Állástalan szakikból karbantartó brigádot szervezett, hogy szegény családok élhetetlen lakásai megújulhassanak, közben pedig a szakembereknek se kelljen valami tőlük teljesen idegen feladatot végezniük közmunka címén. Reményt és önbecsülést vesztett ötvenes munkanélkülieknek szervez csoportos foglalkozásokat, hogy végül munkához segítse őket. Harminc éve a szociális ágazatban dolgozik, és úgy tűnik, nem fáradt még el. Ő Mester Gyöngyi, a Richter Aranyanyu egyik idei díjazottja.
Önt arra kötelezik, hogy álláskeresőként rendszeresen jelenjen meg a körzeti családsegítő munkaügyi tanácsadójánál. El tudja képzelni, hogy annyira megszereti a tanácsadót, hogy akár évek múlva is visszajár hozzá, akkor is, ha közben már nem is munkanélküli? Nem hinnénk.
Pedig ez a helyzet a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumban, korábbi nevén a Kispesti Családsegítő és Gyermekjóléti Központban, ahol korábbi ügyfelei annyira megszerették az ott munkaügyi tanácsadóként dolgozó Mester Gyöngyit, hogy a mai napig rendszeresen találkoznak vele.
2005-től egészen 2014-ig az álláskeresők egy bizonyos szegmensének kötelező volt munkavállalási tanácsadó segítségét igénybe venni. Egy ilyen csoport volt az olyan középkorúaké, akik nyugdíjazás előtt nem sokkal kerültek ki a munkaerőpiacról, így álláskeresőként gyakorlatilag a reménytelen kategóriába estek. Velük kezdett el foglalkozni a most 48 éves Mester Gyöngyi, aki 16 éve dolgozik a kispesti családsegítőben, és a szociális területen végzett munkájáért idén megkapta a Richter Aranyanyu díjat.
“Rájöttem, hogy egymást erősíthetik a sorstársak”
“Amikor hozzám kerültek, megfáradt, elkeseredett emberek voltak az ügyfeleim, akik hosszú éveken keresztül megbecsülésben dolgoztak egy helyen, majd egyszer csak felmondtak nekik. Ezek után érthető, hogy nem hitték el magukról: egyáltalán kellenek valakinek”
– kezdett munkájáról mesélni Gyöngyi, akivel egy átlagos munkanapon találkoztunk a kispesti panelrengeteg közepén működő családsegítő épületében. Gyöngyi egyéni tanácsadásokkal kezdte meg a munkát ügyfeleivel, de emellett hamar elkezdett csoportos foglalkozásokat is szervezni – nem csak a jobb időgazdálkodás miatt.
“Hasonló korosztályról beszélünk, mindenki a kerületben él, hasonló problémákkal küzdenek álláskeresés és magánélet területén is – úgy gondoltam, egymást is erősítik, ha látják, hogy nem csak ők vannak nehéz helyzetben.”
– magyarázta a szakember, miért indította el a csoportos foglalkozásokat, amelyek azóta is tartanak: jelenleg hetente egyszer, keddenként találkoznak a kispesti családsegítő egyik termében.
A foglalkozásokon nem történik semmi rendkívüli: aktuális témákról beszélgetnek, közelgő ünnepeket ünnepelnek, esetenként tömegközlekedéssel is könnyen elérhető helyeken – leggyakrabban Csepelen és Pestszentlőrincen – bográcsoznak.
Mégis, Mester Gyöngyi szerint pont ez az, ami kell a nála megforduló, sokszor megkeseredett, életkedvüket vesztett, legtöbbször magányosan élő 50 feletti álláskeresőknek. “Ezek a legalapvetőbb lépések ahhoz, hogy olyan mentális állapotba kerüljenek, hogy egyáltalán jelentkezni akarjanak bárhová” – mondta.
A Karbantartó Brigád
A fáradhatatlan munkavállalási tanácsadó másik innovációja akár a közmunkaprogram reformja is lehetne. A Karbantartó Brigád lényege, hogy a munkaügyi hivatalból álláskeresőként közfoglalkoztatásba kiközvetített, valamilyen építőipari vagy műszaki szaktudással rendelkező álláskeresők a családsegítővel kapcsolatban álló hátrányos helyzetű családok lakásait újítsák fel a közmunkaprogram keretében.
Az ötlet Mester Gyöngyié, aki egyfelől problémának látta, hogy közfoglalkoztatásban sokszor sematikus, készségeikhez egyáltalán nem illeszkedő munkakörökben dolgoznak emberek, így megszerzett rutinjuk, tudásuk egyre kopik, önbizalmuk is csökken. A családsegítőben pedig több olyan ügyféllel találkozott, akik sokszor egészségre ártalmas körülmények között laktak, az elengedhetetlen felújításra viszont nem volt pénzük.
