Nagy Sándor 2008-ig dolgozhatott a márkushegyi bányában, azóta mást se csinál, csak a kutyáját sétáltatja. Szőke Sándor se bányászkodik már rég, dögcédulája azonban most is ott fityeg a kulcstartóján, hogy mindenki tudja, ki is ő. Megnéztük, mi vár azokra a férfiakra, akik eddigi életüket a föld alatt, a most bezárt márkushegyi bányában töltötték.
“Akkor voltam második napja a bányában. És egyszer csak szóltak, hogy az egyes csapaton összeszakadt a bánya, két ember alatta maradt. Először a frontot állították le, hogy mindenki menjen, aztán a szalagőröknek is szóltak. A felügyelőm elkezdett futni, én meg mentem utána, azt sem tudtam, hol vagyok, addig mindig vezettek. Ez meg annyira futott, hogy lemaradtam, ott bolyongtam. Végül két villanyszerelő vezetett el oda.
Három meg négyméteres gerendákat kellett vállon hordani, hogy felrakják, és megfogják vele a lukat. Nem úgy van, hogy egyből odaugrok, mert akkor rám is rámszakad. Fel kellett nyomni a gerendákat, utána kezdték el kiásni az embereket. Egyik egy fiatal srác volt, végig kiabált, hogy segítség, meghalok, mentsetek meg. Másfél óra múlva bírták kiszedni, közben tömlőn nyomták be neki a levegőt. A másikat két óra hosszat tartott kiszedni, addigra megfulladt.”
Németh László 1998-ban kezdett el bányászként dolgozni Oroszlány mellett a majki bányában. A legdurvább emléke rögtön a kezdéskor történt vele. Azt mondta, az öregebb bányászok biztosak voltak benne, hogy megijedt és felmond, de végül nem rettent vissza. A bányászkarrierje 17 évig tartott, egészen mostanáig, 2015 elejéig. Ekkor szűnt meg az állása Márkushegyen, az ország utolsó mélyművelésű szénbányában.
Oroszlányi csille | Fotó: Hajdú D. András
Márkushegy a kétezres évek elejétől egyfajta gyűjtőhellyé változott. Hosszú ideje ez az utolsó nem felszíni fejtésű bánya Magyarországon, itt kaptak állást a környékbeli bányák bezárása után azok a bányászok, akiknek még nem jött össze az elegendő munkaévük ahhoz, hogy elmenjenek bányásznyugdíjba. Ennek tavaly decemberrel vége lett, ez a bánya is bezár, a dolgozók felét, 231 embert már el is küldtek. A bányában zajló munkákról és a még ott maradt bányászokról szóló képriportunkat itt olvashatja.
Százaknak szűnik meg a munkahelye
A bányabezárás következtében előbb-utóbb 521 embernek fog megszűnni a munkája, a legtöbben közülük évtizedek óta a földalatt robotoló bányászok.
“Mi tudomásul vettük a döntést, így a bányabezárás nem ért minket derült égből villámcsapásként” – mondta az Abcúgnak Illés Róbert, a márkushegyi bányászszakszervezet vezetője. Illés szerint a márkushegyi bányászok szerencsés helyzetben vannak, ők ugyanis előre felkészülhettek a bányabezárásra, míg más bányáknál előfordult olyan is, hogy egyszerűen leszóltak, álljon le a front, mindenki el van bocsátva.
Illés Róbert: nem ért minket derült égből a villámcsapásként | Fotó: Hajdú D. András
“Az elbocsátott bányászok kétharmadának szakzsargonban mondva beketyegett” – mondta Illés. Ez azt jelenti, hogy elérték az átmeneti bányászjáradékhoz szükséges 25 éves munkaidőt, vagy 5000 műszakot a bányában. A járadék jelenleg 120-170 ezer forintot jelent a bányászoknak havonta. Illés szerint a bányászoknak szükségük van a kompenzációra, illetve a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségére, mert már 3 bányában ledolgozott év után károsodik a szervezet, így ezeknek az embereknek nehezebb munkát találniuk, mint a nem földalatt dolgozó kortársaiknak.
A bányászok mindig számon tartják, hány műszakjuk van még hátra a járadékig. Zoltán például 2010-ben kiszámolta, hogy ha 2014-ben bezár a bánya, akkor neki még épp meglehet. “A betegállományt elfelejtettem, ki volt számolva az időm. Vagy dolgozom, vagy elfelejthetem a járadékot” – mondta.
