Keresés

Ráittam a nyugtatóra, most fotózva gyógyulok

Van olyan drogos, aki két hónapja még öngyilkos akart lenni, most viszont fotóterápián próbál lejönni a szerről. Ez nem valami gyakori módszer, pedig segíti a függőket abban, hogy nyissanak kifelé, és ne csak magukkal foglalkozzanak. Nem cél, hogy megtanuljanak fotózni, sokszor mégis ez történik. Annyira, hogy aztán kiállítást lehet nyitni a képekből. 

Megálló Csoport Fotonoire
Kiállítás fotóterápiás drogfüggők képeiből | Fotó: Magócsi Márton
Huszonegy éves vagyok, kábé öt-hat éve kezdtem drogozni. Alternatív iskolába jártam, ahol nagyon szabad volt a légkör. Mindenki füvezett körülöttem, úgyhogy én is elkezdtem. Aztán egyre sűrűbben csináltuk, és szépen lassan minden mást is kipróbáltam. Az elmúlt években szinte folyamatosan be voltam szívva.
Eleinte nem tudtuk, hogy apánk alkoholista, mert a garázsba járt le inni. Csak azt vettük észre, hogy mindig korán elalszik. Aztán persze kiderült. Nem lehetett örökké titokban tartani. Van egy agresszív bátyám, és három húgom is. Anyám? Rajta nagyon nagy teher maradt.
Ahogy összejöttem a barátommal, még jobban belesüllyedtem az egészbe. Összeköltöztünk, és iskolát is váltottam.
Aztán elegem lett. Októberben elhoztam a cuccaimat, novemberben pedig öngyilkos akartam lenni. Kétszer. Először ráittam az altatóra, de felébredtem. Másodszor kést ragadtam, de sajnos… mármint szerencsére kenyérvágó kés volt, amivel nem tudtam kárt tenni magamban. Nem sikerült.

Vera most a Megálló nevű önsegítő csoportban próbál rendbe jönni. Itt dolgozik az ex-drogos Anna is, akit nemrég béreltünk ki egy félórás beszélgetésre. A Megálló Csoport ereje a közösségépítésben van: tanórákat szerveznek azoknak, akik nem fejezték be az iskolát, de lehet járni pszichodrámára, jógára és fotóterápiára is. Az utóbbit Fotonoire körnek nevezték el, és Minyó Szert Károly vezeti, aki korábban szintén szenvedélybeteg volt.

Megálló Csoport Fotonoire
Minyó Szert Károly | Fotó: Magócsi Márton

„Az én választott szerem az alkohol volt. Húszéves koromtól negyvenéves koromig ittam, és húsz éve tiszta vagyok. Azt mondod, ez sok? Nálunk máshogy telik az idő. Ha valaki büszkén közli, hogy öt éve nem ivott, azt mondom neki: gratulálok, hogy elindultál ezen az úton!” – mondja Minyó, akivel a Nyitott Műhelyben találkoztunk. Nemrég nyílt itt kiállítás a fotóterápiás képekből.

Végigutaztam a gyerekkoromat. Új-Delhiben születtem, de laktunk Bécsben és Pesten is. Hatodiktól nyolcadikig itthon voltunk, az volt életem legboldogabb szakasza. Végül is nem panaszkodhatom, mert gazdag életem volt, de nem ingyen: a szülői szeretet volt az ára. Persze próbálták kompenzálni mindenfélével, de ez nem a legjobb módszer. Ha a szeretet helyére az ajándék csoki kerül, az egyenes út a függőséghez.
Ha az ember alkoholista, akkor mindenre inni akar. Iszik az örömre, iszik a bánatra, míg végül teljesen elfelejti, hogyan kell viselkedni. Furcsa, hogy a családom egyben maradt, főleg a feleségem részéről. Persze sosem akartam volna, hogy szétváljunk, de egy alkoholista ezt nem tudja szabályozni. Aztán jártam közösségi terápiára, pszichiáterhez, és rátaláltam a Névtelen Alkoholistákra is. Vért pisiltem, mire visszaálltam a józanságra.
Megálló Csoport Fotonoire
Fotó: Magócsi Márton

Minyó fényképésznek tanult, majd képzőművészként dolgozott, három éve pedig a fotóterápiás kört vezeti a Megállóban. Ez egy alacsony küszöbű hely, ami azt jelenti, hogy nem várják el a teljes tisztaságot, de persze az a cél, hogy előbb-utóbb mindenki leszokjon. Ezt próbálják elérni a Fotonoire-körrel is.

„Vannak nálunk tizenévesek is, de általában húsz év felettiek jelentkeznek. Folyamatosan fotózunk, kiállításokra járunk. Beszélgetünk a képekről, elemezzük őket. Elmondom nekik, hogy melyik lett jó, és melyik nem, de mégsem az a cél, hogy megtanuljanak fotózni. A függőknek kórosan befelé rögzül a figyelmük, állandóan a saját egójukra koncentrálnak. A lényeg, hogy a fotózással ezt meg tudjuk törni, végre kifelé tekintenek, és nem a saját közérzetükkel vannak elfoglalva. Más sem érdekli őket, mint hogy éppen szarul érzik-e magukat, és ha igen, akkor azonnal vidámak akarnak lenni. Nagyon fontos nekik az azonnaliság. A fotókörben is a polariodot szeretik a legjobban” – mondja.

Megálló Csoport Fotonoire
Középen lent Vera egyik képe, amit a fotóterápián készített | Fotó: Magócsi Márton

A fotókörbe jár a szociális munkás Nóra is, aki gyakornokként csatlakozott a csoporthoz, és végül tanulmányt írt a fotóterápiás módszerről, amit szerinte méltatlanul hanyagolnak a legtöbb rehabilitáció során. „A fotós akkor végzett a munkájával, amikor elkészült a kép, de  a terápián ez csak a kezdet. Itt nem az a lényeg, hogy mi van a képen, hanem hogy az mit jelent a függő számára. Amikor a képekről beszélgetünk velük, sok mindent megtudunk arról, hogyan látják a világot” – mondja.

„Kiválasztottam egy embert a fotókörből, és arra kértem, hogy öt napig folyamatosan fotózza a mindennapjait. Nem volt semmilyen kikötés, bármilyen képet csinálhatott. Ezekből aztán sok minden kiderült, például, hogy rendszert vitt a mindennapjaiba, hogy megvan a tévézés és az alvás ideje is, nem úgy, mint amikor az ember drogozik. Vagyis látszik a képeken, hogy felépülőben van, hogy fontos számára a vallás és a Megálló csoport, ahol megtalálta a helyét”.

Úgy tűnik, Vera is kezd otthonra találni a Megállóban. Novemberben még öngyilkos akart lenni, most viszont két képe is ott lóg a kiállításon. „Egy barátnőmtől hallottam a csoportról, úgyhogy egyelőre itt vagyok. Később majd tanulni szeretnék. Hogy mit? Azt nem tudom. Szeretem a gyerekeket, velük szívesen foglalkoznék”.

Vera másik kiállított fotója

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!