Keresés

Szoba-konyha az álmom, nem kéne még fürdőszoba se

Privát szekrényrész a közös konyhában | Fotó: Magócsi Márton

Anyaotthonról anyaotthonra vándorolnak azok a nők, akik segítség és lakás nélkül maradtak gyerekeikkel. Miközben a legtöbben valójában támogatásra szorulnának, mert hajléktalanok voltak, vagy bántalmazták őket, erőn felül kell küzdeniük, hogy a felszínen tudjanak maradni a 30-40 ezer forintos havi bevételükből, sőt, még félre is tudjanak tenni albérletre. 

Aki anyaotthonban köt ki, annak nincs senkije, akire számíthatna. Az óbudai Zápor utcában működő Jó Pásztor Anyaotthonban 16 lakószobában élnek anyukák és gyerekeik. Bár még csak február közepe van, máris hatvanan várakoznak, hogy bekerülhessenek.

“Ez nem egy egyszerű történet, nem egy hotel, ahová beköltöznek. Húzós házirendünk van, szabályok, amiket be kell tartani, tudni kell alkalmazkodni, ami gyakran nem könnyű. Közös a konyha, a mosdók és a mosóhelyiségek is” – meséli Pálfai Zsófia, az otthon szakmai vezetője. A beköltözők többség lakhatási gondok miatt jut ide, ezen belül pedig szinte mindenre van példa: hajléktalanná válás, rezsifizetési gondok, bántalmazott családok, bedőlt hitelek, de olyan családjuk is van, aki évek óta intézményről-intézményre vándorol. Zsófia szerint a lakók egyik része hajlandó szembenézni azzal, hogy mit és hogyan rontott el, és tesz azért, hogy jobb legyen az élete, de olyanok is vannak, akik belefásultak az életbe, és csak sodródnak az eseményekkel.

Másfél évig lehet maradni, kivételt szinte soha nem tudnak tenni senkivel. Míg azonban évekkel ezelőtt az otthonból kikerülő anyukák nagy részének viszonylag egyszerű volt önkormányzati lakást szerezni, mára ez szinte lehetetlen. Az ellátás az első hónapban ingyenes, utána viszont fizetni kell: egy főnek háromezer forintot havonta. Mivel azonban fejenként havi kétezer forint élelmiszer-támogatást is kapnak az anyák, Zsófia szerint gyakorlatilag alig kell térítést fizetni.

Ildikó és legkisebb lánya, Tiffany | Fotó: Magócsi Márton
Ildikó és legkisebb lánya, Tiffany | Fotó: Magócsi Márton

Ildikó 32 éves és három lánya van: 12, 11 évesek és egy tízhónapos. Áprilisban jár le a másfél évük, utána egy másik anyaotthonba készül. Két nagyobb gyerekének az apukája már évekkel ezelőtt meghalt, ami nem is csoda Ildikó szerint, mert “drogozott és ivott”. A kis Tiffany apukájával pedig azután mentek szét, hogy a kapcsolat végleg megromlott. “Kiderült, hogy van valakije, aztán le is bukott. De addigra én már terhes voltam a Tiffanyval. Mondtam neki, hogy terhes vagyok, és már nem lehet elvetetni, erre azt válaszolta: valamit csináljak, hogy mégis vegyék el, mert ő nem fogja magát lekötni. Akkor hagytam ott. Eldöntöttem: felnevelem egyedül a gyerekeimet”.

Munkája nincs. “Kereskedelmi suliba jártam, csak nem végeztem el. Szerelmes lettem a férjembe, és otthagytam a sulit. Szívesen leraknék egy tanfolyamot is” – mondja. Ildikónak senkije nincs három lányán kívül: kilenc éves volt, amikor édesanyja meghalt, nincsenek olyan rokonai, akik be tudnák fogadni. “Mindenki albérletben vagy tanácsi lakásban lakik”.

A lányok napközben iskolában vannak, addig Ildikó a kicsivel foglalkozik, takarít és főz. Ma éppen tarhonyát csinált pörkölttel. Esténként tévét néznek, “általában a Violettát a Disney-n”. Összesen 110 ezer forintja van egy hónapban, ebből megélniük négyüknek. A legkisebb gyerek apukája nem fizet gyerektartást, de Ildikó szerint inkább ne fizessen, de a gyereket így legalább biztonságban tudja. “A kicsinek a tápszer, a pelenka 16 ezerbe benne van. Cipő, ruha, mindig kell valamelyiknek, a kaján próbálok spórolni”. Ildikó tíz hónapja félretesz havonta 10 ezer forintot, hogy legyen mihez nyúlni, ha baj van.

Legnagyobb vágya egy szoba-konyhás lakás lenne, ahol nincs megszabva, hogy meddig maradhatnak. “Folyamatosan ez lebeg a fejem felett, hogy egyszer innen menni kell majd. Ez nem élet, hogy évről-évre anyaotthonok között vándorlunk, a gyerekeknek sem jó ez. Most még elvannak, mert kicsik, de ha nagyobbak lesznek, lehet, hogy szégyellni fogják”.

 

Jó Pásztor Nővérek Anyaotthon Óbuda
Erika kisebbik fia, Robi | Fotó: Magócsi Márton

Kilenc hónapja lakik az otthonban két fiával a 33 éves Máté Erika. Az arcát nem szeretné megmutatni, de a gyerekeket engedi fotózni. A vele élő Robikán és Martinon kívül van még két gyereke, őket tizenévesen szülte, most nevelőszülőknél vannak. De erről nem szeretne beszélni, annyit mond csak: élete egyik legnagyobb traumája, hogy nem ő nevelheti őket. A múltjáról sem szeret beszélni, megemlít bizonyos “rossz bácsikat és néniket, akik visszaéltek azzal, hogy nincs családom”.

13 éves kora óta dolgozott, hol kézilányként, hol piacozott, később cipőboltban, egy ideje azonban nem talál olyan munkát, ahol nyolctól négyig lehetne. A gyerekekért ugyanis menni kell az iskolába, óvodába, segítsége pedig nincs.

Jó Pásztor Nővérek Anyaotthon Óbuda
Erika nagyobbik fia, Martin | Fotó: Magócsi Márton

Havonta 29 600 forint jut ételre, ez minden napra egy ezres. “Ma csináltunk meggylevest, sárgaborsó főzeléket és csirkeszárnyból pörköltet” – mutat a konyhapulton sorakozó három fazékra. Erika általában mindig ugyanazt rendeli az élelmiszercsomagban: négy kiló csirkefarhátat, négy kiló csirkeszárnyat, négy kiló szilvás gombócot, zsemlemorzsát és egy kiló krumplit. Beszélgetés közben egy fiatal lány jön be a kisfiával, nem lehet több húsz évesnél. Kinyitja a lakatot a hűtön, kivesz egy dobozos tejet és nekiáll tejberizst készíteni vacsorára. Közben egy szót sem szól, és látszik rajta, hogy ő sem szeretné, ha bárki hozzászólna.

Erika nem jár sehova, a barátokkal direkt nem tartja a kapcsolatot, mert fél, hogy kizökkentik, és túlköltekezik. “A cigit nem tudom letenni teljesen, napi öt szálat szívok. Ha az elfogyott, akkor kész. Nem is szoktam kéregetni, mert akkor azt vissza kell adni, és borul az egész”. Azt siet hozzátenni, hogy a cigarettát Martin apukája veszi neki, a családi pótlékból arra nem költ egy forintot sem. A jövőt említve mosolyogva legyint, nem tudja, hová mennek tovább. “Az idő rohan, ha most találnék munkát, akkor sem tudnék annyi pénzt félretenni, hogy elég legyen egy albérletre. Nem bánnám, ha valaki hozzám vágna egy szoba-konyhát, nem kéne még fürdőszoba se”.

Jó Pásztor Nővérek Anyaotthon Óbuda
Dóra két lányával | Fotó: Magócsi Márton

A 22 éves Dóra válófélben van, konyhai kisegítőként dolgozik, de most szünetel a munkahelye. Tavaly november óta van együtt párjával, Miklóssal, akinek jelenleg nincs hol laknia, ezért vagy az utcán alszik, vagy hajléktalanszállón. Hetente háromszor tudnak csak találkozni, akkor is az anyaotthon látogatótermében, mert ezt engedik a szabályok. Álmuk, hogy együtt beköltözzenek egy családotthonba, eddig azonban hiába próbálkoztak: elutasítják a jelentkezésüket, mert túl rövid ideje vannak együtt, erre nem lehet alapozni.

Dórának két kislánya van volt férjétől. Korábban albérletben laktak, azonban az építőiparban dolgozó férfi több hónapig nem kapott fizetést: az albérletből kitették őket, családos otthonba kerültek. Dóri ezután jött a két gyerekével a Jó Pásztorba. “Amikor be volt állva a volt párom, mert kábítószerezett, akkor nagyon agresszíven viselkedett. A gyerekek hisztijét nem tűrte el, volt, hogy megrángatta az egyik kislányt is” – meséli Dóra. A többi lakóhoz hasonlóan, ők sem tudnak kihez fordulni. Dóra nem ismeri az édesapját, anyjától elvették, a nagymamája nevelte fel. Vele azonban két éve nem beszél, csúnyán összevesztek, a nagymama ugyanis azt szerette volna, ha Dóra állami gondozásba adja a két kislányát.

Jó Pásztor Nővérek Anyaotthon Óbuda
Dóra és új párja, Miklós a látogatási idő vége előtt nem sokkal | Fotó: Magócsi Márton

“Napközben bemegyünk a plázába, ha jó idő van, játszótérre a gyerekekkel. Nem tudunk úgy együtt lenni, ahogy szeretnénk, és ez folyamatos feszültséget szít kettőnk között”.

Noémi 42 éves, az arcát nem szeretné megmutatni.  Három gyereke van, két lánya él vele az otthonban. Egy húsz éves házasságot és egy 110 négyzetméteres lakást hagyott Miskolcon. “Nagyon jó ember volt, az élete csak rólunk szólt, a konyhában is megállta a helyét” – mesél volt férjéről. “Jegyellenőr volt, de sokat küszködött az emberekkel a buszokon, villamosokon, és ettől bekattant. Aztán elkezdett kimaradozni, kocsmázni és meg is csalt. A végére már annyira eldurvultak a dolgok, hogy kezet emelt rám és a gyerekekre is”. Noémi előbb anyjához, majd egy zuglói barátnőjéhez jött a gyerekekkel “az új élet reményében”, de hamar csalódnia kellett. A barátnőjénél nem tudtak sokáig maradni, munkát nem talált, így maradt az anyaotthon.

Állást nem talál, pedig van végzettsége is: kereskedelmi. Ha be is hívják állásinterjúra, akkor nem dicsekszik vele, hogy anyaotthonban él. “Sok ember lenéz minket, hogy itt vagyunk. Nem is tudom, mit gondolnak, hogy milyen nők lehetnek itt”. A napok monotonok, az idő pedig rohan: főzés, takarítás, este tévézés, persze náluk is a Violetta a menő, a lányok arca egészen felderül, amikor szóba kerül a sorozat. “Mi már nagyon unjuk” – mondja Noémi. Fogalma sincs, hová mennek majd tovább. A családi pótlékból és az otthon lakóinak járó élelmiszer-támogatásból élnek, volt férjétől semmi nem kapnak. “Az első időkbe még hívogatott, de ma már nem keres se engem, se a lányokat. De tudom, hogy nagyon szeret”

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!