Keresés

Rosszabb az egészségügyi ellátás, mint a hetvenes években

Egy falusi háziorvos kipakolt: az állami egészségügyi rendszer leghátrányosabban a falusiakat érinti. A kistelepüléseken még gyógyszerre sem jut, nemhogy hálapénzre. Arra is kevés az esélyük, hogy városi kórházakba kerüljenek.

“Húsz évvel ezelőtt az történt volna, hogy megvizsgálom, beküldöm a szentesi kórház bizottsága elé, ott befektették volna, s talán egy-két héten belül meg is műtik. Most meg itt tartunk, hogy végignézem, ahogy meghal a néni” – mondta az egyik betegéről a Csongrád megyei Földeák háziorvosa, Csehpál Etelka, aki a hvg-nek beszélt a falvakban uralkodó elkeserítő egészségügyi helyzetről.

A néni mellében hónapokkal ezelőtt csomót tapintott ki, ám még egy mammográfiai vizsgálatra sem sikerült bejuttatni a szegény sorban élő, hálapénzra, utazásra képtelen páciensét. “1972-ben végeztem az egyetemen, akkor mutogatták nekünk, hogy régen ilyen is volt. 2014-et írunk, és újra itt tartunk” – mondja a nyugdíjas korú, de még praktizáló háziorvos. Szerint falun ez a helyzet teljesen általános.

A doktornő több mint 30 évet falvakban dolgozott, szerinte jelenleg sokkal rosszabb a vidéki népesség egészségi állapota, mint évtizedekkel korábban, és az ellátás is sokkal nehezebben elérhető a számukra, mint a városban élőknek. A városokban a hosszú várólistákkal kell megküzdeni, vidéken azonban rosszabb a helyzet, egy falusinak nem sok esélye van városi kórházba kerülni – erre akarta felhívni a figyelmet a december 16-i tüntetés egyik szónokaként Szegeden is.

„Felírom a recepteket, aztán amikor házhoz megyek, azt látom, hogy ott hevernek kiváltatlanul, mert orvosságra sincs az embereknek pénzük.” A háziorvos szerint ideje volna a tüdőszűrést is újra kötelezővé tenni, nem drogteszttel kellene foglalkozni. Egy páciense legutóbb azzal utasította el a beutalót tüdővizsgálatra, hogy nincs biztosítva: „a közmunka csak a következő hónapban kezdődik, akkorra lesz tébéje, addig nem”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!