Keresés

Sátortáborokba küldené a menekülteket a kormány

Az Index szerint a kormány bezárná az összes városban lévő menekülttábort, a lakóit pedig vidéken kialakított sátortáborokba telepítené.

Még a nyáron elrendelhetik, hogy megszüntetik az eddigi, városok belterületén működő táborokat, és helyettük olyan táborokat hoznak létre, amelyek nagyobb távolságra vannak a környező településektől – írja az Index. Orbán Viktor már májusban azt mondta a debreceni menekülttáborban tett látogatása közben, hogy eltökélt a tábor bezárásban.

Az Index információi szerint azonban a Fideszben felmerült, hogy ne csak azt, hanem az összes intézményt szüntessék meg. Hasonló állomások működnek például Bicskén és Balassagyarmaton is. A portál szerint a Belügyminisztériumnak a városi táborok helyett külterületeken kell táborhelyet kialakítania, akár sátrakban. A BM sajtóosztálya a portál kérdésére nem tagadta a sátortáborok létrehozását, bár meg sem erősítette.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!