Negyven kiutasító ítéletet hozott a múlt héten a Szegedi Járásbíróság . Az elítéltek között olyan is volt, aki másodszor próbálkozott átmászni a határzáron.
Negyven ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten. A bíróság öt vádlottra – akiket nem sokkal korábban már határzár tiltott átlépése miattkiutasított az országból – felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Egyiküket hat, négyüket négy hónap börtönre ítélték, a végrehajtást mindannyiuk esetében két évre felfüggesztették, emellett három, illetve két évre kiutasították őket Magyarország területéről.
A bíróság harminc másik vádlottat egy, négyet kettő, egyet három évre utasított ki Magyarország területéről – közölte az MTI-vel a Szegedi Törvényszék.
A magukat török, Srí Lanka-i, koszovói, albán, illetve szíriai állampolgárságúnak valló vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt átbújva léptek illegálisan magyar területre.
A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását.
A múlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra kilenc menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett, amelyek közül hármat elutasítottak, három ügyet hatályon kívül helyezéssel, kettő megszüntetéssel, egy egyéb módon fejeződött be.