Keresés

Párizsig látszott a hodászi cigányok vályogtemplomának tornya

Elég egy jó pap, hogy cigányok és nem cigányok ne gyűlöljék egymást? Ópályi és Hodász szinte szomszédos falvak, hasonló adottságokkal: egyik szegényebb mint a másik, mindkettőben sok a roma, egyikben sincs sok munka. Míg Ópályi járja a szegény magyar falvak tipikus útját, Hodászon csodát tett egy pap még a 60-as években, békét teremtett cigányok és nem cigányok között, és ez a béke azóta is kitart. 

Az a gyerek meg fog égni, ha tüzet csinál!

– kapott a fejéhez Gábor atya a volán mögött, amint észrevette, hogy a nyolcéves forma fiú egy lángoló fotelt cibál a nádas felé.

    • Te miért nem voltál tegnap iskolában, Ficánka? – tekerte le az ablakot a pap, aki szinte az összes ópályi cigány gyereket ismeri hittanóráról.
    • Ma már voltam – válaszolta mosolyogva egy másik, alsó tagozatosnak tűnő gyerek.
  • Na, jól van. Dicsértessék.

Azzal Gábor atya továbbhajtott a szeméttel, patkányokkal és kóborkutyákkal teli utcán. Az oltás nélküli kutyákkal a telepen kívül élőknek is meggyűlt a bajuk, ezért a polgármester nemrég

közmunkást állított a telep szélére, hogy pálcával kergesse vissza a kutyákat, nehogy kiszökjenek.

A pap – aki hetvenéves létére fiatalosan mozog, szerinte a foci miatt – egyre-másra parancsolta iskolába a gyerekeket. “Nincs cipőm” – szabadkozott egy lány, de a pap szerint ez nem akadály, nyugodtan el lehet indulni anélkül is.

Az ópályi cigánysor egy részlete | Fotó: Magócsi Márton
Az ópályi cigánysor egy részlete | Fotó: Magócsi Márton

Vannak az országban szörnyű állapotban lévő szegregátumok, de Ópályiban kirívó a nyomor. Gábor atya, vagyis Gelsei Gábor görögkatolikus pap szerint sok telepi viskóban harminc-negyven ember húzza meg magát, és hiába minden adománygyűjtés, nem akar javulni a helyzet. Pedig Gelsei pontosan tudja, milyen egy olyan falu, ahol normálisan élnek együtt az emberek. Majdnem húsz évig volt pap a szomszédos Hodászon, ahol a cigányok és nem cigányok együtt járnak templomba, és teljesen természetes, hogy cigány nők is dolgoznak a helyi szociális intézményekben.

Hodászon a cigányok lakta területen idősek otthona, családok átmeneti otthona, konyha, tanoda és közösségi ház is működik, mind a görögkatolikus egyház fenntartásában. Ezeket épp Gelsei idejében sikerült megnyitni, és bár Ópályiban is próbál segíteni a telepen élőknek, sokkal nehezebb dolga van.

Pedig Hodász sem gazdag település, az önkormányzat ugyanolyan adottságokkal dolgozik mint az ópályi: az adóbevételeik alacsonyak, az állami normatíva kevés, a pályázatokon pedig nehéz sikeresnek lenni, még ha találnak is olyat, amihez nem kell óriási önerő.

Amíg kicsik, addig kezelhetők

“Van a falunak egy betegsége” – mondta  Herdon János, Ópályi polgármestere. “Mindenki tudja, mi vár a falura: nemsokára a kisebbség lesz többségben. De nem biztos, hogy ezt siettetni kell”.

Herdont szűk egy éve választották meg polgármesternek, miután az előző képviselő-testület feloszlatta magát. Ennek a körülményeiről nemrég részletesen is beszámoltunk a jegyzőkönyvek alapján. Röviden az történt, hogy az önkormányzat elindulhatott volna egy telepfelszámolási pályázaton, a falu többsége viszont szembeszállt az akkori polgármesterrel, akinek végül le is kellett mondania. Az emberek féltek, hogy ha cigány család költözik a szomszédságukba, az majd leviszi a házuk értékét.

