Cintia hajnalban indul, hogy a sáron átverekedve magát, eljusson az iskolába. András egy elektromos tolószékben reménykedett, de a sárban úgysem tudná használni, így nem is kapott. Szilveszter 1982-es Ladája még bírja a strapát. A mórahalmi tanyavilágban közel 1800-an élnek, hogy jutnak el orvoshoz, boltba, iskolába, munkába?
Háromnegyed 7 van, éppen csak világosodik a Röszkei úton. Az egyetlen fényforrás az időnként felbukkanó autók lámpája, ahogy egy egy-egy másodpercre megvilágítják az utat, majd robognak tovább Mórahalom vagy Röszke irányába. A 14 éves Cintia tíz perce indult el otthonról. Végiggyalogolt a tanyájukat a főúttal összekötő sáros földúton, majd az út mentén egész a buszmegállóig, hogy elérje a 6.53-as buszt.
Cintia korareggel a buszra vár | Fotó: Hajdú D. András
Azt mondta, hogy a koromsötét ellenére sem használ elemlámpát, még sohasem történt baj. Pedig a főút szélén nincsen járda, csak sár, így muszáj az út peremén sétálnia, az autók közvetlenül mellette robognak el. Naponta általában kétszer teszi meg ezt az utat, be a mórahalmi iskolába, majd délután haza. Most azonban súlyosbodott a rákos nevelőapja egszségi állapota, kórházba került. Emiatt néha neki kell felkelnie kora reggel, és még iskola előtt kibuszozni nevelőapja munkahelyére, hogy megettesse a kutyákat.
Szinte azzal egyidőben, amikor Cintia elkezd sétálni a főúton, Bozóki Imre tanyagondnok kikanyarodik a kertjéből Mitsubishi Pajerojával. Az ő feladata, hogy minden reggel körbejárjon a homokháti tanyavilágban, és felszedje azokat a gyerekeket, akiket a szülei nem tudnak saját kocsival bevinni Mórahalomra.
A tanyagondnoki kocsira várakozó család | Fotó: Hajdú D. András
Van, aki már az út szélén várja a tanyagondnokot, máshoz be kell kopogni. De fél órán belül már négy gyerek ül a dzsipben, és együtt zötykölődnek ki a sáros úton a mórahalmi iskolába. Az idősebbek csak simán kiugranak, az óvodásokat Bozókinak kell bekísérnie az óvónőkhöz. Majd megy is tovább a Pajeróval, hogy folytassa a napi teendőit.
Hová meneküljek? Semmim sincs
A mórahalmi tanyavilágban közel 1800-an élnek, közelebb-távolabb a központnak számító Mórahalomtól. Ki így, ki úgy próbál közlekedni a kis tanyákat öszekötő földutakon, esős időben azonban a vidék sártengerré változik.
Kis Péter Szilveszter születése óta él egy kis fehér házban. Hozzátartozói már rég nincsenek, az utóbbi években csak annyi változás történt az életében, hogy összedőlt a melléképülete. “Meg kellene csinálni” – mondta tűnődve. Hiszen mégis hogyan néz már ki?
Kis Szilveszter egész életében ebben a házban élt| Fotó: Hajdú D. András
Kis nem zavartatja magát, amikor a sárról kérdezzük. Azt mondta, kétnaponta jár be a városba vízért és kenyérért, biciklivel. Ha sár van, akkor leszáll róla, és tolja. Bozóki Imre tanyagondnok azonban emlékezett olyan esetre is, amikor olyan dagonya vette körül Kis tanyáját, hogy a terepjáróval sem tudott bemenni, csak gumicsizmában besétálni hozzá.
A tájat járva feltűnik, hogy az utakon és a mezőkön keresztül-kasul vezetékek futnak keresztül. Ezeket a Mol telepítette, a cég ugyanis méréseket, és próbafúrásokat végez a környéken, olajat keresnek a földben. A felszerelést szállító autók ugyanakkor olyan súlyosak, hogy hatalmas gödröket vájnak a nedves utakba. Bár a cég megígérte, hogy helyreállítja az utakat, a helyiek egyszer sem felejtették el felhánytorgatni beszélgetés közben azokat az “olajosokat”.
Belvíz és sáros út a tanyavilágban | Fotó: Hajdú D. András
András légvonalban csupán párszáz méterre lakik Kis Péter Szilvesztertől, odajutni mégis jó 15 perc kocsival, a tekergőző földúton. “Hát ez szörnyű” – mondta. A házát fadúccal kellett megtámasztania, a belvíztől ugyanis megsüllyedt. “Hová meneküljek? Semmim sincs” – mondta. Az önkormányzat besegítene ugyan a felújtásba, ahhoz viszont önrész is kéne. Andrásnak pedig nincsenek milliói, hogy kifizesse.
András, a biciklije és a háza | Fotó: Hajdú D. András
András a biciklijével sem tud gond nélkül betekerni a városba, aznap is jó időbe telt, míg levakarta róla a sarat. Kérte, hogy az illetékes orvos írjon fel neki egy elektromos tolószéket, de nem járt sikerrel: az állapota nem indokolja. Szerinte még azt is megmondták neki, hogy a sáros utakon úgy sem tudna menni vele. “De hát épp az utak miatt kellene” – mondta felháborodva.
