Semmi önértékelésük nincs, és szó szerint elájulnak, ha valaki jónak tartja, amit csinálnak. Ez általában is igaz a hajléktalanokra, de azokra különösen, akik pszichés problémákkal küzdenek. Visnyei Emőke szociális munkás művészetterápiával próbál segíteni nekik, nála nincsenek különbségek, és mindenki egyformán megérdemli a dicséretet. Szeptemberben kiállítás is nyílt a műveikből a budapesti Art Brut Galériában, ahol október 14-ig lehet megnézni a képeket.
Visnyei Emőke tíz éve foglalkozik hajléktalanokkal, szerinte azért, mert itt találta meg önmagát. Egy ideig az utcai szociális munkásként dolgozott a Máltai Szeretetszolgálatnál, majd budapesti átmeneti szállókon helyezkedett el. Ma már többnyire mentális problémákkal küzdő otthontalanokkal foglalkozik. „Talán mert magam is kívülálló vagyok kicsit. Sosem voltam komformista” – mondta. Emőke néhány éve tart nekik művészetterápiás foglalkozásokat, ezen a képen épp egy olyan rajz előtt áll a Táblás utcai átmeneti szállón, amelyet maga készített egy kollégájával. A terápián készült rajzokból többször nyílt már kiállítás, most épp a Budapest Art Brut Galériában láthatók a képek október 14-ig. Mindegyik a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél (BMSZKI) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai intézményében készült.„A művészet csak eszköz, valójában az egész a kapcsolatokról szól. A lényeg, hogy megtanuljanak kapcsolódni egymáshoz és saját magukhoz” – mondta Emőke. A terápiás üléseken általában heten vannak, mindannyian valamilyen mentális betegséggel küzdenek. A legtöbben rajzolnak, festenek, de az sem baj, ha valakinek semmihez sincs kedve, akár enyhén ittas állapotban is jelen lehet. „Gyakran konkrét tematika mentén dolgozunk, de ez legfeljebb egy-egy szó, például: kapcsolatok. Aztán mindenki arra asszociál, amire akar”. A fenti rajz készítőjének például az idegsejtek jutottak eszébe.Az elmúlt években kialakult egy viszonylag állandó társaság, akik szorosabban is kapcsolódnak egymáshoz. Emőke szerint ez azért fontos, mert a hajléktalanoknak nagyon alacsony az önértékelésük, nehezen hiszik el, hogy bárkinek is számítanak. „Ha egy alkotóról tudjuk, hogy el tud jönni a kiállításra, mindig kitesszük a képét, hogy szépen, bekeretezve láthassa a saját művét. Egy nő egyszer el is ájult az élménytől, majd amikor jobban lett, teljesen elérzékenyült, a galéria közepén énekelte el a Hazám, hazámot”. Emőke szerint a ház sok otthontalan embernél visszatérő szimbólum, de bővebb elemzésre nem szívesen vállalkozik. „Az önértékelés javítása a célunk, nem a rajzok értelmezése”.Nem muszáj mindenkinek rajzolni, van, aki inkább maketteket készít. Ez egy férfi alkotása, aki valaha virágkötő volt. Emőke szerint csak a művészeten keresztül képes együttműködni másokkal. „Egészen addig nem tudta megfogalmazni, hogy szeretne egy saját otthont, amíg nem készített egy kis házikót. Ez hosszú távon sokat segíthet neki, és talán valóban könnyebben jut majd otthonhoz” – mondta. Ezen a maketten a Tüskevár egyik jelenete látható, amin Matula bácsi horgászik, nem véletlen, hiszen a készítője is imád pecázni. A műveihez szükséges dolgokat az utcáról lomizza össze.Elsőre úgy tűnhet, mintha egy óvodás kislány rajza lenne, de valójában egy felnőtt férfi készítette ezt a képet. „Köszönöm, hogy élek. Leginkább így állt hozzá a dolgokhoz. Miközben rajzol, folyamatosan arról beszél, hogy nem tud rajzolni” – mondta róla Emőke. Szerinte ő is egy jó példa arra, hogy a művészet segítheti az önértékelés helyreállítását. „Egyre magabiztosabban, egyre erősebb tónusokkal dolgozik”.Vannak, akik kifejezetten szépen rajzolnak, ennek a képnek a készítője például grafikusként is dolgozott. „Ettől függetlenül nálunk nincsenek stigmák, mindenki dicséretet kap, és nincsenek hierarchikus különbségek. Egyik kép sem jobb a másiknál” – mondta Emőke.A terápia résztvevői a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezeten, a BMSZKI-n keresztül pszichiátriai kezelést is kaphatnak, és gyakran Emőke is konzultál az orvosokkal. „A legjobb persze az lenne, ha a szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek és képzőművészek csapatban dolgoznának, de amíg ilyen kevesen foglalkozunk ilyesmivel, addig nehéz lesz” – mondta. Emőke szerint biztató, hogy a mostani kiállítást a pszichés betegekkel foglalkozó Moravcsik Alapítvány galériájában rendezik, ami talán a közeledés jele lehet.A „Koldusnak látszó tündér” címen futó kiállítás Reményik Sándor egyik verséről kapta a nevét. „Odaadtam egyiküknek a szöveget, ami ugyan nem tetszett neki, de a cím alapján megrajzolta a kiállítás plakátját. Azt mondta, a Tejút az életutat jelképezi. Ezen megy végig a koldus és a tündér is, csak az a különbség köztük, hogy más-más helyzetben vannak”.
Megosztás