Keresés

A rendőrség szerint nem zaklatták az Alföldi utcai gyermekotthon lakóit

A nyomozás szerint nem történt szexuális bántalmazás az Alföldi utcai gyermekotthonban, ahol egy férfi állítása szerint a dolgozók szexért cserébe jutalmakat ígértek a gyerekeknek. Az ügy tavaly ősszel robbant ki, azóta az államtitkárság, a kormányhivatal és a fenntartó is vizsgálódott, de senki sem találta megalapozottnak a gyanút. 

Nem talált bűncselekményt a rendőrség az Alföldi utcai gyermekotthonban, ahol tavaly ősszel merült fel, hogy a dolgozók szexuális ellenszolgáltatásért cserébe pénzt, kimenőt, játékot és édességet ígértek a gyerekeknek. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF)  Magyar Hírlappal tudatta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, amit kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak.

A Bors tavaly szeptember 7-én névtelen jogvédőkre és hozzátartozókra hivatkozva írt a szexuális bántalmazásokról, de a bizonyítékokat nem hozták nyilvánosságra. Közben elindult a Gyermekvédelem Alföldi módra nevű Facebook-oldal is, ahová az oldal ismeretlen kezelője elvileg egykori intézetis gyerekek névtelen panaszait töltötte fel. Innen származtak a Borsban titkos vallomásként megjelent idézetek is.

Az Abcúgnak akkoriban névtelenséget kérő intézeti dolgozók azt mondták, elképzelhetetlennek tartják, hogy a hír igaz legyen. Arra gyanakodtak, hogy egy 16 éves, állami gondozott lány barátja indíthatott bosszúhadjáratot, amiért a férfi életkörülményei miatt nem engedték, hogy összeházasodjanak. A férfi pár nappal később az ATV-ben nonszensznek nevezte a bosszúhadjáratról szóló vádakat, és kiállt amellett, hogy valódiak a Facebookra feltöltött panaszok.

Korábban a szociális államtitkárság, a fővárosi kormányhivatal és a fenntartó SZGYF is belső vizsgálatot rendelt el, amelyek szintén arra jutottak, hogy nincs alapja a gyanúnak. Az SZGYF a rendőrségi eljárás lezárulása után a Magyar Hírlapnak azt írta: azzal, hogy „a sajtó egyes képviselői ezt a valótlanságot a vizsgálat megkezdését megelőzően, vizsgálati eredmény nélkül, megtörtént tényként kezelték, s ezzel mély felháborodást váltottak ki a közvéleményből, s így a hír komoly presztízsvesztést okozott a teljes gyermekvédelmi szakmának”.

Az utóbbi években többször kiderült, hogy más gyerekotthonokban bántalmazták a gyerekeket, például Bicskén, Kalocsán és Zalaegerszegen.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!