Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint üresek a befogadó állomások, ezért érthetetlen, miért nem mennek oda a menekültek. A számok viszont azt mutatják, hogy a táborokra sok minden igaz, csak az nem, hogy üresek lennének.
Üresek a magyarországi befogadó állomások, a törvény szerint oda kellene menniük, és mindegyiküket felszólítjuk, hogy menjenek oda. Miért nem mennek oda?
– kérdezte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Index kamerája előtt (a jelenet másfél percnél kedődik). Mivel a befogadó állomásokról mást sem hallani, mint hogy óriási túlterheltséggel küzdenek, megkérdeztük a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt (BÁH), hogy valóban kiürültek-e, ahogy Rogán mondta. A BÁH válasza alapján Rogánnak nincs igaza.
A Hivatal megkeresésünkre azt írta, a befogadó állomások a kapacitásbővítések óta összesen 2000 főt tudnak befogadni, amit sátrak, konténerek elhelyezésével a szükségleteknek megfelelően folyamatosan próbálnak tovább növelni. Ez azonban aligha elég ahhoz, hogy megszűnjön a túlterheltség, az pedig végképp túlzásnak tűnik, hogy a befogadó állomások üresek lennének, hiszen a BÁH szerint
összesen jelenleg 3502 kérelmező tartózkodik a befogadó állomásokon.
Közülük Bicskén 983-an, Debrecenben 1337-en, Vámosszabadiban 471-en, Balassagyarmaton 181-en, az őrzött befogadó központokban 86-an, Nagyfán, az ideiglenes befogadó állomáson pedig 530-an vannak.