A megszűnés szélére került néhány, romákkal foglalkozó civil szervezet, állításuk szerint azért, mert nem tudnak honnan pénzt szerezni. Eddig Soros Györgyből vagy a norvég alapból éltek, és nem figyeltek arra, hogy több lábon álljanak, ahogy arra sem, hogy széles bázist építsenek maguk köré. Ettől még igaz, hogy nehéz dolguk van a magyar civileknek, de hogyan lehet mégis fennmaradni? Néhányan azért kapisgálják.
Szeptemberben pénzhiányra hivatkozva jelentette be négy roma jogvédő szervezet, hogy hamarosan le kell húznia a rolót. Azért volt különösen meglepő a hír, mert nem kezdő aktivistákról, hanem évtizedek óta működő alapítványokról van szó, amelyek több kormányváltást, egy gazdasági válságot és az Orbán Viktor által elrendelt kormányzati vizsgálódást is túlélték. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodát (NEKI) 1993-ban, a Roma Sajtóközpontot (RSK) 1995-ben, a Romaversitast 1996-ban, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) alapítványt pedig 2003-ban alapították.
Most mégis egyszerre álltak elő azzal, hogy elfogyott a pénzük, amiért mindannyian a korábbi nagy támogatók eltűnését okolták, elsősorban Soros Györgyre és az általa alapított Open Society Foundationsre (OSF) mutogattak. Kíváncsiak voltunk, hogy pusztán a körülmények juttatták-e ide a szervezeteket, vagy tehettek-e volna többet azért, hogy életben maradjanak.
Honnan van pénzük a civileknek?
- A jog- és érdekvédelemmel foglalkozó szervezetek többféle forrásból szerezhetnek pénzt. Kereshetnek például egy nagy nemzetközi alapítványt, amely fontosnak tartja az általuk képviselt ügyet, és köthetnek vele egy támogatási szerződést. A donornak persze nem mindegy, hogy mire költik a pénzét, ezért folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy betartják-e a szerződésben foglaltakat, és valóban hasznos-e a tevékenységük. Magyarországon az EU-csatlakozásig több ilyen nagy donor is jelen volt, 2004 után viszont többen kivonultak, mert úgy látták, itt már nem lehetnek bajok a jogállammal. Az OSF itteni szervezete, az Open Society Institute (OSI) Budapest maradt a legnagyobb hazai szereplő, amely ad pénzt működésre és konkrét projektekre is.
- 2004 óta pályázhatnak az Európai Unióhoz is: ennek egy része az államon keresztül bonyolódik, ami megnehezíti a szervezetek dolgát, de az Európai Bizottságtól közvetlenül is lehet pénzt szerezni. Az EU szinte kizárólag projektekre ad pénzt, amelynek csak hét százalékát lehet adminiszratív költségekre (irodabérletre, telefonszámlára és egyebekre) fordítani. Az EU elvárásainak nem könnyű megfelelni. A pályázati rendszert vérrel-verejtékkel lehet megtanulni, a Brüsszel által felbérelt auditorok pedig szigorúan ellenőrzik, hogy az utolsó eurocentnek is rendben legyen a könyvelése. Ez tehát egy sokkal nehézkesebb útja a pénzszerzésnek.
- Létezik egy sor más pályázati forrás is, ilyenek a norvég és svájci alapból osztott pénzek, amelyek szintén projekt alapúak. Éppen ezért nem is szeretik őket: a civil szervezetek sokszor aszerint választják meg az aktuális tevékenységüket, hogy éppen mire írtak ki pályázatot, és nem aszerint, hogy mit szeretnének csinálni.
- A szervezetek fordulhatnak a saját szimpatizánsaikhoz is, hogy adják nekik az adójuk egy százalékát, vagy egyszerűen támogassák őket valamekkora összeggel. Sikeres, tömegeket bevonzó adománygyűjtésre (vagyis crowdfundingra) itthon a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és néhány internetes újság, mint az Átlátszó vagy a Direkt36 volt képes. Úgy tűnik, hogy a sikeres civil szervezetek egyre inkább a bázisépítésre törekednek, és igyekeznek megtalálni azt a két-háromezer embert, akik képesek és hajlandóak rendszeresen pénzt adni az általuk képviselt célra. Ilyen célzott adományszervezés (fundraising) az is, ha valaki az üzleti szférához fordul, és cégeknél próbál forrást találni.