Zoltán és családja | Fotó: Hajdú D. András
Sikerült neki, február végén letudja az utolsó műszakot, aztán leszámol. “A feleségem máig aggódik. Mikor lesz az utolsó? Kell még menni?” – kérdezi. Ő dolgozott volna még tovább is, de szerinte tudomásul kell venni, hogy a bányának itt a vége, már őt is a lakatosállások érdeklik, amit a járadék mellett szeretne csinálni.
Az asszonynak azt mondtam, el kell viselni
A márkushegyi bányászok, így az elbocsátottak nagy része is a közeli Oroszlányból való, amely tipikus bányászváros. A közepén sokemeletes panellakások tornyosulnak, a főút melletti épületen nagy betűkkel hirdetik, hogy bányászklub, a köztereket pedig megtöltik a bányarelikviák, például egy pajzs és egy csille.
Rengeteg egykori bányász él a vértesi kisvárosban, a többségük márkushegyről ment nyugdíjba, mint például a 65 éves Németh Mihály. Az idős férfi pár percre ugrott csak le a lakásából, és sietve megy is vissza a feleségéhez. Apja és nagyapja és bányász volt, ő 1998-ban ment nyugdíjba. “Azóta itthon vagyok” – mondta szűkszavúan.
Mihálynak apja és nagyapja is bányász volt | Fotó: Hajdú D. András
Pár sarokkal arrébb fekszik a 10-es söröző. A nevét a kocsmát körülvevő tízemeletesekről kapta, 180 forintért adjak a helyi sört, az ivóközönség pedig szinte kizárólag egykori bányászokból áll. Ide tér be naponként többször is kutyájával Nagy Sándor.
“Frontban kezdtem, frontban végeztem” – mesélte. 1981-ben kezdett a márkushegyi bányában, számára már akkor világos volt, hogy a korkedvezményes nyugdíj miatt lesz bányász. Hat napot dolgozott a héten, “füstben, porban”. Ahogy ő mondta: ráhajtott a műszakra. “Az asszonynak azt mondtam, el kell viselni” – tette hozzá.
Az sem tántorította el, amikor 1983-ban megtörtént a bánya történetének legnagyobb szerencsétlensége: egy sújtólégrobbanásban 37 bányász veszítette az életét. “Olyanok voltak az emberek, mint a disznóvágásnál a disznó” – mondta Nagy. Emlékszik rá, hogy másnap sokan felmondtak, de ő nem ment el. 2008-ban érte el a nyugdíjhoz szükséges óraszámot. Azóta mást nem csinál, csak kutyát sétáltat, otthon van, meg lejár a haverokhoz a sörözőbe. “Ha tehetném, újra bevállalnám” – mondta a bányában eltöltött évtizedekről.
Nagy Sándor újra belevágna a bányászéletbe | Fotó: Hajdú D. András
Az oroszlányi bányászok közül szinte mindenkinek van egy borzasztó története a bányából, de közben nagyon büszkék a szakmájukra. A pultnál sört kortyolgató Szőke Sándornak például balesettel végződött a bányászkarrierje: az egyik gép bekapta a lábát. Emiatt azóta is kapja a rokkantnyugdíjat. A kulcstartóján viszont a mai napig ott van bányában használt fémazonosítója. “Azért, hogy mindenki tudja, ki vagyok” – mondta.
Kifutottak az időből
A 80-as, 90-es években az oroszlányi fiatalok jó részének evidens volt, hogy a környéken lévő bányák egyikében kezdjenek el dolgozni. “Olyan tömbben születtem, ahol a lépcsőházban csak bányászok laktak, 4,5 volt az átlagom, az osztályfőnököm nem értette, miért akarok én is bányász lenni” – mondta az egyikük. Pedig világos volt: szakmunkásként már egy keresetnek megfelelő ösztöndíjat kapott, rá két évre lakást a bányától, a fizetésből pedig hamar meg tudta venni az első Ladáját.
“Régebben a bányászok hősök voltak, én is tisztelettel néztem rájuk” – mesélte Németh László. Jó volt a pénz is, ráadásul a bánya minden dolgozójának adott évi 58 mázsa szenet, ami szintén jól jött, a lakótelepi lakásában ugyanis akkor még szénnel fűtöttek.
