Erzsébet egyedülálló, háromgyerekes anyaként folytonos gyanakvásban élve költözött éveken keresztül családjával albérletről albérletre. Akarták átverni és férjhez adni is – a szociális ellátórendszerbe kerülve helyzete nemhogy javult volna, csak tovább rosszabbodott. Erzsébet testi és lelki egészségi állapota leromlott, a rossz tapasztalatok pedig bizalmatlanságra tanították a családját tíz éve egyedül fenntartó nőt.
“Tíz éve várok egy helyzetre, most meg azt is el akarják venni tőlem, amit ez alatt a tíz év alatt egyedül tartottam fenn.”
Így kezdte történetét Erzsébet, a 49 éves, három gyermekes édesanya, aki már tíz éve küszködik lakásgondokkal Budapesten, és helyzete egyre csak rosszabbodik. Azt mondja, a szociális ellátórendszerbe bekerülve azt remélte, végre sínre kerülhet az élete. Ehelyett a folyamatos harcra és kilátástalanságra ráment a testi és lelki egészsége.
Most éppen előző lakóhelyéről, egy zuglói panelházban működő Családok Átmeneti Otthonában bérelt szobájából próbálja visszaszerezni otthagyott holmijait – annak ellenére, hogy már több mint két hónapja elköltözött a helyről. Állította: egykori szobája zárját egyszerűen lecserélték, a telefonban pedig azt mondták: nem engedik be. Az intézmény viszont épp az ellenkezőjét állítja: szerintük Erzsébet nem működik együtt az otthon dolgozóival.
Budapest, a lehetőségek városa
Erzsébet tíz éve teljesen egyedül neveli két lányát és egy fiát, volt férje ennyi ideje nem is találkozott a gyerekekkel, és anyagilag sem támogatja őket. A család még egy Borsod megyei kistelepülésen bomlott fel, és Erzsébeték lakásgondjai is akkor kezdődtek.
“Budapestre költöztünk, mert azt gondoltam, hogy a fővárosban biztos több esélyem lesz majd a gyerekekkel boldogulni, munkát találni” – mesélte. A felköltözéssel olyan időszak kezdődött a család életében, amire Erzsébet úgy emlékszik vissza, hogy bejárták az egész várost és környékét. “Annyi kerületben laktunk, annyiszor költöztünk albérletről albérletre, hogy már felidézni se tudom, mikor hol laktunk” – magyarázta az édesanya.
A költözések oka szinte sosem az volt, hogy ne tudta volna fizetni a bérleti díjat – hangsúlyozta Erzsébet, aki leginkább alkalmi munkákból – takarításból, mosogatásból – próbálta fenntartani a családot. Állandó munkahelyet sosem kapott, mert asztmás, és gyakran betegeskedő gyermekeit sokszor kellett orvoshoz vinnie, a legtöbb munkahelyen pedig nem tolerálják, ha az alkalmazott sokat hiányzik – mondta.
“Állandóan férjhez akartak adni”
A gyakori lakóhelyváltoztatás mögött vagy az állt, hogy a főbérlő eladta Erzsébeték feje fölül a lakást, vagy pedig az, hogy önkényesen megváltoztatta a lakáshasználat feltételeit. De többször költözött Erzsébet és családja amiatt is, mert az egyedülálló anya nem érezte biztonságban saját magát és gyerekeit az adott helyen.
“Folyton attól féltem, hogy át akarnak verni, mert tudják, hogy védtelen vagyok velük szemben” – mesélte. Az sem volt ritka, hogy férjhez akarták adni, mondván, egy nőnek a férfi mellett a helye. Erzsébet állítása szerint válása óta több családgondozó is, akivel kapcsolatba került, azt tanácsolta neki, hogy találjon magának egy állandó párkapcsolatot.
A folyamatos lakhatási hercehurca közben Erzsébet több budapesti kerületi önkormányzatnál is nyújtott be lakáspályázatot, és elmondása szerint az V. és a XI. kerületben került a legközelebb ahhoz, hogy kiutaljanak neki egyet. Gyermekei is mind a XI. kerületben jártak általános iskolába, illetve egyikük még továbbra is ott tanul – ez az opció lett volna tehát a legkézenfekvőbb a családnak.
