A zsidó keresztény kultúra védelmében teszi ezt. Közben a honvédelmi miniszter bokszolóállásban várja a menekülteket.
„Egy önmagát valódi demokratának tartó ember ilyenkor él ezzel a lehetőséggel, ez önmagában az, amiért elmegyek szavazni”
mondta el a Magyar Idők érdeklődésére Szili Katalin, volt MSZP-s házelnök, aki tavaly Semjén Zsolt kormányfőhelyettes invitálására került a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságára – írja a 444.hu.
„A demokrácia adta legkiemelkedőbb lehetőség a népszavazás, a részvételi demokrácia legmagasabb foka” – lelkendezett a jobboldali lapnak, miért tesz azért, hogy a referendum érvényes legyen.
Szili nemmel fog szavazni, méghozzá azért, mert ezzel „támogatja az egész európai zsidó–keresztény kultúrkör távlatos védelmét.”
Közben Nyitrai Zsolt fideszes parlamenti képviselő és Simicskó István honvédelmi miniszter egy közös képet posztolt a Facebookra, amin a két politikus bokszolóállásban, felemelt öklökkel vár mindenkit aki Magyarországra akar jönni.