Herdon János, Ópályi polgármestere | Fotó: Magócsi Márton
Herdon János, Ópályi polgármestere | Fotó: Magócsi Márton

Így volt ezzel Herdon János is, akinek nem is nagyon kellett kampányolnia: elég volt, hogy az emberek tudták, ő nem fogja támogatni az integrációt. “Sajnos már ma is élnek a telepen kívül, de ahová betették a lábukat, az úgy néz ki, mint a telep. Nem ismerik az evőeszközöket, a széket, az asztalt, semmit” – mondta. “Amíg kicsik, addig kezelhetők, de amint nagyobbak lesznek, onnantól az ösztöneik diktálnak, és vége a tanulásnak”.

Hodászon viszont szeretnének elindulni azon a pályázaton, amelyre az ópályiak nemet mondtak. “Mit kell megijedni?” – kérdezte Nagy János polgármester, aki szerint a szomszédos település képvsielői nem értették meg, milyen jó lehetőség volt előttük.

Kevesebb lesz a cigány, ha gettósítják? Együtt kell tudnunk élni

Nagy János, Hodász polgármestere | Fotó: Magócsi Márton
Nagy János, Hodász polgármestere | Fotó: Magócsi Márton

Kíváncsiak voltunk, hogy lehet ekkora különbség két, amúgy hasonló adottságú település között. Akik ismerősek a környéken, állítják, nemcsak a polgármester vagy a képviselő-testület felfogása más. Az eltérés valódi okai mélyebben húzódnak.

Jött valaki 

“Sója Miklós leültetett engem a kápolna közepére, és megtanított késsel-villával enni” – emlékezett vissza gyerekkorára az 1963-as születésű Lakatos Sándor. Amikor ő a világra jött, Sója Miklós már húsz éve szolgált a falu görögkatolikus papjaként, és ez így volt egészen 1981-ig.

20180112 Ópályi Hodász roma-magyar együttélés különbségei
Lakatos Sándor | Fotó: Magócsi Márton

Azóta róla nevezték el a szegregátum egyik utcáját: azt, ahol Sója és a hodászi cigányok együtt építettek maguknak vályogból kápolnát. Azt ígérte, a tornya Párizsig is ellátszik majd. Ha odáig nem is látszik, ma már padlófűtéses, modern épület áll a helyén, a teteje pedig sátorként borul a falakra, utalva a cigányok vándorló életmódjára.

Sója Miklós atya és régi képek a falon Hodászon a templom melletti közösségi térben | Fotó: Magócsi Márton
Sója Miklós atya és régi képek a falon Hodászon a templom melletti közösségi térben | Fotó: Magócsi Márton

A hodásziak szerint jelentős részben Sója Miklósnak köszönhető, hogy náluk ma nem olyanok a viszonyok, mint Ópályiban. Végső soron úgy tűnik, szerencséjük volt, hogy éppen hozzájuk került egy karizmatikus és türelmes ember, akire a hodásziak fel tudtak nézni, és követni tudták.

Ez az ember lehetett volna egy tanár, egy óvónő vagy akár egy polgármester is. A lényeg, hogy elég karizmatikus volt ahhoz, hogy maga mögé állítsa a helyieket.

“Rátalált erre a közösségre, és felkarolta. Ő tette le az alapokat azzal, hogy az egyházba vezette a cigányokat, és a fejlődésükre törekedett, kirakta az ábécé betűit a templom falára, így tanította írni-olvasni a gyerekeket” – magyarázta Lakatos, aki  Sója Miklós óta mindig az aktuális pap mellett szolgálja a közösséget. Sója lefordította cigány nyelvre a liturgiát, amit a mostani pap, Kanyó Árpád is minden alkalommal cigány nyelven végez.