Németh László és egy márkushegyi bányapajzs | Fotó: Hajdú D. András
Némethnek manapság sokszor eszébe jut, miért is nem kezdte el korábban a bányászkodást. Ő ugyanis azok közé tartozik, akiket úgy bocsátottak el Márkushegyről, hogy nem érték el a bányászjáradékhoz szükséges munkaidőt. Az elbocsátott bányászok egyharmada került hasonló helyzetbe. Ők azért vannak bajban, mert Magyarországon jelenleg nincs más olyan mélyművelésű bánya, ahol le tudnák dolgozni a megmaradt műszakot, így nekik valószínűleg végleg le kell mondaniuk a bányászjáradékról.
“Nyolc éve nem voltam állományban, bent voltam az összes hétvégén” – mondta Németh László. Arra ugyan számított, hogy a rekultivációra fordított két évet még ledolgozhatja, de azt tudta, hogy a 17 év munkaviszonya nem lesz elég a járadékhoz. Végül maradni sem maradhatott, 2014 végén elbocsátották.
Ha elmegyek a bányából, nem lesz fűtésem
A Vértesi Erőmű szerint sok szempontot mérlegeltek, amikor kiválasztották, hogy ki maradhat még a bányában két évig. Elsősorban a bányabiztonságot, de azt is, hogy kinek mennyi ideje maradt hátra a bányászjáradékig. Aki ennyi idő alatt el tudja érni a szükséges 5000 műszakot, az maradhatott.
Akik nem, azoknak egyrészt a végkielégítésből kell boldogulniuk, másrészt a bányabezáráshoz kapott állami támogatásból indítanak számukra átképző programot, és kapnak egy úgynevezett újrakezdési támogatást.
A képzésekre fejenként 600 ezer forintot szánnak, az újrakezdési támogatásra 1,4 millió forintot. Utóbbit azonban csak három esetben kapják meg a bányászok: lakástámogatás formájában, ha ötven kilométerrel távolabb költöznek az eddigi lakhelyüktől, ha vállalkozást indítanak, vagy ha munkanélküliek lesznek, és akkor is csak az álláskeresési járadékuk és az eddigi személyi alapbérük közti különbséget utalják nekik.
Németh legnagyobb problémáját ezek a támogatások valószínűleg nem fogják tudni megoldani. “A feleségem munkanélküli, villannyal fűtök, ha elmegyek a bányából, nem lesz fűtésem” – mondta. Bányászként ugyanis még mindig kapta azt a fűtéstámogatást, amit korábban a szén jelentett, csak most egyszerűen kevesebbet kell fizetnie az erőműből érkező áramért. Ennek most vége.
Meg kell szokni a napi nyolc órát
Illés Róbert szakszervezeti vezető szerint a bányászoknak kedvez, hogy Oroszlányban, szemben más magyarországi bányászvárosokkal, mostanra már lezajlott az ipari szerkezetváltás. Az erőmű és a bánya mára már csak a 4-5-ik legnagyobb foglalkoztató a térségben. A bánya leépítésével párhuzamosan betelepült az autóipar, a mostani bányászcsaládok gyermekei pedig már nem a bányában, hanem a helyi ipari parkban dolgoznak, ahol akár az elbocsátott bányászok egy része is el tud helyezkedni.
Délután a helyi sörözőben egyre több állását vesztett bányász bukkan fel. Mindannyian nagyon csalódottak, fogalmuk sincs, mi lesz a várossal és főleg ővelük bánya nélkül. “Én elbohóckodok itt munkanélküliként, de azok akiknek családja van?” – mondta egy fiatal bányász. “Egy bányász, aki egész életében dolgozott, nem lesz munkanélküli, nem fog vállalkozni, és nem fog elköltözni a családjától, ők mind bukják az újrakezdési pénzt” – mondta, hozzátéve, hogy a vége úgyis az lesz, hogy mindenki elmegy dolgozni a helyi gyárba. Aki már ott van, az se panaszkodik rá, csak nehéz megszoknia a napi nyolc órás munkaidőt, a bányában ugyanis 24 órás műszakok voltak.
Az oroszlányi sörözőben szinte mindenki bányász | Fotó: Hajdú D. András
Más idegesebb, egy tagbaszakadt bányász azt mondta, ha maradhatott volna, még meg tudta volna csinálni a járadékot. Szerinte a politika áll a bányabezárás mögött, és mérgesen megjegyezte azt is, hogy a végkielégítésének egy jó részét, elviszi a 75 százalékos különadó. Ezt három és félmillió forint végkielégítés fölött kell fizetni.
“Lesz még újra bánya Magyarországon” – mondta végül a tagbaszakadt bányász. És akkor ő ott lesz, hogy ledolgozza a járadékhoz szükséges két évét.
Megosztás