- Ezen kívül az államhoz is lehet pályázni, de az erre a célre létrehozott Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) többnyire Fidesz- és kormányközeli szervezeteket támogat, ahogy azt 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben láttuk.
Teljesen ráálltak a Soros-pénzcsapra
A négy megszűnésközeli szervezet közül mindre igaz, hogy főleg nagy, nemzetközi donorokból, elsősorban az OSI-ból élnek. A következő táblázatban összeszedtük, hogy az interneten elérhető közhasznúsági jelentések alapján az adott évben elköltött pénz hány százaléka származott az OSI-tól vagy a hozzá szorosan kötődő Roma Education Fundtól. (Az RSK itt azért nem szerepel, mert 2012 óta egyáltalán nem kaptak OSI-pénzt, a korábbi beszámolóik pedig nincsenek fent a honlapjukon. Próbáltuk elkérni, de nem tudták elküldeni őket).
Az adatokból látszik, hogy a négyből három szervezet szinte teljesen ráállt Sorosék támogatására, és minden évben több tízmillió forintot kaptak. A Romaversitas tavaly több mint 28 millió forint OSI és REF-pénzt költött el, a korábbi években pedig mindig 50 és 60 millió között. A CFCF-nél ugyanez a szám minden évben 30 millió körül volt, míg a NEKI-nél hol 10, hol 30 millió forint körül mozgott. (A pontos adatok a szervezetek honlapján elérhető közhasznúsági jelenségekben olvashatók).
Az OSI egy ideig tűrte ezt a helyzetet, 2012-13 környékén viszont az új vezetés változtatott a szervezet politikáján. Egyrészt növelni akarták a saját globális súlyukat, ezért több pénzt kezdtek költeni más, jóval elmaradottabb térségekben (Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Afrikában). Mivel a források náluk sem végtelenek, ehhez valahonnan el kellett venni.
Másrészt pedig törekedni kezdtek arra, hogy a támogatott civilek minél kevésbé függjenek tőlük, és próbáljanak saját lábra állni. Ezért egyre szigorúbban vették a korábban is létező egyharmados szabályt, vagyis hogy a támogatott szervezet bevételeinek csak egyharmada származhat az OSI-tól. „Ezek a szervezetek
annyiszor elmondták, hogy csak az OSI-tól lehet pénzt szerezni, míg végül maguk is elhitték. Pedig ez nem igaz
– mondta egy, neve elhallgatását kérő, vezető beosztású OSI-s forrásunk. „Ettől függetlenül az OSI nem adja fel Európát, csak változnak a prioritások”. Bár az OSI-nál többször is jelezték a szervezeteknek, hogy szigorítani fognak, nem igazán vették őket komolyan. „Amíg nem történik meg, úgyse hiszik el” – írta le a helyzetet egy másik, szintén vezető pozícióban levő OSI-dolgozó.
Szerintük az a gond, hogy a szervezetek képtelenek voltak megfelelő bázist építeni maguk köré. Az érintett civilek általában azzal érvelnek, hogy a romaügy ma nem elég vonzó ahhoz, hogy az emberek pénzt adjanak rá. „Ez biztosan így van, de az is biztos, hogy van háromezer ember, aki szán erre havonta ötszáz forintot. Az egy évben 18 millió forint. Nem kell tömegmozgalmat csinálni, elég célzottan megtalálni azokat, akik hajlandóak pénzt adni” – mondta az egyik OSI-s munkatárs.
Ez nem lehetetlen vállalkozás, persze nehezebb, mint minden évben felvenni a pénzt az OSI-ban. De ők teljesen feladták.
Küllői Péter 2000-ig egy nemzetközi befektetési bank londoni központjának vezetője volt, aztán hazajött, és megalapította a Mosoly Alapítványt, valamint ő a Bátor Tábor kuratóriumi elnöke is. „Egy civil és egy érdekvédő szervezetnek is ugyanúgy brandet kell építenie, mint például az Apple-nek. Nagy szükség van az érdekvédőkre, és óriási kár, ha megszűnnek, de kérdés, hogy minden utat végigjártak-e azért, hogy megszólítsák az embereket, és menővé tegyék, amit képviselnek. Nem ismerem ennek a négy szervezetnek a munkáját, ezért nem is kritizálnám őket, de szerintem általában véve hiányzik ez a szemlélet Magyarországon” – mondta.