Van, akinek kicsit könnyebb a közlekedés. Szilveszter ugyanazt a utat használja, mint András. Épp csak egy régi Ladával jár, ha kimegy a postaládához, vagy be kell mennie vásárolni a városba. Ilyenkor az édesanyja, Irén is el szokta kísérni.
Irén és a fia, Szilveszter | Fotó: Hajdú D. András
A Ladát 1982-ben vették, újonnan. Egyszer kellett komolyabban javítani, amikor 96 ezer kilométer után elszállt a motor. “Muszáj mennie” – mondta Eszter. Elakadni csak ritkán szokott, olyankor egyszerűen kitolják, és mennek tovább.
Szilveszter és a 33 éves Lada | Fotó: Hajdú D. András
Úgy hívnak, a botos öregasszony
Van, akinek nincs gondja a közlekedéssel, ugyanis már rég elhatározta, hogy semmi dolga a városban. János két és fél éve ki sem mozdult a tanyasai házából, amely félúton áll Mórahalom és a szerb határ között. “Nagyon messze van” – mondta. Ami kell, azt kihozza neki a tanyagondnoki szolgálat, a rokkantnyugdíjából amúgy sem futja sokra. Ottjártunkkor egy kis ételt és két flaska szörpöt kapott.
János két és fél éve nem hagyta el a tanyavilágot | Fotó: Hajdú D. András
Jó a víz is, de jobb megízesíteni – mondta. Azelőtt Szegeden élt, oda szívesen visszaköltözne, például egy tanácsi házba. “Itt semmi sincs, csak a zöld” – mondta. Egy ismerőse később azt mondta, Jánosnak fogalma sincs arról, hogy tanácsi házak már nem léteznek.
Anna öt éve él tanyán. Előtte Szegeden dolgozott, de kiszúrta az egyik szemét egy szög, ezért rokkantnyugdíjas lett. Elvesztette az állását, és Homokhátra kellett költöznie, itt ugyanis úgy alakult, hogy megkapta a tanyát ingyen. “Friss a levegő, amióta itt élek, könyebben lélegzem” – mondta.
“Úgy hívnak, a botos öregasszony” | Fotó: Hajdú D. András
A várostól azonban messze lakik. Fél órára van csak a busz, a biciklit már nem bírja el, így gyalog jár. Azt mondta, nagyon tart a kutyáktól, amelyek néha falkában, néha magányosan szoktak járni a környéken. Mindig visz a zsebében ételt, amit odadobhat nekik, vagy felszed egy botot, amivel elriasztja őket. “Úgy hívnak, a botos öregasszony, amikor megjelenek vele a buszmegállóban” – mondta.
Két évet tétovázott, hogy itt hagyjon-e engem
A mezőt régen kisvasút szelte ketté. A síneket már rég felszedték, a helyén most ötkilméteres bicikliút van. Autó csak néhol hajthat rá, traktornak pedig egyenesen tilos. Turistát egyet sem lehetett rajta látni, a tanyán élők viszont folyamatosan használják, hiszen a földúttal ellentétben sem sáros, sem gödrös nem lesz, bármilyen is az idő.
Ezen az úton sétál a város felé Krisztina két gyerekével, Noémival és Balázzsal. Influenzajárvány van, a gyerekek pedig köhögtek, ezért az orvoshoz tartanak. Reggel háromnegyed 9-kor indultak, mi fél 11-kor találkoztunk velük, de az út egy része még mindig hátra volt. Öt kilométer a bicikliúton, majd még kettő arról lekanyarodva – magyarázta Krisztina.
Balázs és Noémi az orvoshoz tartanak édesanyjukkal | Fotó: Hajdú D. András
1993-ban költöztek tanyára, előtte Szegeden laktak egy panelban. “Apám falusi, anyám városi, így egyeztek meg” – mondta. Ő ugyan most már szívesen beljebb költözne, de a gyerekek szeretik a tanyasi életet. Általában a tanyagondnok viszi őket reggel iskolába, majd ő is hozza haza őket. A férje segédmunkás, érte a főnöke szokott elkanyarodni, ő pedig biciklivel jár be Mórahalomra, most éppen egy agrárképzésre.
Anna a gyerekeivel leginkább a Facebookon és a Skype-on keresztül tartja a kapcsolatot. Van, amelyikük pár településsel arréb él, és van, amelyik a családjával kiköltözött Angliába. “Két évet tétovázott, hogy itt hagyjon-e engem” – mondta Anna. Nehezen kap ugyanis levegőt, szinte állandóan szüksége van oxigéntartályra.
Anna az interneten tartja a kapcsolatot Angliában élő fiával | Fotó: Hajdú D. András
Azóta rengeteget lóg az interneten, van, hogy online játékot játszik, és van, hogy a szomszéd asszonnyal chatel a Facebookon. “Szép estét, mizus?” – írta neki például előző este a szomszéd, aki amúgy kétszáz méterre lakik tőle egy másik tanyán. Át is szoktak járni egymáshoz, de chatelni könnyebb. Anna a betegsége miatt amúgy se gyakran hagyja el a házat, így mostanság már főleg az interneten keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal. “Ha nem volnék ilyen beteg, eladnék mindent, és mennék a fiam után Angliába” – mondta. Addig azonban marad a farmos játék az interneten.
Megosztás