A vevő a Sláger Rádió Zrt. és azt mondják, a zenére fognak koncentrálni, nem a politikára.
Május 17-én a Sláger Rádió Zrt. és a Marquard Média Hungary kiadó megvásárolta a Class FM-et kiadó Advenio Zrt. 100%-át – jelentette be Túri Árpád, a Class FM vezérigazgatója és a Sláger Rádió Zrt. képviseletében Michael McNutt hétfőn délután a 444 tudósítása szerint.
McNutt 85 százalékban tulajdonolja a céget, amely 15 százalékban tartozik a Marquardhoz, de az üzletember azt mondta, hogy a kiadócég részesedése várhatóan növekedni fog. A tranzakcióban részt vett az amerikai Emmis Communcation International médiabefektető cég is, amely korábban tulajdonolta a Sláger Rádió kiadóját. A tranzakció árát nem hozzák nyilvánosságra, üzleti titokként kezelik.
A 444 kérdésére McNutt azt mondta, az Emmisnek fel fog ajánlani valamennyi tulajdoni hányadot a saját hányadából, de más szereplő a tulajdonosi szerkezetben nem jelenik majd meg a későbbiekben sem. McNutt egyébként több mint húsz éve dolgozik a magyar médiapiacon, tizenkét évig élt az országban.
Az Advenio Zrt. eddig Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, Simicska legközelebbi bizalmi emberének tulajdonában volt. McNutt többször is elmondta, hogy a Class FM brand megmarad, az adó profilja nem változik a jövőben sem. A Sláger 2009-ben szűnt meg 12 évi működés után, akkor épp Túri Árpád vezette a csatornát. A Class FM-nek jelenleg 2,8 millió napi hallgatója van.
Az elmúlt hónapokban többször is felmerült, hogy a Simicska érdekkörébe tartozó Class FM könnyen bebukhatja az általa eddig használt legértékesebb országos rádiófrekvenciát, amelynek első hét éves periódusa novemberben jár le. A szerződés elviekben automatikusan öt évre meghosszabbítható, de súlyosnak titulált jogsértés esetén megvonhatják az engedélyt. Főleg Sebestyén Balázs és a Morning Show műsora miatt volt szó arról, hogy súlyos jogsértés miatt felmerülhet, hogy a rádió elveszíti frekvenciáját.
McNutt a Népszabadság kérdésére azt mondta, hogy a Sláger nem fog politikai szerepet játszani, és az üzletember nem tárgyalt sem kormányzati szereplők, és a miniszterelnökkel sem az ügyben. Az üzletember többször elismételte, hogy ők a zenei piacra szeretnének fókuszálni, és a hallgatók számukra a legfontosabbak.
A 444 kérdésére válaszként Túri azt nyilatkozta, semmi információja nincs arról, hogy Simicska és Nyerges urak miért adták el hirtelen az ország leghallgatottabb, legnépszerűbbnek mondható rádióját. Az új tulajdonosok a Médiahatóságnál hétfő reggel bejelentették a tranzakciót.