Keresés

Polgármester lett a rasszista tanárból

Rasszista kijelentések miatt kellett távoznia a tanári pályáról Vig Szilárdnak, aki vasárnap egy hajdúsági falu újdonsült polgármestere lett. A független színekben induló és megválasztott polgármester első beszédében sem hazudtolta meg önmagát, és rögtön világossá tette, hogy az ő világképe bizony cseppet sem változott a tanári pályáról való távozás óta eltelt évek alatt. A helyi cigány kisebbség vezetője szerint a településen most vészhelyzet van. 

Konyár egy Debrecentől délre fekvő, valamivel több mint 2 ezer lakosú település az Észak-Alföldön. A településen heten indutak a polgármesteri székért. Vig Szilárd független jelölt átlag fölötti – 57 százalékos – részvétel mellett a szavazatok 37 százalékát megszerezve lett polgármester.

Vígh korábban pedagógusként dolgozott egy konyári iskolában, de állásából 2 évvel ezelőtt elbocsátották, mert egy érpataki szélsőjobboldali rendezvényen arról beszélt, hogy a cigánygyerekeket csak veréssel lehet fegyelmezni. Az esetről egy videófelvétel is készült, nyilvánosságra kerülése után pedig Vígnek távoznia kellett a tanári pályáról.

Érpataki beszédében akkor úgy fogalmazott: „Ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, igazgató nem engedi, jó, néha muszáj. Olyan, hogy egyes, vagy szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak.”

Bár az iskola igazgatója szerint szerint nem volt probléma a cigány és magyar gyerekek együttélésével, a megkérdezett diákok azonban azt mondták, nem szeretik cigány iskolatársaikat, de egy cigány fiú például azt mondta, hogy „a legjobb barátaim magyarok”. Az egyik tanár akkor névtelenül úgy nyilatkozott, hogy a problémás diákok sokszor köpnek le más tanulókat, vagy elveszik a táskájukat, ő azonban nem tett különbséget cigányok és nem cigányok között, szerinte mindenki szokott köpködni az órán. „Ilyenkor a tanár csak annyit tud csinálni, hogy ejnye-bejnye. Ha többet tesz, az történik vele, mint a Szilárddal.”

Miután Vig Szilárdot elbocsátották az állásából, a Jobbik szervezett mellette szimpátiatüntetést. A Magyar Élet Menete címmel rendezett fáklyás felvonulás többek között a cigányok által lakott utcákat érintette. „Elég volt a cigányterrorból! Elég volt a pedagógusok megfélemlítéséből!” – írta a párt közleményében. Vig az itt tett kijelentéseiben sem hazudtolta meg önmagát: „Remélhetőleg sikerrel megvívom harcom az ellenem hazugsághadjáratot indító liberális csőcselék, valamint engem az igazság kimondásáért elbocsátó Klebelsberg intézményfenntartó ellen.”

Később, 2013 szeptemberében is történt atrocitás a faluban. Útban a román-magyar válogatott futballmeccsre a szurkolók egyik busza is megállt Konyáron, akik megbotránkoztató módon viselkedtek, félelmet keltettek a roma lakosság körében, majd tovább álltak.

Vig a megválasztása után úgy fogalmazott: „Kimondták a konyáriak, hogy mi konyáriak, mind az iskolában, mind azon kívül rendet akarunk és ebben a legmesszemenőbbekig támogatjuk Víg Szilárdot”- vélekedett a polgármester. A sajtótájékoztatón Érpatak hasonló elveket valló polgármestere – Orosz Mihály László – is ott volt.

A helyi cigány kisebbség vezetője szerint a településen most vészhelyzet van. „Függetlenként indult, de tudjuk – mindenki tudja –, hogy jobbikos polgármester nyert végülis”- mondta Gyöngyösi Jenő. Gyöngyösi még pereskedett is korábban Vígh Szilárddal, amiért jobbikosnak nevezte, de saját elmondása szerint nyert az ügyben.

A kisebbségi vezető szerint a cigányok féltek a felvonulásoktól, és félnek most is, de a félelem ellenére nem tudták mozgósítani a cigányságot a választások alkalmával, mert sokan nem hitték el, hogy Vig jobbikos, pedig a pletykák szerint hamarosan belép a pártba.

Vannak a településen törvénysértő cigányok, ez igaz, de a legtöbbjük nem ilyen, mondja Gyöngyösi. Korábban is probléma volt például az, hogy a gyerek 1-2 napig nem ment iskolába, mert mondjuk nem volt pénze a szülőnek ételre, de ezek a dolgok általában mindig megoldódtak, és az iskola is szemet hunyt a “kis hiányzások” felett.  Gyöngyösi attól fél, hogy ha most az iskola rászáll a cigányságra az ilyen és hasonló apróságok miatt, akkor 2-3 megbüntetett szülő után – akiket börtönbe küldenek, mert nem tudnak fizetni – a közösségnél elég hamar be fog telni a pohár.

Miután Vig megnyerte a választást, Gyöngyösi odament hozzá, hogy gratuláljon, és megkérdezte, hogy tudnak-e majd együtt dolgozni, amire az újdonsült polgármester nem adott választ. Gyöngyösi azonban mindenki érdekében reméli, hogy Vig megpróbál együttműködni vele, mert ha nem, akkor az mindenkinek “nagy baj lesz”- foglamazott a kisebbségi vezető.

Az ügyben Vig Szilárd polgármester nem állt rendelkezésünkre, mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy hétfőn lesz elérhető a hivatalában.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!