Ezt a két problémát egyszerre oldja meg az ötlet, amelyet Gyöngyinek sikerült elfogadtatni az önkormányzattal és a kerület közfoglalkoztatási feladatait ellátó nonprofit céggel.
“Akkoriban, amikor a programot kitaláltuk, épp 4-5 festő volt a munkaügyi központtól kiközvetített álláskeresők között. Azóta lett villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, de a program nagy részét a festőkre alapozzuk. A brigád tagjait a közfoglalkoztató foglalkoztatja, de velünk működnek együtt. Felmérjük, hogy mennyi és milyen munkát kéne elvégezniük egy lakáson, kiszámoljuk, hogy ez mennyibe kerül. A munkadíj a közmunkáért járó bér, az anyagköltség marad egyedül az érintett családra”
– magyarázta Mester Gyöngyi. Előfordul, hogy az anyagköltség egy részének átvállalásával is tudnak egy-egy családon segíteni, erre használják a projekt működtetésére kapott éves támogatást.
Munkaügyi tanácsadói ars poetica
“Volt egy háromgyerekes anyuka, aki egy neki frissen kiutalt önkormányzati lakásba szeretett volna beköltözni. Szorított bennünket az idő, már költözniük kellett, és elkeseredetten jött be, hogy ő ezt nem tudja megoldani, kicsik a gyerekek, dolgozik, egyedül nem tudja kifesteni a lakást. Az tényleg szörnyű állapotban volt: penészes volt, potyogott a vakolat, ment szét az ablak. Őt gyorsan sikerült sínre tenni, rendbe rakni neki a lakást.”
– ez volt Mester Gyöngyi szerint a legreménytelenebb helyzet, amit a Karbantartó Brigáddal sikerült megoldaniuk, de a munkavállalási tanácsadónak álláskeresői oldalról is vannak kicsi, de egyéniben annál fontosabb sikertörténetei.
“Volt olyan, hogy nyugdíj előtt álló ügyfelem, aki elvégzett egy masszázs tanfolyamot és korábban tornafoglalkozásokat is vezetett, erre közmunkában be akarták rakni mosogatni valahová. Szervezkedtünk kicsit, és kitaláltuk, hogy az idősek gondozásában nagyon klasszul helyt tudna állni: az idősek klubjában masszírozhatna, tornáztathatna. Abszolút hálás volt, hogy a nyugdíj előtti éveit hasznosan tudja eltölteni.”
Amikor a munka találja meg az embert
Mester Gyöngyi 1987-ben, érettségi után költözött Budapestre a Hajdú-Bihar megyei Bárándról. Egy csecsemőotthonban kezdett el dolgozni, de hamarosan megszületett első lánya, aki mellett az éjjeli műszakokat már nem tudta vállalni – gyes után már nem az otthonba tért vissza. Közben férjével Kispestre költöztek. “Erre jártamban szó szerint belebotlottam a családsegítő szolgálat hirdetésébe, besétáltam az ajtón. A másik héten jöttem interjúra, aztán fölvettek szociális asszisztensként”.
Innen aztán úgy alakult, hogy a munkaügyi feladatokat ellátó Gyöngyit főiskolára küldte a munkáltatója, a személyügyi szervező szakon pedig a munkaügyi, pályaorientációs tanácsadó képesítést is megszerezte, ami alatt már harmadik lányával volt gyesen.
Amikor visszatért a családsegítőbe, akkor vált kötelezővé az aktív korúakkal való kötelező kapcsolattartás, amiről a cikk elején már írtunk – Gyöngyi pedig megkapta ezt a feladatot, mert főnöke úgy gondolta, menne neki, hogy emberekkel foglalkozzon.
“Megijedtem: akkor most hogy csináljam. Nem volt a kezemben egy kidolgozott séma, nekem kellett a menetrendet kialakítani. De amennyire megijedtem, pont annyira volt ez szép: szabad kezet kaptam mindenben, hogy úgy alakítsam, ahogy tudom” – mondta.
Ahogy egyre több ügyfél került a látóterébe, úgy gyűlt egyre a tapasztalat, két éve pedig már úgy foglalkoztatja Mester Gyöngyit a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum, hogy egyébként nem lenne kötelező munkavállalási tanácsadást biztosítania – pozícióját az intézmény saját prioritása alapján tartja fenn. A Richter Aranyanyu díjára is egy kollégája jelölte, emellett munkájáért tavaly a szociális munka világnapján a kispesti önkormányzat is kitüntette Gyöngyit, akinek teherbírásánál már csak az optimizmusa nagyobb.
Megosztás