Keresés

Segítettünk a magyaroknak, hogy több gyerek legyen

Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András

A jemeni kifőzdés 26 éve él Magyarországon, ahová egykor tanulni jött. Magyar feleségével két gyermeket nevelnek Budapesten, a 8. kerületben. Budapestet befogadó városnak tartja, a nemzeti konzultációnak pedig bármi legyen is az eredménye, ő nem hiszi, hogy a magyarok idegenellenesek lennének. Ugyanakkor könnyen befolyásolhatóak – mondja -, ezért hosszú távon lehet rájuk rossz hatással a mostan gyűlöletkampány. Nem szerette volna, hogy személye beazonosítható legyen, mert tart tőle, hogy hátránya származna a hatóságoknál abból, ha kiderülne, hogy nyilatozott.

Honnan érkezett?

Jemeni vagyok.

Mióta él Magyarországon?

26 éve jöttem ide.

Miért itt?

Tanulni jöttem ide. Egyetemre jártam itt, és letelepedtem, miután végeztem. Családom is van, 12 meg 13 éves gyerekek.

Mit tanult?

Ezt inkább nem mondom meg. Az ELTE-n végeztem. Ösztöndíjjal voltam. Volt valami szerződés Jemen és Magyarország között. Anno, még a rendszerváltáskor.

És hogyhogy maradt?

Mondom, családot alapítottam. Magyar feleségem van, és két gyermekünkkel itt élünk a nyolcadik kerületben.

Mit dolgozik?

Itt dolgozom, ahol találkoztunk, ebben az étteremben.

Gondolom, hallott a magyar kormány bevándoróellenes kampányáról. Tele van óriásplakátokkal az ország, amin arra figyelmeztetik az ideérkezőket, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját, be kell tartaniuk a törvényeinket, és tisztelniük kell a kultúránkat. Mit szól ehhez?

Szerintem nem kell felfújni ezt az egészet, mert az csak fokozza a feszültséget az emberek között. Ha jól tudom, a magyar alkotmány arról beszél, hogy ha valaki üldözött vallásilag, etnikailag – tehát az élete veszélyben van – akkor azt be kell fogadni, ha akarjuk, ha nem.

_HDA9307
Fotó: Hajdú D. András

Igen, de ez most nem csak a menekültekről szól, szerintük például Önnek is haza kéne mennie.

Jó, mondjuk a hangulat, amit most a kormánypárt kelt, az eléggé negatív. Azt még talán meg lehet érteni, hogy védeni akarják a magyar munkahelyeket – de így, hogy visszatoloncolunk mindenkit, és egy kalap alá veszünk mindenkit, ez nem helyénvaló. Nagyon szélsőséges dolgokat mond például Kósa Lajos: hogy nem lehet tudni, hogy ki a terrorista. Ilyen nem szabad, hogy egy politikus szájából elhangozzon. Még ha ezt is gondolja, azt nem feltétlenük kéne kimondania. Mert ezzel befolyásolja a közvéleményt.

Valószínűleg pont ez a célja. De Önökön ez hogy csapódik le?

Akik ismernek, azok továbbra sem gondolnak semmi rosszat rólunk. Abban sem hiszek, amit a nemzeti konzultáció részeredményei mondanak: hogy a megkérdezettek 90 százaléka nem akar bevándorlókat.

Miért nem hiszi?

Mert már azzal manipulálják a kérdést, ahogyan felteszik.

Mi érzékelhető ebből az egész feszültségkeltésből Budapesten?

Ez egy befogadó város. Nem lehet érezni az utcán, hogy úgy néznek rád, mintha kirekesztett lennél. Amíg az ember normálisan viselkedik az utcán, betartja a törvényeket, én nem hiszem hogy a magyar rosszat gondolna itt a külföldiekről.

Akkor Ön szerint itt nem lehet hatása a bevándorló-ellenes kampánynak?

De, ha hosszú távon tovább folytatódik, annak nagyon rossz következményei lesznek. Mert az emberek befolyásolhatóak.

Vállalkozóként Ön a saját maga ura, de mi van azokkal, akik kiszolgáltatottabbak?

Én inkább azért vagyok könnyebb helyzetben, mert már régóta élek itt. Nekem nincsenek olyan gondjaim, hogy menekültstátusz, papírok, tartózkodási engedély. Mások inkább ebből a szempontból kiszolgáltatottabbak.

A gyerekei az iskolában éreznek ebből az egészből valamit?

Magyar iskolába járnak, magyarok közt, de nem érte őket semmi attrocitás.

És Önt?

Esetleg régebben, mert egy kicsit sötétebb vagyok.

Ha most lenne egyetemista az ELTE-n – tehát 26 évvel ezelőtt lennénk -, és döntenie kéne, hogy megy vagy marad, akkor hogy döntene?

Azt mondják, mindenhol jó, de legjobb otthon. Én visszamennék. De nem így alakultak a dolgaim. Nekem két gyerekem van itt, őket nem hagyhatom itt. A feleségemet még az egyetem alatt ismertem meg, úgyhogy miatta is maradtam. Hát segítettünk egy kicsit a magyaroknak, hogy több gyerek legyen. (Nevet.) Ez mondjuk Orbán Viktor politikája. Csak ne beszéljen mellé!

Olvassa el a többi interjúalanyunkkal készült összefoglaló cikket is!

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!