns Tanoda és Iskolai Integráció programjában vesz részt Budapesten, 2015-ben | Fotó: Magócsi Márton

Van, aki az anyanyelvét is elfelejti

A rendszerváltás óta a világ számos pontjáról érkeztek bevándorlók Budapestre. Van, akit jobb anyává tett Magyarország, más a saját anyanyelvét is elfelejtette, ezért már a szülőhazájában is csak angolul mer megszólalni. Az oroszok porcelánokkal veszik körbe magukat a lakásukban, a távol-keletiek egyre kevesebb rizst esznek, az indiaiak pedig mielőbb mennének már haza. Hogyan teremtenek otthon maguknak Magyarországon a bevándorlók?

Orbán durván ráijesztett a baloldali városokra

Milliószámra érkező afrikaiakat vizionált a parlamenti nyitóülésen elmondott beszédében Orbán Viktor. Szerinte a bevándorlókkal a terror költözne be Európába, a migrációt pedig egyértelműen a felelőtlen brüsszeli politikusok gerjesztik. Durván ráijesztett a baloldali városokra, amiért be is szóltak neki az ellenzéki képviselők, és közben azt is felvázolta, hogy a Fidesz kormány csodálatos hellyé változtatta az országot, amit nem lenne érdemes kockára tenni.

Orbánnak nincs problémája a migránsokkal, de a hajóikat elsüllyesztené

Ma délután felszólal a parlamentben Orbán Viktor, de zárt körben már hétvégén elmondott egy beszédet.

Egy svéd miniszter berendelte a stockholmi magyar nagykövetet

Magyarország szembemegy a dublini egyezménnyel, mert nem hajlandó visszafogadni a nála regisztrált menedékkérőket, ezért a svéd bevándorlásügyi miniszter berendelte a magyar nagykövetet. Azt mondta, aki nem követi a főszabályokat, az nem lehet tag.  Morgan Johansson svéd bevándorlásügyi miniszter úgy döntött, berendeli a magyar nagykövetet, amiért Magyarország nem tartja be a dublini egyezményt azzal, hogy nem […]