Keresés

Régen is dörgölőztek az iskolaigazgatók a polgármesterekhez

A politika valamilyen szinten mindig is jelen volt az oktatásban, attól, mert óvodásokat rángatnak el egy kormányablak megnyitójára, vagy mert a menekültek pogácsáiba köpköd néhány kamasz, még nem kell a vészharangot kongatni. Ezek az esetek abszurdak, és figyelni kell rájuk, bár sok szülő semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a gyerekük Vona Gáborral fotózkodik.

Az aktuális politika által képviselt ideológia megbújik néhány új tankönyvben, ott van, amikor arról hallunk, hogy politikusok viszik az iskolásokat és az ovisokat kormányablak avatásra, vagy szennyvíztisztító átadásra, de akkor is a politikát sejtjük a háttérben, amikor kiderül, hogy a menekülteknek sütött pogácsába gyúrás közben beleköptek a diákok. Bár sokan azt gondolják, hogy a helyzet egyre csak rosszabb lesz, és a politika pont oda gyűrűzik be, ahol semmi keresnivalója, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet „Politikai az iskolában” című beszélgetésén az derült ki, hogy korántsem ilyen rossz a helyzet.

Régen az igazgatók a helyi polgármesternek igyekeztek megfelelni, most meg az aktuális minisztériumnak. Ebből a szempontból semmi sem változott az elmúlt tíz-húsz évben. A beszélgetés résztvevői szerint a Klik létrejötte, vagy a kormányváltás óta iskolai léptékben mérve nem telt el annyi idő, hogy a változások élesen látszódjanak. Az igazgatók többsége ugyanaz, a tanárok is ugyanazok, az oktatás egy lassan változó rendszer. Abszurdnak abszurd, hogy óvodásokkal nyitnak meg kormányablakokat, de veszélyesnek nem lehet nevezni.

A beszélgetésen szóba került a kormány menekültellenes kampánya, ami néhány résztvevő szerint oka több, közelmúltban történt iskolai incidensnek. Az egyik esetben egy félig nigériai, Magyarországon született fiú nyakához szorítottak kést társai, közben pedig az kiabálták neki: “takarodj innen, te bevándorló, ebből az országból”. A másik esetben egy fővárosi középiskola néhány diákja a készítés közben beleköpött azokba a pogácsákba, amiket a menekülteknek sütöttek.

Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója szerint nagyjából az ókor óta csúfolják egymást a gyerekek, ebből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Ami a pogácsás esetet illeti: 15-16 éves gyerekek baromkodásáról van szó, nem többről. “Ne feledjük el, hogy ezek a diákok maguktól álltak neki a menekülteknek segíteni, azzal, hogy pogácsát sütöttek nekik. Az, hogy volt köztük pár megbolondult kamasz, az nem azt jelzi, hogy a kormány ideológiája megfertőzte volna a gyerekeket. Ráadásul maguk a diákok jelezték később, hogy mi történt” – mondta az AKG igazgatója, aki szerint az ilyen esetek miatt azért még nem kell a vészharangot kongatni.

Horn a beszélgetésen szóba hozta annak a komáromi gimnáziumi tanárnak az esetét, aki a saját Facebook oldalán szimpatizált a menekülteket felrúgó operatőrrel, László Petrával, és közzétett több, menekültellenes hírt is. Horn szerint ez is nagyon érdekes kérdéseket vet fel: meddig tanár a tanár, és mikortól magánember, aki a saját véleményét nyíltan vállalhatja.

Ma van körülbelül háromezer tanfelügyelő az országban. Az ő többségük szinte biztos, hogy nem azért vállalta a megbízást, mert kormány komisszár lenne, egész egyszerűen szerettek volna magasabb fizetést, és ennek ez volt az egyik módja. Hajlamosak vagyunk egyből erre gondolni, hogy a tanfelügyelők igazából pártkatonák, holott erről szó sincs – ezt már Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója mondta.

A pódiumbeszélgetés résztvevői szerint az igazi baj az, hogy ha történnek is olyan esetek, amik beviszik az iskolába a politikát, az fel sem tűnik már senkinek. A világ legtermészetesebb dolga, hogy a polgármester elmegy az évnyitóra, hogy Vona Gábor az ózdi óvodában mesél meg játszik a gyerekekkel. A szülők nemhogy nem látnak ebben rosszat, de még örülnek is, hogy a gyerek képe felkerült a Jobbik Facebook oldalára és a helyi újságba. Az ombudsmani hivatalhoz is alig-alig érkeznek ilyen jellegű panaszok, és nem azért, mert nem fordulnak elő, hanem mert ezeket az érintettek nagy része nem látja problémának.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!