Keresés

Színházzal nevelnek életre az elveszett falvakban

Évek óta üresen álló iskolákban, fűtetlen művelődési házakban, vagy épp cigánysoron álló magánháznál próbálnak az Utcaszínházi Alkotóközösség csereháti színjátszócsoportjai, akik nagy gálára készülnek a hétvégén. Videó a próbákról.

Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében, a Cserehát kis falvaiban élő fiatalok maguk vezette színjátszókörei saját ötleteik alapján írt és rendezett produkciókkal lépnek fel a hétvégén az Operettszínház Raktárszínpadán, a Színházat Mindenkinek gálán. A témák sokat elárulnak az ottani fiatalok álmairól, világlátásukról: lesz itt szó tehetségkutató műsorban elért, tragédiák beárnyékolta sikerről, drogos kísértésről, helyi választásról, katonaságnál kibontakozó egyéniségről, kamatos pénzről.

A program kezdete kilenc évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az Utcaszak (Utcaszínházi Alkotóközösség)  úgy döntött, színházat visz ezekre a hátrányos helyzetű településekre. – Közben észrevettük, hogy maguk az itteni fiatalok is szívesen játszanak – mondta az Abcúgnak az alkotóközösség vezetője, Simon Balázs. Alkotótáborokat szerveztek, darabokat készítettek, és egyre szorosabbra fűződött a kapcsolatuk a helyi fiatalokkal. A rendező szerint több mint 500-an fordultak meg a foglalkozásokon, akik az alkotás ereje révén megtapasztalhatták az egymásra figyelés fontosságát, a közös munka örömét.

Sokuknál észre lehetett venni, hogy önmagukat is jobban megismerték az alkotófolyamat során, ami Simon Balázs szerint hatással volt személyiségfejlődésükre, és arra, ahogy a társadalomban betöltött szerepüket elképzelik. A csoportokban azok vehetnek részt, akik rendszeresen eljárnak a foglalkozásokra, és legalább középtávon elköteleződnek a program mellett.

A színjátszókörök irányítói középiskolás korú helyi fiatalok, akik részt vettek az Utcaszak két éve indult vezetőképzésében. Ők maguk szervezik a próbákat, a helyszínt, és irányítják a csoportokat Szakácsiban, Alsóvadászon, Kázsmárkon, Rásonysápberencen, Abaújszolnokon. Az Utcaszak cserébe ösztöndíjjal segíti tanulmányaikat. A szakácsi csoportot vezető Joci például szociális gondozónak tanul Miskolcon, de korábban volt olyan, a programban megfordult fiatal, akiből fodrász lett a Miskolci Nemzeti Színházban, vagy futballcsapat-kapitány több helyi kiscsapatnál.

Simon Balázs szerint a vezetőképzés során különböző eszközökkel vértezik fel a fiatalokat, hogy hatékonyan és játékosan tudják kezelni és összefogni a csoportokat, és képesek legyenek ébren tartani a tagok figyelmét. “Olyan csoportkezelési eszközöket próbálunk a kezükbe adni, aminek révén nem csak előadóművészeti, hanem más csoportokat is képesek lesznek vezetni, akár az önkormányzatiságban, akár munka világában” – mondta.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!