A világ tán legfontosabb sajtószabadság-védő, amerikai civil szervezete vizsgálja Magyarországot – értesült a 444.hu. A Committee to Protect Journalists (CPJ) most vizsgálódik először uniós tagországban. A szervezet szerint az EU nemcsak szabadságjogi, hanem versenyjogi szempontból bírálhatja a kormányt.
Fennállása során első alkalommal vizsgálódott a sajtószabadság védelmére létrehozott amerikai független nonprofit szervezet egy európai uniós tagországban. „Általában olyan országokba látogatunk, ahol válságban van a sajtószabadság, ahol bebörtönzik vagy fizikailag bántalmazzák az újságírókat. Idén Törökországban, Irakban, Pakisztánban, Brazíliában és Mexikóban jártunk” – sorolja Robert Mahoney, az újságírás Vöröskeresztjének is becézett társaság igazgatóhelyettese a nem túl előkelő társaságot, amibe most Magyarország is bekerült.
A szervezet képviselői találkoztak az Origo felmondott újságíróival, a Klub Rádió képviselőivel és az NMHH, illetve a kormány illetékeseivel is, hogy felmérjék, igazak-e a hírek a magyar sajtó helyzetéről.
A panaszok közül a legaggasztóbbnak a „legrosszabb fajta cenzúra, az öncenzúra” jelenségét, illetve az állami reklámköltések politikai alapú elosztását tartják. Ez utóbbi az szervezet brüsszeli kapcsolatokért felelős képviselője, Jean-Paul Marthoz szerint még komoly gondokat okozhat a kormánynak Európában. Ezt piac- és versenyjogi alapon bírálhatja majd az Európai Bizottság, amit Brüsszelben nagyon komolyan vesznek. „Például vizsgálják, hogy a reklámadó valóban legitim bevételszerzés, vagy egy adott társasággal szembeni diszkriminatív intézkedés.”
Ezért aggódhat Magyarország, de azért is, mert a jövő héten két napon is hazánk lesz a téma az Európai Parlamentben. Hétfőn a szociáldemokrata frakció tárgyalja a szabadságjogok helyzetét, kedden pedig a plenáris ülésen vitatják meg, elindítsák-e az uniós eljárást az alapjogok Magyarországi korlátozása miatt a Tavares-jelentésben foglaltak alapján.
A magyar kormány annak idején hisztériakeltéssel vádolta a jelentéstevő Tavarest, és ugyanezzel vádolták a magyar újságírókat is. “Ha nekem mondaná ezt egy kormánytisztviselő, ezt atyáskodásnak érezném. Sok, nagyon józanul gondolkodó, fiatal újságíróval beszéltünk, akik tudják, hogyan működik a sajtó a világban. Ők is aggódnak. És ha ők aggódnak, az erős jelzés nekem. A kormánynak nem az a feladata, hogy atyáskodjon, hogy megsimogassa az újságíró buksiját, hogy ne hisztizz. A tájékoztatás és tájékozódás szabadsága alapvető emberi jog.”- jegyezte meg Mahoney.
A CPJ egy független szervezet, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az Egyesült Államokban éppen az Obama-kormányzat újságíróellenes intézkedéseit bíráló jelentés kiadására készülnek – mondja Mahoney.