„Bármit menővé lehet tenni az emberek szemében, azt is, ha összeszedem a szemetet az utcán. A kábítószeresek vagy a romák ügyét persze sokkal nehezebb eladni, mint mondjuk a daganatos gyerekekét, mert velük szemben nincsenek előítéletek. De ettől függetlenül vannak rá módszerek”.
Küllői szerint ehhez olyan szakemberek kellenek, akik a forprofit szektorban megtanulták, hogyan kell brandet építeni. „Vannak olyan emberek, akik akár ingyen is szívesen adnák a tudásukat egy civil szervezetnek. A mai világ egyre inkább arról szól, hogy ne a szervezeten belül hozzuk létre az új tudást, hanem a szervezeten kívüli tudást szólítsuk meg. De ehhez kell valamilyen vízió és egy profi program. Egy idő után persze nem lehet megspórolni, hogy felvegyenek több szakembert, aki ezzel foglalkozik” – mondta. „Nem azt mondom, hogy a nonprofit szektorban nincsenek profik, de kevésbé van meg ez a tudás, mint kellene”.
Egy másik forrásunk ezt úgy fogalmazta meg, hogy az érdekvédő szervezeteknél általában profi jogászok és szociológusok dolgoznak, de kutyaütő könyvelők és adományszervezők, pedig az is legalább ennyire fontos lenne.
Ha nem élnél meg a nyílt piacról, akkor baj van
Elég jó társadalmi beágyazottságot csak néhány civil-érdekvédő szervezet tudott elérni – ilyen a Magyar Helsinki Bizottság és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. Utóbbi igazgatója, Kováts András szerint a jó működéshez először is jól megalapozott stratégiára van szükség, de sok szervezet egyszerűen nem számol azzal, hogy bajba kerülhet. Pedig ilyen szempontból semmi különbség nincs egy civil szervezet és egy profitorientált vállalat között.
„Nemrég mi is krízisbe kerültünk, amikor a 2014-es költségvetési ciklus végével elfogytak az EU-s támogatásaink. De volt egy előre megírt válságtervünk, amit csak végre kellett hajtanunk. Hónapokkal előre tudtuk, hogy mely projektjeinket fogjuk kivezetni, és a munkatársaink is tudták, hogy mikortól nem lesz állásuk” – mondta. „Az önmagában nem baj, ha valaki főként egy magánalapítványra támaszkodik, de közben figyelnie kell arra, hogy a termék, amit előállít, vajon a nyílt piacon is eladható lenne-e”.
A szabályos gazdálkodást és könyvelést a Helsinkinél is mindig fontosnak tartották. „A donorok állandóan figyelik, hogy elég pontosak vagyunk-e. Ha nem tudunk kisebb összegekkel bánni, miért adnának nekünk tízezer eurót?” – kérdezte Pardavi Márta, a szervezet igazgatója. „Akkor is betartottuk az OSI egyharmados szabályát, amikor nem vették olyan szigorúan”.
A Helsinki – a Menedékkel ellentétben – jelentős támogatásokat kap az OSI-tól, de sikerrel pályáznak az Európai Bizottság közvetlenül elérhető pályázatain és más nemzetközi donorok (pl. ENSZ Menekültügyi Főbiztosság) forrásaira is. „Régóta látjuk, hogy többféle lábon kell állnunk, mert ha egy kiesik, akkor enélkül baj van. Azt hiszem, az óvatos működés és gazdálkodás mentett meg minket a krízistől”.
Elitizmus helyett befogadható termék
Az OSI egyik munkatársa szerint „súlyos válságban van az egész jogvédő szféra. Másra lenne szükség, mint a 90-es években. Dinamikusabban, divatosabban kellene kommunikálni, ehelyett
unalmasak, állandóan panaszkodnak, és egyáltalán semmilyen visszhangot nem keltenek, mert az emberek meg sem hallják őket.
Bár a Menedék és a Helsinki jó ideje kiszámíthatóan működik, néhány éve rájöttek, hogy nem elég széles a bázisuk. „Egy nagy, bürokratikus rendszerré váltunk, az ügyfeleink Menedék Hivatalként emlegettek minket. Nem voltunk elég közel az emberekhez, ezért elkezdtünk filmklubokat és mindenféle más délutáni programokat szervezni munkaidőn kívül, ahol jobban megismerhetnek minket, és azonosulhatnak velünk” – mondta Kováts. Ennek ma már anyagi haszna is van: egy futóegylet nemrég a Menedék női csoportjának gyűjtött pénzt. Pedig a romákhoz hasonlóan a migránsok sem túl népszerűek ma Magyarorszgánon.
