Keresés

Szándékosan gyújthatták fel egy roma család házát szenteste

Még csak a bútorokat pakolták be, szenteste máris tűz volt egy gyöngyöspatai cigány család frissen vásárolt házában. A Roma Sajtóközpont szerint Molotov-koktél okozhatta a tüzet a házban, amelynek kapujára egy héttel korábban azt írták fel: „Meghalsz!!!”. Nem ez az első eset, amikor Gyöngyöspatán felgyújtják a telepről kiköltözni akaró roma család új lakását. 

Szenteste gyújtották fel egy cigány család házát Gyöngyöspatán – írja a Roma Sajtóközpont (RSK). A család néhány hete vette meg a házat a település nem romák lakta részén, és bár még nem költöztek be, a bútoraikat már bepakolták. Éppen egy szomszédos faluban karácsonyoztak, amikor a rendőrség értesítette a családfőt, hogy ég a házuk. Mire odaértek, már el is oltották a tüzet, amit az RSK szerint Molotov-koktéllal okozhattak. Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő az RSK-nak elmondta: „A december 24-i tűzeset során az egyik szoba és a tetőszerkezet égett meg. Felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért vizsgálat indult, melynek végéről tájékoztatást adnak majd ki”.

Fotó: Roma Sajtóközpont
Fotó: Roma Sajtóközpont

Az RSK azt írja, a család teljesen tanácstalan, mert nem tudják miből helyreállítani a házat, amire biztosítást sem kötöttek. Elmondása szerint sem neki, sem a családja többi tagjának nincs haragosa. „Normális munkásemberek vagyunk” – mondta a háromgyerekes édesapa, aki jelenleg közmunkásként dolgozik. A férfi hozzátette, hogy a polgármester kedden segítséget ajánlott a családnak.

Egy héttel karácsony előtt, néhány nappal azután, hogy megvették a házat, „Meghalsz!!!” felirat jelent meg a kapun, amit eltávolítottak ugyan, majd szabálysértési eljárást is indítottak, a Heves Megyei Roma Önkormányzat elnöke szerint ez kevés. Szőcsi Lajos az RSK-nak azt mondta, a feliratot életveszélyes fenyegetés bűntetteként kellett volna kezelni.

A helyiek szerint az elmúlt kilenc évben ez már a hatodik olyan eset volt, amikor felgyújtották a telepről kiköltözni akaró roma családok által megvásárolt lakást. Egyetlen esetben sem lettek meg a tettesek.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!