Keresés

Amerika aggódik

Csütörtökön délután mutatta be az Egyesült Államok Nagykövetsége a civil szervezetek helyzetét vizsgáló 2013-as jelentés magyar fejezetét. André Goodfriend követtanácsos a sajtótájékoztatón élesen kritizálta a magyar kormány civil szervezetek elleni támadását, és szolidaritását fejezte ki a KEHI vizsgálat által érintett civileknek.

A jelentés Magyarországra vonatkozó részét az amerikai USAID 1997 óta minden évben megrendeli, az elkészítése pedig 2012 óta az Ökotárs Alapítvány feladata. Móra Veronika, a civil szervezet vezetője és André Goodfriend amerikai követtanácsos, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője közös sajtótájékoztatón beszélt az eredményekről.

Goodfriend kiemelte: az elmúlt időszakban tapasztalt, civil szervezetekkel kapcsolatos lépések sorozata a lehetőségek beszűküléséhez és megfélemlítéshez vezet. Olyan nyilatkozatokat is tettek magas szintű politikusok, amelyekben a civil társadalom azon szervezeteit, melyek nem a központi kormányzattól kapnak támogatást, hanem külföldről kapnak pénzt, úgy minősítették, mintha azok külföldi érdekeket szolgálnának. A tények egyértelműek, és joggal adnak okot aggodalomra – tette hozzá.

A civil szervezetek helyzetét bemutató jelentés 1997 óta minden évben elkészül, amely egyedülálló lehetőséget ad a kormányzatoknak, a civil szervezeteknek valamint a kutatóknak, hogy figyelemmel kísérjék a civil társadalomra jellemző trendeket. Móra Veronika, a jelentés kidolgozásában részt vevő Ökotárs Alapítvány elnöke elmondta, hogy a jelentésben a 2013-as év eseményeit elemezve a dokumentumot budapesti és vidéki, különböző területeken tevékenykedő civil szakértők segítségével állították össze.

Magyarország a 2000-es években hasonló pontszámokat ért el, mint most, és utólag ezért úgy tűnik, hogy kicsit felülértékelték a civil szektor fejlettségét az elmúlt években. Úgy látszott, „mintha minden rendben lenne, de 2011 óta lefelé mutató tendencia érzékelhető” – vélekedett Móra. Az Ökotárs vezetője a civil szervezetek nehézségei között említette, hogy a bejegyzésük gyakran sokáig elhúzódik, kevés jogi segítséget vehetnek igénybe, kis támogatói körrel rendelkeznek, a tapasztalt munkaerő megtartása nehéz, az állami források és az uniós támogatások beszűkültek, a szervezetek külső forrásoktól függnek. Gyenge a szervezetek médiavisszhangja is, gyakran csak botrányok miatt vagy a helyi médiában hallani róluk, és a civileket sokszor igyekeznek besorolni politikai oldalak szerint. Móra Veronika összességében úgy látja, a külső változások rontják a szektor fenntarthatóságát, és maga a civil szféra sem tudott még alkalmazkodni az új helyzethez, de remélhetőleg ez a jövőben változni fog. A civil társadalom „nemcsak a Norvég Alapból és a Kehi-vizsgálatból áll” – mondta Móra.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!