Rögtön engem szedtek elő, hogy biztos én loptam el

A börtönbüntetésre ítéltek száma a világ több országában emelkedik, ezért egyre fontosabb kérdés, hogy szabadulásuk után vissza tudnak-e illeszkedni a társadalomba. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársai négy éven keresztül kutatták, hogy milyen esélyeik vannak a magyarországi büntetés-végrehajtási (bv) intézetekből szabadultaknak a börtön falain kívül. „Életkeretek a börtönön innen és túl” címmel mutatták be a tanulmánykötetüket, amiben elítéltek egy csoportjával készült interjúkat dolgoztak fel. Kutatásuk azonban nem mindenkire terjedt ki, azokkal a férfi fogvatartottakkal beszélgettek, akiket:

• első alkalommal ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre
• 35 éven aluliak
• és rövid, maximum 3 évig terjedő büntetést kaptak.

A résztvevőkkel a szabadulásuk előtt 3-6 hónappal, és a szabadulásuk után hat hónappal készítettek interjúkat, ezekben részletesen beszéltették őket a családi hátterükről, baráti, szomszédsági kapcsolataikról, iskolai élményeikről, munkaerő-piaci előéletükről, a börtönhöz vezető útjukról, a börtönélet tapasztalatairól, és arról, hogy milyen elképzelésük van a szabadulásuk utáni időszakról.

Elvagyok, megy az idő

Az elítéltek szabadulás utáni életének nagyon fontos része, hogy kapnak-e munkát. A tanulmány szerzői szerint a kinti elhelyezkedés problémája már a börtön falain belül megjelenik azzal, hogy bár vannak szakképzett rabok, az ő szakmai tudásuk a börtönévek alatt megkopik. A börtönben végzett egyszerű, többnyire szakképzettséget nem igénylő munkakörök a szabadulás után nem számítanak igazi referenciának a munkaerőpiacon, kevés hasznát látják. Az interjúalanyok ennek ellenére örülnek, ha dolgozhatnak, hisz így legalább nem unatkoznak , és még pénzt is keresnek. Néhány interjúalany így beszélt börtönbeli munkájáról:

Lemezeket rakok, kenyeret formázok, kenyeret csomagolok, takarítok, meg amit ők adnak, de ezek váltakoznak leginkább. Nem rossz az, jobban megy az idő. Fél napot elvisz egy műszak. Utána kialszom magam, és már a másik fél el is telt”.

„A többiektől ellestem, mit kell csinálni, azt majdnem ugyanazt kell csinálni, mint ott Kaposban, ahol közmunka van. Söpörni kell, összeszedni a szemetet, nyáron meg kapálni kell majd. Kevés a pénz, úgy mondták nekem is, valami hétezer-nyolcszáz. De elvagyok, megy az idő, már várom a júliust”.

„Utána kivettek a konyhára, mert kértem a szakképesítésemet, hogy azzal foglalkoztassanak, hát nem tudom. Festő és asztalos a szakmám, a konyhához közöm nem volt, azt se tudtam, hogy mi az üst, most már tudom. Tíz hónapot voltam ott, és  most vettek ki asztalosnak. Az, hogy kint hasznosítja az ember, az már egy másik kérdés, de általában mindig hasznára válik az embernek, ha több dologhoz is hozzá tud nyúlni”.

Ha eltűnt valami, biztos te loptad el!

A sokszor eleve hátrányos helyzetből induló fogvatartottaknak a tanulmány szerint szinte minden téren nehézségekkel kell szembenézniük szabadulásuk után. A nagy többséget nem várja kint család, a börtönben lévők rendkívül zárt közösségben élnek, külső kapcsolataik beszűkülnek a börtönévek alatt. Ez riasztó, hiszen ezek az emberek így a teljes bizonytalanságba mennek ki szabaduláskor, és egyedül nagyon kevés esélyük van arra, hogy elkerüljék a visszaesést. Kikerülésükkor a következő problémákkal szembesülnek:

• előítéletek: a priuszos munkavállaló erős hátrányból indul, még akkor is, ha egyébként formálisan elfogadják. Számíthat arra, hogy minden probléma, esetleges lopás, hiány esetén ő lesz az első számú gyanúsított.

