Keresés

Megmondtam, hogy egyszer agyon fogja ütni

A mentális betegségben szenvedő Erzsébet tavaly halt meg, az ügyészség szerint azért, mert a vele együtt élő féltestvére úgy megverte, hogy többé már nem kelt fel, de előtte is folyamatosan bántalmazta. Hiába tudták a szomszédok, a sógornő, a szociális gondozók, de még a rendőrök is, mi történik a házukban, hiába szökött el Erzsébet a testvérétől többször is, írt búcsúlevelet, és számolt be másoknak a verésekről, másfél éven keresztül semmi sem történt, sőt, még a gondnoka is az őt bántalmazó testvér lett.

A kisbabájuk halálának okozásával elsőrendben vádolt devecseri férfi és másodrendben vádolt nő tárgyalása Veszprémben és volt házuk, ahol a tragédia történt Devecserben, 2016. március 10-én

A trehány hivatal szeme láttára halt meg a csecsemő

Hiába járt hozzájuk rendszeresen a családgondozó, a védőnő, látta a háziorvos, és látogatták a rokonok, mégis több mint két hónapon keresztül vertek egy csecsemőt egy devecseri családban. Megégették kamillázás közben, eltörték a kezét és a bordáit, a fejét ért sérülésbe pedig később bele is halt. A hivatalnokok szerint ők mindebből semmit sem láttak, a szomszédok és a rokonok pedig elfordították a fejüket. Az ügyészség szerint az agresszív mostohaapa volt a tettes, akitől hiába retteg még mindig a volt párja, egészen mostanáig szabadlábon védekezhetett. Így verhettek halálra egy kisgyereket, aki mindvégig a hivatalok és a rokonok szeme előtt volt.

Nyomoznak a menekültrugdosó operatőr ellen

Nyomozást rendelt el az ügyészség az ellen a nő ellen, aki operatőrként menekülteket bántalmazott kedden a Röszke melletti rendőrségi gyűjtőpontnál. Az ügyben a szegedi rendőrség nyomoz, fokozott ügyészségi felügyelet mellett.

Tudtad-e? Hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak miatt

A gyilkosságok 40 százaléka családon belül történik, minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere.

Iskolai ifjúságvédelem illusztráció | Forrás: flickr/PBS NewsHour CC-BY-NC-ND

Fusimeló lett a gyermekvédelem az iskolákban

Háromszor kevesebb szociális munkás dolgozik ma az iskolákban, mint ahány iskolarendőr van. Az igazgatók nem vehetnek fel szociális munkásokat, így jobb híján az osztályfőnök vagy valamelyik lelkes tanár próbál segíteni a bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeknek.

Az állam miatt szenved duplán, akit megerőszakolnak

Az áldozatokkal ordibáló bírók és a nemtörődöm rendőrök miatt akár éveken keresztül, újabb és újabb traumákon esnek át a szexuális erőszak áldozatai.