Keresés

Hamarosan kiderül, kiugranak-e a britek az EU-ból

Uniós tagságáról szavaz Nagy-Britannia, csütörtök este kiderül, továbbra is az EU tagjai maradnak-e. Az esetleges kilépés következményei beláthatatlanok. Az utolsó felmérések szerint hajszállal nagyobb a bennmaradók tábora, és a fogadóirodák is maradásra számítanak. Több százezer Nagy-Britanniában élő magyar sorsát befolyásolhatja a döntés.

A szavazás napján az utolsó pillanatig bizonytalan, hogy marad vagy kilép Nagy-Britannia az Európai Unióból. A csütörtöki szavazás előtt készített utolsó felmérések szerint a két tábor támogatottsága majdnem egyenlő, van, ahol hajszállal a maradás hívei vezetnek. Az Evening Standard által szerda este ismertetett Ipsos MORI felmérés 52 százalékot jósolat a maradás és 48-at a kilépés híveinek. A fogadóirodák ugyanakkor 75 százalékos esélyt adnak arra, hogy Nagy-Britannia EU-tagságára szavaz.

Nem csak a 46,5 millió szavazásra jogosult brit megosztott azonban a kérdésben, hanem egyes politikai táborokon belül is törést hozott a kampány. A népszavazás ötletét a tavalyi választási kampányban felkaroló David Cameron konzervatív kormányfő a bennmaradás mellett érvel, míg saját igazásgügy-minisztere David Gove, valamint párttársa Boris Johnson volt londoni polgármester a kilépést szorgalmazza.

David Cameron utolsó kampányállomásain arról beszélt, hogy ha a kilépésre szavaznak többen, az visszafordíthatatlan döntés lesz. Azt ígérte, ha tagok maradnak, akkor azért fog lobbizni, hogy módosítsák az unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályait, hogy csökkenthessék a bevándorlást.

A kilépés hívei úgy látják, hogy Nagy-Britanniát a bonyolult szabályozással és befizetendő járulékokkal csak akadályozza az EU, és szeretnék ha az ország maga dönthetne arról, kit enged be a határain. Szeretnék megzabolázni a bevándorlást, és tartanak attól, hogy az EU-n belügyi együttműködés erősődésével egyfajta Európai Egyesült Államok jöhet létre.

A bennmaradás mellett állók viszont az uniós piac előnyeivel, illetve a nagy munkakedvű bevándorló fiatalok gazdaságra gyakorolt pozitív hatásával érvelnek. Ők attól félnek, hogy az esetleges kilépéssel szégyenben marad az ország a világ közvéleménye előtt – derül ki a BBC összeállításából.  

A bennmaradás mellett állt ki David Beckham, korábbi angol sztárfocista, Sir Elton John énekes, Joanne K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam szerzője, Simon Cowell világhírű televíziós producer, illetve Keira Knightley és Daisy Ridley színésznők. Ellene van viszont  Bernie Ecclestone, a Forma 1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, Joan Collins és Liz Hurley színésznők, vagy épp John Cleese, a Monty Python társulat volt tagja – írta az MTI.

A reggel hétkor kezdődött, és este tízig tartó szavazást több helyen özönvízszerű esőzés nehezíti, volt, ahol át kellett helyezni a szavazóhelyiséget, mert csak vizes lábbal lehetett megközelíteni az urnákat. A végleges eredmény péntek reggelre várható.

A kilépés következményei egyelőre beláthatatlanok. Vannak, akik szerint a britek gazdaságilag biztos megsínylik ha így döntenek, és a kilépés esetén kérdéses az is, mi lesz azoknak a sorsa, akik az uniós tagállamokból települtek a szigetországba a megélhetés reményében, köztük rengeteg – nem hivatalos felmérések szerint több százezer – magyarral.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!