„Egyszerűen nem tűrik el, nem akarnak a környezetükbe, ez az egyik oldal, a másik oldal meg, volt egy olyan, hogy eltűnt a cégtől raktározás meg szállítmányozás közben egy nagyértékű, vadonatúj motor. Toyota motor, motorok, hát majdnem 5 milló forint értékben. Rögtön engem szedtek elő úgy, hogy aznap szabadságon voltam”.

• munkaszocializáció hiánya – a munkavégzéshez nem csak képzettségre, de hozzáállásra is szükség van, ez azonban a börtönben töltött évek alatt megkopik, vagy korábban sem létezett.
• rossz egészségügyi állapot. A börtön előtt általános közöttük a drogozás, az alkoholfogyasztás, a börtönben pedig vagy kényszerabsztinenssé válnak (ami általában nem leszokáshoz, hanem a kiszabadulást követően vad újrafogyasztáshoz vezet), vagy átszoknak a börtönökben elérhető szerekre. Ezek nagy része nyugtató, mint a Rivotril.
• létfenntartás – a kikerülő fogvatartott forrásai igen csekélyek, rövid ideig sem tud tisztán saját erejéből életben maradni, ha nem talál munkát, különösen a börtönviszonyok után, ahol minden szükségletét megbízhatóan kielégítették.
• új kapcsolatok visszahúzó ereje – a már szabadult börtönbeli ismerősök, illetve a kint lévő barátok nagy valószínűséggel kínálnak lehetőséget a bűnözés folytatására. Itt ráadásul belép az a tényező is, hogy az illegálisan szerezhető jövedelem sokkal magasabb, mint a legális, illetve a megszerzése is könnyebb, élvezetesebb és izgalmasabb.A visszaesés valószínűsége ezért is igen magas.

Munka kéne, de nagyon

Az állami szervezeteken kívül az alapítványi és non-profit szervezetek segítségére számíthatnának leginkább a szabadultak a be-, illetve visszailleszkedésben. A civil szervezetek ismerete és az együttműködési szándék azonban alacsony színvonalú. A kutatásban részt vevők csupán negyede ismer olyan civil szervezetet, amely a szabadulás után segítséget nyújthat számukra, és mindössze 13 százalékuk áll vagy állt régebben kapcsolatban ilyen szervezettel. Azoknak a szabadultaknak, akiknek saját megítélésük szerint viszonylag zökkenőmentesen sikerült a társadalomba történő visszailleszkedésük, nagy részük azt mondta: ebben nélkülözhetetlen szerepe volt a családnak, barátoknak és a munkának.

A fogvatartottak és a szabadultak hasonló válaszokat adtak arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan kellene segíteni a visszailleszkedést. A válaszok legnagyobb részében a biztos munkahelyet, megoldott lakhatást, államilag támogatott szakképesítést, központosított segítségnyújtást, több alapítványi és civil támogatást említettek.

Hát az a baj, hogy munkalehetőség kéne, de soknak még az sincsen, ahova menjen. És az most mit tud csinálni, kijön a semmire. Sehova nem veszik fel, mert erkölcsi kell majdnem mindenhova. Valami szervezet kéne, aki az ilyen embereknek segít, talán akkor más lenne. De így, hogy kijön a semmire, nem tudom. Soknak rosszabb helyzete van.”

„Már az nagy segítség lenne, ha úgy tudna szabadulni sok ember, hogy van munka. Hogy egyből munkába tudjon állni. Ez nagy segítség lenne. Más nem is kéne, csak hogy lehessen egyből dolgozni. Hogy ne kényszerüljenek rá az emberek a lopásra meg a családra.”

A kutatásba bekerülők kevesebb mint felével tudtak a szabadulásuk után interjút készíteni a kutatók, és a 31 főből így is csak 19 dolgozott legális keretek között, vagy feketén. A volt fogvatartottak jellemzően az alábbi munkakörökben tudtak elhelyezkedni: segédmunkás, nehéz fizikai munkás, betanított munkás, vízvezeték-szerelő, kőműves, szobafestő- mázoló. Akiket elértek, ők azt mondták: a munkaügyi központok nem tudnak érdemi segítséget adni az álláskeresésnél.

