Keresés

Rugdosódott és buzizott a nagykanizsai nevelőintézet rendésze

Két fiúval is erőszakoskodott a nagykanizsai nevelőintézet egyik rendésze az ügyészség szerint, ezért bántalmazás miatt vádat emeltek ellene. Az egyik fiút lebuzizta, a mosókonyhába lökte, és ott ütötte, egy másik fiút pedig tarkón csapott. A nevelők egyetlen esetben sem jelezték az esetet. 

Vádat emeltek a nagykanizsai nevelőintézet egyik rendésze ellen, mert a vád szerint többször is megütötte, megrúgta az intézetben elhelyezett fiatalokat, az eseteket pedig megpróbálta elhallgatni – mondta Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.

A Zalai Hírlap szerint a harmincas éveiben járó férfi tavaly május 7-én délelőtt került konfliktusba az egyik intézeti lakóval. Az egyik nevelőnő épp külső foglalkozásra akarta vinni a fiúkat, ezért felsorakoztatta őket a folyosón, majd elment a mosdóba. Addig is megkérte a rendészeket, hogy figyeljék a fiúkat a kamerán keresztül. Az egyik fiú elhagyta a helyét, és az ablakhoz ment, amiért figyelmeztette a visszatérő nevelő. Amikor elindultak cipőt cserélni, a vádirat szerint megjelent a rendész a folyosón, és belökte a fiút a mosókonyhába, kétszer arcul, egyszer pedig gyomron ütötte. Közben azt kérdezte:

Mi lett neked mondva, buzigyerek?

Ezután figyelmeztette a többieket, hogy ne beszéljenek senkinekaz esetről. A nevelő sem írta fel a dolgot az eseménynaplóba, de miután vizsgálat indult, már beszámolt az esetről.

Június 16-án a rendész egy német állampolgárságú fiútól kérdezte meg az étteremnél, hogy keménynek érzi-e magát. Ő nem tudott magyarul, de mindegy is volt, mert a rendész háromszor megrúgta a jobb lábán. Később a rendész tolmácsolásra kérte az egyik nevelőt, és feltette ugyanezt a kérdést, a fiú pedig nemmel felelt. Amikor épp vitte vissza a tálcáját, megint odalépett hozzá, és szó nélkül tarkón csapta. A nevelő nem jelentette az esetet, amiért szóbeli figyelmeztetést kapott.

A rendész ellen két rendbeli, bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett elkövetése miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!