Keresés

Szexuálisan aláztak meg diákokat a Corvinus gólyatáborában

Megint gólyatábori visszaélésre derült fény, ezúttal a Budapesti Corvinus Egyetem 2014-es szarvasi gólyatáboráról kerültek nyilvánosságra arra utaló részletek, hogy a részt vevő gólyákat szexuálisan megalázó feladatok elé állították a tábor szervezői.

Szexuálisan megalázó feladatokat kellett végrehajtania a Budapesti Corvinus Egyetem kertészettudományi, tájépítészeti és élelmiszer-tudományi karaira felvett elsőéveseknek a három, azóta már a gödöllői Szent István Egyetemhez tartozó kar 2014-es gólyatáborában – írta vasárnap a VS.hu.

A lap szerint hallgatói és dolgozói források arról tanúskodnak, hogy lányoknak és fiúknak egyaránt kellett szexuálisan megalázó feladatot végrehajtaniuk a gólyatábor második napjának éjjelén, egy csoportos vetélkedő keretében. A fiúknak mackósajtot kellett egymás fenekébe dugni, majd azt onnan kinyalni vagy kiharapni, a lányoknak pedig a fiúk lábai közé illesztett pálinkásüveg száját kellett a fiúkkal szembe fordulva a szájukba venni.

A környezetgazdálkodási agrármérnök, kertészmérnök és biomérnök szakos hallgatók hagyományosan a szarvasi arborétumban rendezett gólyatáborában történtek miatt két éve vizsgálat is indult, fegyelmi eljárást azonban végül senki ellen nem indított az egyetemvezetés, arra hivatkozva, hogy a gólyatábori vetélkedőn a táborozók önként és nem kényszerítve vettek részt.

Az viszont gyengíti ezt az érvet, hogy – amint a hallgatók és dolgozók leírásaiból kiderült – a csapatok nem tudták előre, hogy a gólyatábor második éjszakáján milyen feladatokat kell majd végrehajtaniuk, miközben a feladatok végrehajtását viszont elvárták a szervezők.

Fegyelmi eljárás helyett végül enyhébb büntetést kapott a gólyatábor két felelős szervezője: eltiltották őket további gólyatáborok szervezésétől, egyikük pedig lemondott a hökös tisztségéről.

A BCE egyetemi hallgatói önkormányzatának akkori alelnöke, Kaizinger Tamás az esetről úgy nyilatkozott, hogy a hallgatói önkormányzathoz közvetlenül nem érkezett panasz, viszont ő is azt hallotta, hogy a szarvasi gólyatáborban történtek olyan dolgok, amik megalázóak lehettek az érintettek számára.

 

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!