Tömegszállás és albérlet között
Bár szóbeli ígéretet többször kapott rá, ezekből a lakáskérelmekből mindezidáig egyik sem volt sikeres. Erzsébet pedig ez idő alatt többször került – ahogy nevezte – akut helyzetbe, amikor tűzoltásképp a fővárosi szociális ellátórendszer valamelyik intézményébe költözött: 2008 és 2009 között egy anyaotthonban élt, 2014-ben pedig bekerült egy Családok Átmeneti Otthonába.
A Családok Átmeneti Otthonát a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) működteti, ez a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet. A Zuglóban, egy panelház alsó szintjein kialakított intézményben önálló lakásokat bérelhetnek lakhatásukat vesztett családok, hogy a gyermekeik továbbra is a szülőkkel maradhassanak.
Erzsébet úgy jutott ide, hogy elkeseredésében több levelet írt Tarlós István, Budapest főpolgármestere hivatalának, mígnem az egyikre válaszlevél érkezett – ebben javasolták neki, hogy lépjen kapcsolatba a BMSZKI-vel. Erzsébet ezután megpályázott egy szobát a Családok Átmeneti Otthonában, és azt – a pályázati kiírás szerinti egy évre – meg is kapta.
Nem volt hosszabbítás, pedig az szinte rutin
Egy hónapra 10500 forint volt a bérleti díja annak a 12 négyzetméteres szobának, amelyben Erzsébet három gyermekével lakott. Amikor beköltöztek, még mindhárom gyerek iskolába járt, ezért a szabályok szerint ők ingyen lakhatnak ott – az imént említett összeg csak az egyedülálló anya havidíja. Időközben legidősebb fia azonban otthagyta az iskolát, ezért a szoba bérleti díja megduplázódott.
“Akkoriban, február-márciusban kezdődött a fizikai leépülésem. Egyik napról a másikra becsípődött a derekam, és amikor kórházba kerültem, kiderült, hogy gerincproblémáim vannak” – mesélte Erzsébet, aki fizikai állapota miatt is kezdeményezte lassan lejáró bérleti szerződésének meghosszabbítását.
Noha a szabályzat szerint indokolt esetben fél évvel, vagy az adott iskolai tanév végéig, meghosszabbítható a lakhatási jog a Családok Átmeneti Otthonában, Erzsébet szerint a BMSZKI munkatársai állandó bizonytalanságban tartották őt, hogy maradhat-e majd a bérelt szobájában. Pedig a szerződéshosszabbítás egyáltalán nem ritka az intézményben: a 2012-es évről készült nyilvános szakmai beszámolójuk szerint 5 abban az évben beköltözött család maradhatott egy évnél tovább a Családok Átmeneti Otthonában.
Totális bizalomvesztés
“Nyilvánvaló volt, hogy minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elüldözzenek onnan” – mondta elkeseredetten az asszony, aki innentől kezdve az intézmény személyzetének minden lépését úgy értelmezte, mint nyomásgyakorlást, hogy költözzön el a házból. Azt mondja, az intézmény vezetője és közte annyira elmérgesedett a viszony, hogy a vezető kijelentette: Erzsébet szerződését semmiképpen sem hosszabbítja meg a BMSZKI. Augusztusig adtak neki időt, hogy elhagyja a szobát – Erzsébet szerint indoklást sem kapott, hogy miért nem fél évre hosszabbítanak. Így az asszony tulajdonképpen két szék közül a pad alá esett, hiszen az önkormányzati szociális bérlakásigénylései – a szóbeli ígéretek ellenére – sem jártak sikerrel.
Az augusztust azonban már nem várták meg Erzsébeték – már júliusban kiköltöztek. “Miután egyszer, mikor gyógykezelésen voltam a gerincemmel, kihívták hozzánk a gyermekvédelmiseket, annyira féltem tőle, hogy kiemelik a gyerekeket, hogy inkább eljöttünk” – magyarázta.
“Mióta a szociális ellátórendszerbe kerültem, folyamatos nyomás alatt tartanak azzal, hogy a gyerekeim családból való kiemelésével riogatnak” – mondta. Hozzátette: büszke arra, hogy minden nehézség ellenére hosszú éveken keresztül képes volt egyedül nevelni fiát és lányait. “A középső lányom tovább is tanul, közgazdász lesz” – magyarázta. “Egyedül a fiam hagyta ott az iskolát érettségi előtt, de remélem, ha benő a feje lágya, elvégzi még azt az egy évet, és leérettségizik.”
