Jövő szeptembertől csak azok a családok kapják meg a családi pótlékot, ahol a három éves kort betöltött gyerek óvodába jár. Felmentést lehet kérni, a helyi jegyző dönti majd el, hogy maradhat-e otthon a gyerek.
A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását – idézi az Index az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát.
Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családipótlék kifizetését, mivel ennek hatására 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma. Hasonló eredményt remélnek ettől az intézkedéstől is.
Novák Katalin kitért arra is, hogy bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól. A mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt.