Keresés

Szív alakban álltak ki a civilek mellett a Hősök terén

Fotó: Magócsi Márton

Ezrek formáltak szívet szerdán a Hősök terén, ahol azért tüntettek, mert a kormány listázná a külföldről támogatott civil szervezeteket. A beszédekben arra kérték az embereket, legyenek aktívak, és mondják el a véleményüket. A tömeg egy része ezután elindult az Oktogon felé, amit fél nyolctól terveznek lezárni, mások pedig a Fidesz-székház felé vették az irányt. 

A Hősök terétől a Kodály köröndig ért a tömeg szerda délután a civil szervezetek védelmében szervezett tüntetésen, ahol tudósítónk szerint nagyjából tízezren lehettek. A Civilizáció nevű Facebook-csoport szervezett tüntetést, mert “megbélyegzőnek tartja a kormány civiltörvényhez beadott módosító javaslatát, mely csak tovább nehezítené az ország jobbításán dolgozó hazai civil szektor működését”. A Hősök terén a tömeg szív alakot formált, középre pedig csupa nagybetűvel azt írták: „CIVIL”

A tüntetésen először László Luca CEU-s hallgató beszélt, aki elmondta, milyen civil szervezeteket célzott meg a kormány a mostani törvénytervezettel. „Ilyan civileket, akik azokat a kórházakat festik ki, ahová a családtagjaik és szeretteik gyógyulni járnak, és nem meghalni” – mondta. „Olyan nterületeken dolgoznak ezek a civilek, ahol az állam nem működik megfelelően. Magyarország a hazám, a mi országunk, nem hallgatunk el, amíg Magyarországon nem lesz korrupciómentes demokrácia”. Az addig visszafogott hangulatú tüntetésen ekkor indult be az első „Nem hagyjuk!” rigmus.

Kapronczay Stefánia, a TASZ igazgatója azt mondta, 1989-ben, a hatodik születésnapján omlott le a berlini fal, és szimbolikusnak érzi ,hogy 27 évvel később neki most a civilek szabadságáért kell kiállnia, mert a magyar kormány nem tűri azokat, akik korlátot jelentenek a hatalmára. Kapronczay rra kérte az embereket, hogy mondják el másoknak, nemcsak a kötelező kormányzati véleményt lehet kimondani, és a szabadság a legjobb dolog a világon. „Legyen mindenki aktív polgár, mondja el a véleményét!”.

Beszélt L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője is, aki azt mondta, olyan problémákkal foglalkozik, amikről a kormány el sem ismeri, hogy léteznek. Ilyen a gyermekéhezés vagy a roma szegregáció. Ráadásul olyan régióban dolgozik, amely az EU legszegényebbjei közt van. L. Ritók felsorolta, mi mindent kénytelenek állami pénz nélkül csinálni: évek óta hiába adnak be pályázatokat, nem kapnak állami forrásokat. Szerinte már a pályázatírók sem állnak szóba velük, mert lehetetlennek tartják, hogy sikerrel induljanak.

Fotó: Magócsi Márton

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója is azt mondta, hogy a kormány által megcélzott, külföldről támogatott civil szervezetek lennének a legboldogabbak, ha Magyarországról is kapnának támogatást, de ők rászorulnak a külföldi támogatásra, mert olyan ügyekért dolgoznak, amelyekre a mostani kormány nem áldoz. Pedig, ahogy Móra mondta, ők előbb voltak itt, mint a kormány, és tovább is maradnak  A tömegben feltűntek a nagyobb civil szervezetek transzparensei, sokan magyar és EU-s zászlókkal érkeztek.

A tüntetést az ellen a törvényjavaslat ellen szervezték, amely azt szeretné elérni, hogy

  • az egyesületek és alapítványok jelentsék be a bíróságon, amint a közvetlen vagy közvetett külföldi forrásból kapott támogatásuk eléri az évi 7,2 millió forintot,
  • ez az információ jelenjen meg az állami irányítású Civil Információs Portálon,
  • a szervezetek tegyék közzé a honlapjukon, az általuk kiadott sajtótermékekben és más kiadványaikban, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek,
  • aki ezt elmulasztja, az kapjon bírságot, és ha ezután sem pótolja, az ügyész kezdeményezhesse a szervezet törlését,
  • csak az kerülhessen le a külföldről támogatottak listájáról, aki három egymást követő évben a 7,2 milliós határ alatt marad.

A tüntetés után a tömeg egy része elindult az Oktogon felé, ahová fél nyolcra hirdettek demonstrációt. “A szerdai Hősök Vétója tüntetés után közvetlenül átvonulunk az Oktogonra és blokkoljuk, ahogy vasárnap is. Tesszük mindenzt azért, mert az április 9. és 10. tüntetés hevületét magasabb hőfokra kívánjuk állítani” – írták. “A terv: közterületeket elfoglalni és blokádszerűen tartani, amíg csak lehetséges.Célunk a jelenlegi kormány és holdudvarának lemondatása és eltakarítása a teljes magyar közéletből” – írták az Occupy Oktogon nevű Facebook-eseménynél.

Fél nyolckor többen a Fidesz székháza elé indultak, ahol kialakult egy kis dulakodás, majd a rendőrség megszállta a Lendvay utcát, a tüntetők pedig lassan kiszorultak. A szétszakadt tömeg az Oktogonon egyesült újra, ahonnan a Nyugati tér felé indultak. A tömegben páran azt kiáltották, a várba akarnak menni, mások Kossuth teret kiabáltak, de végül egyik sem lett: a Bajcsy-Zsilinszky úton elindultak a Deák tér felé. Tudósítónk kilenc óra előtt a Kiskörúton sétált a tömeg elején. Onnan a Rákóczi térre fordultak, és az Erzsébet-híd felé vették az irányt. 

A tömeg kicsit céltalannak és szétesettnek tűnik, tudósítónk szerint leginkább az lehet a céljuk, hogy minél több helyen feltűnjenek, és egyelőre nem akarnak megállni egy fix helyen. Közben az Oktogonnál is maradtak páran, az Index szerint ott piknikhangulat van, kártyáznak, szelfiznek az utakon.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!