„Nem működött együtt”
Kérdéseinkkel megkerestük a Családok Átmeneti Otthonát üzemeltető BMSZKI-t is. Ők közölték : Erzsébetnek azért kellett augusztusban – tehát a fél éves hosszabbítási lehetőség helyett három hónappal az egy éves szerződés lejárta után – elhagynia az otthont, mert, idézzük: „a helyzete rendeződésére irányuló segítő folyamatban nem működött együtt, és a havi 10.500 Ft-os térítési díjat négy hónapja nem fizette”. Bár konkrét példával nem szolgáltak arra, mit értenek az együttműködés hiányán, két általános példát adtak az ilyen viselkedésre: ha a szülő többszöri kérés ellenére sem kezelteti a gyermekek ellátását hátráltató betegségét, vagy például a gyerekeit nem viszi el a számukra szükséges orvosi vizsgálatokra.
A BMSZKI valóban kezdeményezte gyermekvédelmi hatósági eljárás megindítását, mert Erzsébet kiskorú gyerekeinek helyzetét veszélyeztetettnek ítélte, a vizsgálat pedig jelenleg is tart – derült ki válaszlevelükből. Ennek részleteiről azonban az édesanya és a gyerekek védelmére hivatkozva nem adott a BMSZKI tájékoztatást.
A legnagyobb ellentmondás Erzsébet és az intézmény verziója között azonban a kiköltözés után történtek körül van. Erzsébet azt állította, a Családok Átmeneti Otthona személyzete lecserélte a zárat régi lakása ajtaján, és a helyiségbe többszöri kérésre sem engedték be, hogy elvigye a család ott maradt dolgait.
“A fele holmink még ott van”
“Lehet, hogy másnak mást mondtak, nekem folyton csak azt, hogy nem mehetek oda” – magyarázta Erzsébet jelen helyzetét: hogy hiába már két hónapja, hogy elköltözött a zuglói átmeneti otthonból, holmijának nagy részét még mindig nem tudta elhozni egykori szobájából. Csak nemrég, október közepén tudta elkezdeni a holmija elhordását, amikor A Város Mindenkié (AVM) nevű szervezet egyik tagja autóval segített neki a szállításban.
A BMSZKI ennek nagyjából az ellenkezőjét állítja: „2015. 08. 05-én egy beázás miatt a karbantartó személyzet szeretett volna bejutni a lakrészbe, azonban azt föl kellett törnünk, mivel kiderült, hogy korábban ügyfelünk kicseréltette a zárat, melyhez kulcsunk nem volt. Vártuk a család jelentkezését, a személyes tárgyakat természetesen nem tartottuk vissza, hiszen ilyenkor elsőrendű érdekünk, hogy a lakrészt mielőbb a várólistán szereplő következő, krízis helyzetben lévő családnak biztosítsuk” – írták válaszlevelükben.
A BMSZKI szerint tehát Erzsébet akadálytalanul elvihette volna az otthonból személyes tárgyait. Az asszony valamiért mégis úgy érezte, hogy külső segítséggel járhat csak sikerrel dolgai visszaszerzésének ügyében. Ezért kereste meg többek között az AVM-et is.
„Erzsébet holmijai még a régi lakásukban voltak, mikor odamentünk” – mondta Udvarhelyi Tessza, az AVM tagja, aki elkísérte Erzsébetet a szállásra a holmijaiért, amik között látszólag fontos dolgok: többek között orvosi papírok és egyéb dokumentumok is voltak. „Hamar nyilvánvalóvá vált, amikor odaértünk, hogy az intézmény képviselői és Erzsébet között nagy a feszültség, és alig kommunikálnak egymással” – tette hozzá.
Bizonytalan a jövő
Az idegileg kimerült édesanyának és két kisebbik gyerekének átmenetileg egy 13. kerületi szállón találtak helyet, de ott is csak további 2 hónapig maradhatnak. Az egészségkárosodása miatt rokkantosítás előtt álló, munkanélküli Erzsébetnek és családjának tehát továbbra sem oldódtak meg a lakásproblémái.
“A legjobb az lenne, ha megkapnánk végre egy szociális bérlakást, amire már évek óta várunk, vagy ha piaci alapon, de alacsony áron lenne állandó helyünk. Olyan, ahol nem szólnak bele, hogy mit, mikor és hogyan csinálunk”.
Megosztás