Keresés

A romáknál csak az arabokat utáljuk jobban

Az emberek több mint fele idegenellenes a Tárki szerint, egy az Indexnek készült felmérésből pedig kiderül, hogy már nem a cigányok, hanem az arabok a legelutasítottabbak.

Soha nem látott magasságokba nőtt az idegenellenesség a legutóbbi hónapokban – a Tárki októberi, idegenellenességet mérő kutatása szerint. A kérdőíves felmérés eredményei szerint az emberek 58 százaléka idegenellenes – írja az Index.

Ez rekordadat, jelentősen meghaladja a korábbi, már eleve magas szintet. Míg a 2012 előtti években nagyjából 30 százalék körül volt Magyarországon az idegenellenesek aránya, ez a szám 2015-ig 40 százalék körüli magasságba emelkedett. Az idegenellenesség nem akkor nőtt meg robbanásszerűen, amikor a magyarok valóban találkozhattak menekültekkel Magyarországon, hanem amikor lepörgött a menekültválság, ám a politikai kampány tovább dübörgött.

Tavaly augusztusban például még nem idegenellenesből volt több, hanem mérlegelőből, ám az utóbbi hónapok fejleménye, hogy a mérlegelők aránya a valaha mért legalacsonyabb szintre esett vissza, miközben az idegenbarátok aránya a nullához közelített.

Az Index megbízásából a a Závecz Research által a népszavazási kampány utolsó napjaiban készített reprezentatív felmérés is kimutatta az erősödő idegenellenességet. A mintába bekerült ezer embertől azt kérdezték, kit fogadnának el inkább szomszédjuknak: erdélyi magyart, homoszexuálist, cigányt, rockzenészt, zsidót, afrikai egyetemi hallgatót, amerikait, kínait, szíriai keresztény menekültet vagy arabot? Kiderült, még erdélyi magyar szomszédot sem akar a magyarországi magyarok negyede.

Három csoporttal szemben különösen nagyok az ellenérzések. A cigányoké hosszú ideje a legelutasítottabb csoport, a válaszolók kétharmada most sem járulna hozzá, hogy cigány szomszédja legyen. Most már viszont van egy, a cigányságnál is jobban elutasított kisebbségi csoport: az arabok. Őket csak az emberek ötöde fogadná el szomszédjának. A harmadik leginkább elutasított csoport a szíriai keresztényeké.

Magyarországon az idősek, a falusiak és az alacsony iskolai végzettségűek a leginkább idegenellenesek. A Tárki és a Závecz Research kutatása ebben lényegében hasonló eredményekre jutott. A Tárki eredményei szerint a községekben lakók 68 százaléka idegenellenes, Budapesten 51 százalék ugyanez az arány. A legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek kétharmada idegenellenes, az egyetemi diplomával rendelkezőknek nem egész egyharmada.

Az Index kutatásából kiderült,  hogy a bal- és jobboldali ellenzéki pártok szavazóinak előítéletessége hasonló mértékű, az MSZP és a DK szimpatizánsai nem kevésbé idegenellenesek, mint a jobbikosok. Jelenleg a Fidesz szavazóinak vannak a legerősebb ellenérzései a kisebbségekkel szemben.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!