
Tizenegy városban tartanak tüntetést az oktatás helyzete miatt, köztük Miskolcon is, ahonnan néhány héttel ezelőtt elindult a tiltakozási hullám. Az eső ellenére több ezren vonulnak a Herman Ottó Gimnáziumtól a Hősök teréig, a nyitó beszédekben a kommunista időket idéző központosítást kritizálták.
Több ezren gyűltek össze a miskolci Herman Ottó Gimnázium sportcsarnoka előtt szerda délután, hogy tiltakozzanak az oktatás helyzete miatt. Tudósítónk szerint a Miskolci Pedagógus Szakszervezet nem számíthatott ekkora részvételre, mert úgy tervezték, hogy a járdán vonulnak majd a Hősök terére, de hamar kiderült, hogy kevés lesz a hely, ezért a rendőrség lezárta az utat.
Mielőtt elindult volna a menet, egy hermanos szülő tartott beszédet, amelyben azt követelte, „szüntessék meg a legsötétebb kommunista időket idéző központosítást az oktatásban”, az egyik főszervező pedig azzal indította útnak a tömeget, hogy:
Miskolcon egyet akarunk, szabad oktatást!

Tudósítónk szerint a szemerkélő eső ellenére meglepően sokan elmentek a tüntetésre, köztük idősek, fiatalok és gyerekek is. A tanárokkal együtt vonulnak a Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozói is, akik szolidárisak a tanárokkal.
A miskolci eseményekről hamarosan részletes riportban számolunk be!
Az egész országban tüntetnek
Nemcsak Miskolcon, hanem az ország további tíz pontján tartanak tüntetést szerda délután, köztük a budapesti Szabadság téren is, ahol munkatársunk szerint nagyjából ezren gyűltek össze. Az első beszédet Varga Wagner Csilla tanár mondta, aki szerint az előző Orbán-kormány biztosan nem véletlenül nevezte el a Kliket Klebelsberg Kunóról, de sajnálja, hogy az ő tudomány- és oktatásfejlesztő tevékenysége helyett csak a retrográd hozzáállását követik.
Szüdi János közoktatási szakértő azért kritizálta a kormányt, mert szerinte a hatalom akaratának közvetítését várják el a tanároktól. Szüdi ezért többször invitálta a tömeget a február 13-i Kossuth téri tüntetésre. Felolvasták L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének levelét is, akinek az fáj a legjobban, hogy az oktatás elvesztette az esélykiegyenlítő szerepét.
Az Index tudósítása szerint Pécsen Pölöskei Gáborné, az Emmi helyettes államtitkára a fórum után az adminisztrációs terhek jelentős csökkenését ígérte. „Tovább folytatódik a párbeszéd a pedagógusok és az oktatási tárca között, aminek célja, hogy rendszerbe tudjuk foglalni a tanárok problémafelvetéseit” – mondta.
Szegeden ötszázan vonultak utcára a Délmagyar szerint. ” A szónokok az iskolák szabadságát, a KLIK megszüntetését, a tanárok óraszámának csökkenését és a tankönyvek szabad választását követelték”- írják.

Körülbelül kétszázan tüntettek Szombathelyen is, ahol a Borostyánkő áruháztól a városházáig, majd a KLIK Kossuth utcai irodájáig vonultak volna, de az eső miatt végül egy aluljáróba kényszerültek. Aztán a szervezők meggondolták magukat, és mégis elmentek a tankerületi központhoz. A nyugat.hu tudósítója az emberek közt kiszúrta a Fidelitas helyi elnökét is.
A Kisalföld beszámolója szerint hatvanan gyűltek össze a soproni Klik irodája előtt, ahol Jakál Adrienn, a Párbeszéd Magyarországért helyi elnöke beszélt. „Az oktatás ellehetetlenítésével, az értelmetlen és szinte megvalósíthatatlan reformoknak nevezett szabályokkal, átgondolatlan oktatáspolitikával a gyermekeink jövőjét, és ezzel az ország jövőjét kockáztatják” – mondta. Győrben nagyjából kétszer ennyien voltak a Városháza téren, de jövő hétre újabb tüntetést ígértek, mivel a mostani időjárás nem kedvezett a megmozdulásnak.
Békéscsabán százötvenen voltak kint a Szent István téren. A beol.hu tudósítása szerint az országos tiltakozási hullám szimbólumává vált fehér szalagot is kifeszítették a városháza elé. Ezen kívül volt még tüntetés Budaörsön, Hajdúszoboszlón és Veszprémben is.
Az egész egy levéllel indult
A tiltakozási hullám azután robbant ki, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnázium január 6-án közzétette azt a nyílt levelet, amelyben többek közt kritizálták a központosított oktatási rendszert, a túlzott bürokráciát, a forráskivonásokat, valamint a tanárokra és gyerekekre rótt plusz terheket. A nyílt levelet az elmúlt hetekben közel harmincezren írták alá, köztük több száz tantestület is.
Bár Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter Miskolcon tárgyalt a pedagógusokkal, majd bejelentette a tanfelügyelet lazítását, a tiltakozás nem hagyott alább. A miskolci nyílt levelet kezdeményező tanárral, Pilz Olivérrel készült interjúnkat itt olvashatja, a csatlakozók panaszaiból pedig itt szemléztünk.
