A nőverő Balogh József lánya lett a fülöpházi polgármester
Nagyné Balogh Csilla több mint háromszor annyi szavazatot kapott, mint ellenfele. Apját váltja Fülöpháza élén.
Nagyné Balogh Csilla több mint háromszor annyi szavazatot kapott, mint ellenfele. Apját váltja Fülöpháza élén.
A családon belüli erőszakért elítélt volt fideszes politikus, Balogh József utódját választja meg a hétvégén Fülöpháza, ahol Balogh ezév júniusáig volt polgármester. Hárman pályáznak a helyére: egyikük maga a lánya, aki éveken keresztül hivatalvezetőként dolgozott apja mellett. Mivel Balogh munkásságának megítélésén az élettársa megverése nem igazán ejtett csorbát, szinte biztos, hogy szavazói Nagyné Balogh Csillát támogatják majd a kvótanépszavazással egy időben tartandó időközi önkormányzati választáson.
Az élettársát megverő, jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt polgármester beadta a lemondását. Fülöpházát az alpolgármester irányítja tovább.
Tíz hónap felfügesztett börtönre ítélték másodfokon Balogh József fülöpházi polgármestert, aki még 2013-ban verte meg élettársát, majd az egészet először a vak kutyájukra fogta. Ezzel a Kecskeméti Törvényszék súlyosbította az első fokú ítéletet, ami pénzbírság volt. Az eljárás derékba törte Balogh parlamenti karrierjét, a mostani jogerős ítélet miatt pedig oda lehet polgármestersége is.
Kétszer is megütötte az élettársát, mégsem kapott börtönbüntetést Balogh József, Fülöpháza polgármestere, helyette súlyos százezreket kell fizetnie. Az egykori fideszes képviselő mégsem lehet nyugodt, ügye másodfokon folytatódik, anyagi helyzete pedig a saját bevallása szerint megroppant, hitelből él. De alkoholt már nem iszik.
420 ezer forintot kell fizetnie a fülöpházai polgármesternek, akit élettársa megverésével vádoltak.
Elkezdődött a fülöpházi polgármester pere, akit azzal vádolnak, hogy megverte az élettársát, aki azóta már meg is bocsájtott neki, és a felesége szeretne lenni. Pálinkázós vidéki lagzi, agysérült komondor és túlhajszolt politikus. Igazi vidéki drámát adott elő Balogh József a bíróságon.
Másfél héttel az önkormányzati választás előtt biztosra vehető, hogy Fülöpháza polgármestere újra az a Balogh József lesz, aki az ügyészség szerint 2013-ban súlyosan bántalmazta az élettársát. A fülöpházaiaknak viszont ezzel az égegyadta világon semmi baja nincs, a legtöbben magánügynek tekintik a családon belüli erőszakot, Baloghot pedig remek polgármesternek tartják.