Hasonló történt a Helsinkinél is. Pardavi szerint az utóbbi időben annyira megváltozott a szervezetek környezete, hogy muszáj volt fogyaszthatóbbá tenni magukat. „Ma nem tizenöt értelmiségi nyílt levelével lehet áttörést elérni, hanem mondjuk egy facebookos videóval. Elitizmus helyett egy befogadható terméket kell előállítanunk”.
A Helsinkinél külön munkatárs foglalkozik az egyéni adományszervezéssel, egy másik munkatárs szervezi a nyilvános eseményeket (Helsinki Estek), és a kommunikácóinak is van külön felelőse. A Menedék is éppen most keres ilyen kollégát egy OSI által támogatott projektben. Bár Kovátséknak van szponzoruk az üzleti szférából, ez nem jelent rendszeres támogatást. „Érdemes ezzel foglalkozni akkor is, ha itthon nem szívesen adnak. Elmegyünk Skandináviába, és megnézzük, hogy vajon a svédek szívesebben támogatnák-e a munkánkat idehaza” – mondta.
Ehhez képest hallottunk olyan történetet, hogy az egyik most megszűnő alapítványnál néhány éve még azt sem tudták, hogy egy valamire való civil szervezetnek van egy sajtólistája, ahová elküldi a közleményeit.
Túl későn ébredtünk
„Csak 2010 után vettük észre, hogy nyitni kell a társadalom felé, és már túl késő volt” – mondta Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) korábbi igazgatója. „Mi voltunk a legjobb jogvédő szervezet az országban, de három jogász és egy terepmunkás a szakmai munka mellett nem tud még fundraisingelni is. Kommunikációs munkatársunk pedig csak 2013-ban lett”.
Muhi szerint a késői ébredés vágta el őket a nemzetközi forrásoktól is. „Az EU-s és más külföldi pályázatokon nem nyer rögtön az ember, hanem kell pár év és néhány sikertelen pályázat, miután ez átbillen, és elkezdenek támogatást adni. Ha korábban kezdjük, talán sikeresebbek lettünk volna. De mostanra mindenki el is fáradt. Februárban lemondtam az igazgatóságról, mert azt éreztem, ha még egy pályázatot meg kell írnom, kiugrom az ablakon. Vérfrissítés kell” – mondta Muhi, aki szerint ha a NEKI megmenekül, nem ártana egy menedzser típusú vezető, aki nem jogi, hanem piaci szemmel irányítja a szervezetet.
„A magyar civil szervezetek az OSI-n csüngenek, ezen nincs mit szépíteni” – ismerte el Muhi, de szerinte a magyar viszonyokat ismerve, túlzó az egyharmados elvárás. „Ez nem az a hely, ahol a civil szervezeteket eltartják a civilek. A cégek nem szívesen adnak pénzt pereskedő szervezeteknek, inkább kifestik az iskola kerítését, és ezzel letudják a jótékonykodást. Mi is kerestünk fel cégeket, de nem vagyunk fundraiserek, biztosan mi sem csináltuk jól. Nem is válaszoltak” – mondta Muhi.
Elég rossz adományszervezők voltunk, és a többiek talán még rosszabbak.
– ismerte el Ujlaky András, a CFCF igazgatója. „De Magyarországon ez nem igazán elterjedt, egy jó szakemberre az éves büdzsénk se lett volna elég. Próbálkoztunk az üzleti szektorban, főleg bankoknál, de nem jártunk sikerrel. Szerintem nem azért, mert romákkal foglalkoztunk, hanem azért, mert az állam és az önkormányzatok ellen indítottunk szegregációs pereket, ami túl konfrontatív egy cég számára. Az Európai Bizottság pedig sosem írt ki pályázatot pereskedésre”.
Küllői Péter szerint is jogos érv, hogy a cégek nem szívesen adnak pénzt átpolitizált és megosztó témákra, de a szervezetek is tehetnének azért, hogy az általuk képviselt ügy beleférjen a cég brandjébe. Szerinte ehhez kellene a vonzó csomagolás és a világos stratégia, amiről feljebb írtunk. „Ebben sok tanulnivalójuk van még a magyar civileknek”.