Kanyó Árpád, a mostani hodászi pap | Fotó: Magócsi Márton
Kanyó Árpád, a mostani hodászi pap | Fotó: Magócsi Márton

“Volt, hogy a régi rendszer emberei elhurcolták Miklós bácsit. Akkor a cigányok szerszámokat ragadtak, és utánuk mentek. Azt mondták: vagy elengeditek a papunkat, vagy megemlegetitek. Végül mindig elengedték.”. Lakatos szerint a falu többsége eleinte válaszút elé akarta kényszeríteni Sóját. “Azt akarták, döntse el, hogy a cigányok vagy a magyarok papja lesz. De neki sikerült ezt áthidalnia, és ma is természetes, hogy cigányok és magyarok egymás mellett ülnek a templomban. Imádkoznak, énekelnek, és együtt vannak jelen a közösségi ünnepeken, az egyház intézményeiben és a munkahelyeken is”.

“Miért lenne baj, hogy ők is ott ülnek?” – kérdezte egy nyugdíjas nő, aki valaha óvónőként dolgozott a cigánytelepen. “Emlékszem, akkoriban azért bokszosak voltak a gyerekek, koszosak. De ma már nincsenek ilyen gondok, azt mondják”. Bár ő a falu központjában lakik, a fia nem él messze a cigányoktól: amikor találkoztunk, akkor is épp az ő háza előtt takarított. “Sokszor itt vagyok, nincs velük semmi baj”.

Amikor Gelsei Gábor 1993-ban Hodászon lett parókus, olyan, több évtizedes alapot örökölt, amire már jól lehetett építkezni. Hamarosan felhúzták az új templomot, és megnyíltak a szociális intézmények is, ahol ma “magyar idős és rászoruló emberek fogadják el a gyógyszert, az ápolást és a gondoskodást a cigányok kezéből”. Lakatos szerint az építkezéskor felosztották, melyik utca lakói hozzák az ebédet, és melyik utcából hozzák a kávét. “Mindenki magáénak érzi a templomot, és magáénak érzi a szociális intézményeket is”. Lakatos Sándor szerint mostanra sokakra büszkék lehetnek, sokan leérettségiztek, sőt “ma már ott vagyunk a főiskolákon és egyetemeken is”.

Az intézmények megnyitásakor képzéseket is indítottak. “Sokan befejezték az általános iskolát, aztán szociális gondozói, ápolói végzettséget szereztek. Ez fontos változást hozott az emberek életmódjában, lakásaiban is. Ápolóként nem lehet koszosan megérkezni” – mondta Gelsei, aki össze sem tudja hasonlítani a mostani ópályi munkáját azzal, amit 2011-ig Hodászon csinált. “Ott én voltam az esernyő. Minden intézménynek megvolt a maga vezetője, én csak összefogtam a dolgokat. Negyven voltam, amikor abba belevágtam. Nagyon sok kezet és kilincset kellett megfogni ahhoz, hogy sikerüljön”.

Lakatos szerint Sójához hasonlóan Gelsei is karizmatikus ember, aki jól meg tudta találni a lehetőségeket. Tudta, melyik külföldi segélyszervezettől érdemes támogatást és segítséget kérni, és azt is, hogy éppen kit lenne érdemes meghívni egy épület átadójára. “De hetvenévesen már mibe fogjak? Itt megy a szemétdombon a kukorékolás, mindenki marja egymást” – mondta Gelsei Ópályiról.

Herdon János ópályi polgármester egyáltalán nem biztos benne, hogy Sója Miklós ugyanazt a munkát el tudta volna végezni Ópályiban, amit Hodászon. “Minden település más és más, nem tudom megmondani, miért” – tanakodott az ópályi polgármester. “De sajnos senki se tudja a megoldást, pedig nagyon örülnék, ha valaki végre megmondaná, mit csináljak”. 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!