Unokatestvérek, sógorok, nagybácsik

A tanulmány egy másik fejezete az interjúalanyok életútját kísérő rizikótényezőkről szól. A szakirodalom a gyerekkori családi háttér rendezetlenségét, az érzelmi és fizikai elhanyagolást, a bűnözői hátterű családot komoly veszélyeztető tényezőnek tartja a bűnelkövetésben, és a megkérdezettek több mint hatvan százaléka mondta azt, hogy náluk problémás volt a gyerekkori családi háttér. Volt olyan, aki az erkölcsi útmutatás hiányát emelte ki:

Talán a tapasztalat hiánya, talán visszanézve a szüleim se tanítottak meg olyan dolgokra, amikre meg kellett volna. Nem tanultam meg felelősnek lenni bizonyos dolgok végett. Meg olyan társaságba keveredtem, amibe nem kellett volna.”

De ők, hogy is mondjam, erkölcsileg, amit ők is életükben csináltak, tehát ez megengedhető. Tehát ha lopott az ember, mert nem volt pénze, jól van, lopott az ember. Tehát ezt ők erkölcsileg megbocsájthatónak tartják.”

Magas arányban voltak olyanok, akik családtagjaikkal (többnyire testvérükkel, esetleg unokatestvérükkel, apjukkal) együtt követték el azt a bűncselekményt, amiért elítélték őket, esetleg a korábbiakat is, melyekért csak felfüggesztett büntetést kaptak. Az interjúalanyok 26 százalékánál egy vagy több családtag közvetlenül is részt vett a bűncselekményben, amely a börtönbüntetéshez vezetett.

Leginkább a fiútestvérek és unokatestvérek szerepe a szembetűnő, de sógorok, nagybácsik, egyéb rokonok is felbukkannak a bűncselekmények elkövetésében, és az ahhoz vezető úton.  Az idősebb fiútestvérek néha súlyos negatív hatást gyakoroltak az interjúalanyokra, belevitték, belerántották őket a bűnelkövetésbe.

Csak ahogy szabadult a bátyám, akkor én már kint voltam, dolgoztam rendesen. Tényleg nem linkeskedtem, (de ő) kiszabadult, belevitt a kaszinózásba, bűncselekményekbe, és akkor vitt magával. De először nem is azért mentem vele, mert hogy bűnözni akartam, én inkább féltettem őt.”

Szintén rizikótényező az iskola, illetve annak elkerülése, a tanulmányok idő előtti megszakítása. A megkérdezettek több mint fele csak az általános iskolát vagy még azt sem végezte el, és egyharmaduk szerzett szakmunkás végzettséget. Az alacsony iskolai végzettség a hazai kutatások alapján számos társadalmi hátrány okozója. Azok, akik abbahagyják tanulmányaikat az általános iskola valamelyik osztályában, többnyire nem számíthatnak stabil megélhetést nyújtó munkára.

Végül a tanulmány megemlíti az alkohol- és egyéb szerfogyasztást. Mind a kisebb súlyú szabálysértéseket, mind a komolyabb bűncselekményeket elkövetők körében az átlag népességnél elterjedtebb a rendszeres alkohol- és drogfogyasztás. Nem mindegy azonban a sorrend: előfordulhat, hogy a szerfogyasztás közvetlen előidézője a bűncselekménynek. De az is lehet, hogy a bűncselekmény elkövetésének közvetlen célja a drog vagy alkohol beszerzéséhez szükséges pénz előteremtése.

A szerzők szerint tragikus, hogy a börtönből szabadultak sem lakhatásuk, sem megélhetésük biztosításához szinte semmiféle, vagy legjobb szándékkal is csak csekélynek nevezhető érdemi, valós intézményi támogatást kapnak, pedig a társadalom érdeke lenne, hogy ne lépjenek újra a bűnözés útjára. „Megfelelő lakhatás és megélhetés nélkül szinte esélytelen a további kriminalitástól mentes élet” – írja a tanulmány.