Sárközi Gábor, az RSK igazgatója szerint a romaügy nem túl jól marketingelhető, de ők is hibát követtek el azzal, hogy egyáltalán nem törődtek a fundraisinggel. A négy szervezet közül az RSK az egyetlen, amely az elmúlt években nem kapott OSI-pénzeket. 2013-ban és 2014-ben csakis norvég pályázati pénzből éltek, tavaly viszont máshonnan is kellett pénzt szerezniük, a legnagyobb összegeket a Rockefeller Bros Fundtól, a Budapesti Szakpolitikai Elemző Kft.-től és Göncz Árpádtól kapták. Idén azonban már egyik pályázatuk sem nyert. Az RSK a tipikus példája annak, amikor egy szervezet pályázatról pályázatra él, és ennek megfelelően alakítja a tevékenységét. Eleinte hírügynökségként működtek, az utóbbi években pedig egy-egy ügyet kaptak fel kampányszerűen, mint a romákat sújtó szabálysértési bírságokat, vagy az Aranypánt-díjat.
Stratégiájuk egyelőre nincs, és Sárközi szerint nem is látni jó példát erre Magyarországon az esélyegyenlőség és a szegénység területén. „Hozzászoktunk ahhoz, hogy tízből két pályázatunk mindig nyer, ezért nem volt rá szükség”. Most viszont már tárgyalnak cégvezetőkkel, akiktől ígéreteik is vannak. „Ha sikerül szereznünk némi pénzt, tartósan átállunk új, alternatív forrásokra”.
Nem látják, mit akar az OSI
Ujlaky szerint pályázatokon legfeljebb akkor lett volna esélyük, ha változtatnak a szervezet profilján, azt viszont nem akarták. „Hiába került be a közbeszédbe a szegregáció problémája, ezt nem sikerült pénzre fordítanunk”. Az OSI egy ideig még szemet hunyt afelett, hogy jelentősen túllépik az egyharmados limitet, de mivel nem sikerült ezt megoldaniuk, és más kritériumoknak sem feleltek már meg, nem nyertek a következő pályázaton. Ujlaky ettől függetlenül hálás nekik, amiért ennyi éven át támogatták őket, és nem panaszkodik, mert amit lehetett, azt a CFCF megtette a roma szegregáció felszámolásáért.
Daróczi Gábor, a Romaversitas Alapítvány igazgatója szerint annyi szervezet került ilyen helyzetbe, hogy nem lehet az ő „bénaságukra” fogni. „Miközben az OSI elvárja az egyharmados szabály betartását, arra kényszerít minket, hogy a CEU-val versenyezzünk” – mondta. Daróczi arra az ötmillió eurós roma programra gondolt, amely idén nyáron indult a szintén Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemen (CEU). A programot részben a dán Velux Alapítvány finanszírozza, és Daróczi nem tartja fairnek, hogy ezekért a pénzekért a CEU-val kellene versenybe szállniuk.
„Nem az én dolgom, hogy mit akarnak az egyharmados szabállyal, de
azt igenis jó lenne tudni, hogy mi a fenét akar az OSI romaügyben csinálni Magyarországon. Mert sajnos nem látni
– mondta. Daróczi szerint azért sem igazságos az eljárás, mert a Romaversitas a Soros Alapítvány ösztöndíj-programjából jött létre, és a mintájára más országokban is hoztak létre azonos nevű szervezeteket. A Romaversitas nem boldogult az EU-s pályázatokkal sem, Daróczi szerint azért, mert nem elég nagyok ahhoz, hogy vezessenek egy nemzetközi konzorciumot, sima tagként pedig nem jut nekik fontos feladat. „A válság előtt a bevételeink harmadát az üzleti szférából, például gyógyszergyáraktól szereztük. Ezen kívül támogatott minket a főváros is. Ma már ezekre nincs lehetőség”.
A Romaversitas mostani állapota szerint még nyolc hónapig tud működni, ezért Darócziék most – szintén OSI-pénzből – próbálnak nekifogni a bázisépítésnek. Novemberben tartják a szervezet húszéves születésnapját, lesznek különböző rendezvények, amellyel a korábbi hallgatóikat és kisebb-nagyobb cégeket is szeretnének megszólítani. „Szeretnénk kiépíteni egy potenciális donorkört. Az biztos, hogy plusz támogatásokat be kell vonni. De fogalmam sincs, mi lesz nyolc hónap múlva” – mondta Daróczi, aki szerint azon is gondolkodnak, hogy ne csak egyetemista, hanem középiskolás romákkal is foglalkozzanak, mert igény lenne rá, és olcsóbb is lenne.
Megosztás