Keresés

Csak jót akart a nyugtatókat osztogató patikus

Vizsoly patika
A vizsolyi patika | Fotó: Magócsi Márton

Jó szándékból adott ki vény nélkül vényköteles gyógyszereket a vizsolyi patikus, akit ötmillió forintra büntetett emiatt a gyógyszerhatóság. A patikáját is bezáratták, így Vizsolyon, ahol hat éve nincs rendes háziorvos, már patika sem lesz.

“Se orvos, se patika” – a vizsolyi iskola konyháján ebédre várakozó egyik nőnek nem tetszik, hogy bezárják a nagyközség egyetlen patikáját. Rendes háziorvos hat éve nincs, csak helyettes, a gyógyszertár pedig kedden volt nyitva utoljára. Büntetésből záratták be. “Ide vezet, ha valaki jóindulatú, most küszködhet, aki meg felnyomta, az megússza” – mérgelődött a nő, majd elkerekezett három ételhordónyi ebéddel a szatyrában.

Hétfőn derült ki, hogy ötmillió forintra megbírságolta, és bezáratta a 830 fős település főutcáján álló Attila patikát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), mert nagy mennyiségben adtak el vényköteles gyógyszereket vény nélkül. Ezek főleg erős nyugatók voltak, többek között több mint 18 ezer doboz pszichotróp szert értékesítettek, alig több mint egy év alatt, a hírről az Abcúg is beszámolt.

Vizsoly patika
Vizsoly főutcája | Fotó: Magócsi Márton

“Mindig megkérdezte, hogy van a kis családom” – mondta a patikusról Ági, aki éppen ebédelni indult haza a híres bibliát bemutató múzeum elől. “Újabb vállalkozás megy el innen” – sajnálkozott, de azt nem tudja, hogy kik vehették ilyen nagy mennyiségben a függőséget okozó szereket. Akiket megkérdeztünk a helyiek közül, mind azt mondták, hogy ők soha nem kértek vényköteles gyógyszert vény nélkül.

A patikus sem tudott neveket mondani az OGYÉI-nek. Az intézet közleményében 20-30 vevőről van szó, ami azt jelenti, hogy a kérdéses időszakban (2015 januárja és idén február vége között), fejenként és naponta legalább közel másfél doboz pszichotróp gyógyszert vettek meg. Ez, az általunk megkérdezett egészségügyi dolgozók szerint is igen komoly mennyiség egy ilyen kis település patikájában, még úgy is, hogy nem csak a helyi, hanem a környékbeli települések lakosai közül is vásároltak szabálytalanul a szerekből.

Arról, hogy mi okozhatta ezt a nagy keresletet, szerettük volna megkérdezni a helyi rendelő munkatársait, illetve a polgármestert, de nem akartak nyilatkozni.

Maga Kelemen Attila, az ügyben érintett patikus csak annyit mondott az Abcúgnak, hogy a jó szándék vezérelte, amikor kiadta az erős gyógyszereket. Például volt, aki arra hivatkozva kérte, hogy haláleset volt a családban. Azt elismerte, hogy hibát követett el, amit megbánt, és ami miatt meg is bűnhődött, de azt mondta, nem történt anyagi visszaélés. Szerinte már nem lehet belőle patikavezető, legfeljebb alkalmazott.

Vizsoly patika
Balra a helyi szociális szövetkezet boltja és büféje | Fotó: Magócsi Márton

A patikusról általában pozitívan nyilatkoznak a helyiek, akik sajnálják, hogy egy ideig most biztos nem lesz gyógyszertár a faluban. Van azonban, aki amúgy sem itt vásárolja a gyógyszereit. Az önkormányzati büfé – ahol szinte fillérekért lehet ízletes krumplilángost és tepertős kenyeret enni – eladója például Encsre jár gyógyszerért. Azt mondja, ott mindig megvan az a gyógyszer, amit keres, itt viszont gyakran előfordult, hogy csak másnapra kapta meg, mert épp nem volt raktáron.

Aki nem teheti meg, hogy elmegy gyógyszerért a 16 kilométerre fekvő Encsre vagy a 12 kilométerre lévő Abaújszántóra, az leközelebb a Hernád túlpartján fekvő Novajidrányon talál patikát, de az csak délutánonként tart nyitva, alig két óráig.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!