Neuberger Eszter, az Abcúg újságírója kapta a második díjat a Magyar Szegénységellenes Hálózat által kiírt „A szegénységről méltósággal” pályázaton. A kezdeményezés keretében olyan, 2017. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat díjaztak, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon, körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét.
Kollégánk az „Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban” című cikkéért kapta az elismerést, amelyben olyan szegénységben élő embereket mutatott be, akik büszkék a virágokkal és zöldségekkel teleültetett kertjeikre.
Az első díjat Jakab Villő Hanga, az Átlátszó Erdély újságírója nyerte. A díjat idén adták át másodszor, 2017-ben az Abcúg munkatársai különdíjat kaptak.