Keresés

Nem marad más előttük, mint a szülés

Nem marad más előttük, mint a szülés

A mélyszegénységben felnövő lányoknál nem ritka, hogy már nagyon fiatalon, 14-15 évesen megszülik első gyereküket, számukra sokszor a családalapítás jelenti számukra az egyetlen alternatívát, ha nincs nagyon munkalehetőség.

Mekkora siker, mintha kisgyerek lennék! Van nyolc iskolám

Felnőtt nők, akik izgatottan, cukorkával a zsebükben indulnak útra Bagról Budapestre, hogy osztályozó vizsgát tegyenek, és végül meglegyen a nyolc általánosuk. Tudják, hogy nagy dolog, amit véghez visznek, hogy 5-10 év után visszaülnek az iskolapadba, hogy munka és gyerek mellett is képesek megtanulni értőn írni, olvasni, vagy akár bemagolni a megyéket. Semmi nem állhat az útjukba, hogy továbbtanuljanak, vagy akár jogosítványt szerezzenek. Papp Bojána és Magócsi Márton filmje ezekről a nőkről szól.

Minden erejével kaparta ki magát a legmélyebb gödörből

Minden erejével kaparta ki magát a legmélyebb gödörből

Édesanyja lemondott róla, nevelőotthonban élt nyolcéves koráig. Fodrász szeretett volna lenni, de az általános iskola után már nem tanult tovább. Hosszú évekig drogozott, emiatt négy gyerekét is elvették tőle. Pár éve még azt sem tudta, mi fán terem a bazsalikom, ma a Prezi bisztrójának junior menedzsere. Ő a 37 éves Lakatos Heléna, aki a bagi cigánytelepről indult, egy víz nélküli kis lakásból, ma a hatodik kerületben bérel lakást, hamarosan pedig repül Ciprusra, hogy elmesélje, hogyan jutott idáig. Heléna története jól mutatja, milyen csodákra képes az erős akarat és egy elszánt önkéntes.

Minden bagi felnőtt sikeresen levizsgázott

Jó jegyeket és dicséretet is kaptak azok a bagi felnőttek, akik most végzik az általános iskolát, és kedden volt az osztályozó vizsgájuk. Ketten elvégezték a nyolcadikat, a többiek tanulnak tovább.

50 éves vagyok, most leszek negyedikes

50 éves vagyok, most leszek negyedikes

Felnőtt emberek, de életükben nem volt még a kezükben térkép, és volt, aki a nevét sem tudta leírni. Bagon pár hátrányos helyzetű felnőtt elhatározta, hogy befejezi az általános iskolát, pedig van, aki negyven éve hagyta ott a tanulást. A gyereknevelés és a munkába járás is nehezíti a dolgukat, ráadásul hamarosan itt az osztályozó vizsga, és izgulnak, nehogy butának gondolják őket.

Ciki, ha megkérdezik, hány iskolám van

Kinek a munkakereséshez, kinek egy szakmához, kinek jogosítványhoz kellene a nyolc általános, ahonnan kimaradt annak idején. Bagon maguk kértek és kaptak lehetőséget ehhez az egykori kimaradók.

Most kajakra bezártok ide minket?

A szegény családból származó gyerekeket sokszor érik kudarcok a iskolában, ezért egy civil szervezet elhatározta, szabadulószobával ad nekik sikerélményeket. A bagi szegénytelep egyik konténerében néztük meg, mit szólnak a helyi gyerekek a nagyvárosokban már elterjedt szórakozáshoz. A lányok imádták, a fiúk figyelme azonban sokszor elkalandozott.

Disznókkal űzik el a nihilt a bagi romatelepről

Négy ember a bagi romatelepen úgy indított el egy társadalmi vállalkozást, hogy azt sem tudták, mit jelent ez a kifejezés. Egyszerre akarnak pénzt keresni, és másoknak is segíteni, hogy mindenki megtanulhassa, mit jelent önellátónak lenni. Az első malacröfögések azt jelzik: van remény.