Október 18-án, szombaton 15 órától az Erzsébet téren, egy bejelentett rendezvényen bont zászlót a Magyar Önvédelmi Mozgalom. A mozgalom életrehívója László Attila, a feloszlatott Szebb Jövőért Egyesület volt elnöke, aki azt mondta: vár minden eddigi bajtársat, illetve minden további tenni akaró hazafit az új magyar önvédelmi szervezet életre hívásának napján.
Az eseményen megemlékezést tartunk a koncepciós eljárások útján feloszlatott magyar társadalmi szervezetekről, amely során több közismert személyiség is felszólal majd. A rendezvényt követően lehetőség nyílik az új mozgalomhoz történő csatlakozásra – közölte László Attila. Az új mozgalom jelszavai: “az igazság mindenek felett…töretlen hittel, rendületlenül”
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Szegedi Ítélőtábla múlt heti jogerős döntésével a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatásáról határozott. Szeghő Katalin tanácsvezető bíró a Gyulai Törvényszék ítéletét megváltoztató döntés indoklásakor kifejtette: a jogszabályok alapján az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
László Attila már a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatásáról határozó bírósági döntés után nyivánvalóvá tette, hogy nem adják fel, és új szervezetet hívnak életre.
Az egyesület ellen hozott bírói ítéletet a Jobbik sem nézte jó szemmel. A párt közleménye szerint a döntés ismét azt bizonyítja, hogy az ügyészség és a bíróság a kormány szerve, mely pusztán a Fidesz pártpolitikai céljait szolgálja.