Öt hónap alatt többet tanultam itt, mint a saját anyámtól

Kitti tizenöt évesen szülte az első gyerekét, majd nem sokkal később megint terhes lett. Senki sem akarta befogadni, még a saját anyja is lemondott róla. Félő volt, hogy elveszik tőle a gyerekeket, ezért ő maga is nevelőszülőhöz költözött. Öt hónapig lakott Áginál, akitől megtanulta, hogyan kell tizenévesen gyereket nevelni és háztartást vezetni. Azóta megházasodott, albérletben él a családjával. Nem akar nagyzolni, csak még egy szobát szeretne, hogy jobban elférjenek. 

A Kórház utcából jöttem, onnan viszik a legtöbb gyereket.

Ha a kecskemétieknek a Kórház utcát emlegetjük, csak a putrik egymásutánja jut eszükbe, ahová senki sem szívesen teszi be a lábát. Egy ideig itt élt Ági is, de az élete mostanra teljesen megváltozott. A szomszédos faluban, Helvécián él egy olyan házban, amit sokan irigyelnének tőle. Azt mondja, semmit sem kaptak készen: a férje a testvérével együtt vezet egy kőműves vállalkozást, abból tartja el a családját. Ági is SOS-nevelőszülő, akárcsak a sógornője, Éva, aki nemrég juttatott vissza az édesanyjához egy börtönben született babát.

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványnál dolgozó nevelőszülők dönthetnek úgy, hogy a kecskeméti gyermekfaluban egy családi házban, vagy a saját otthonukban nevelik a gyerekeket. Ági és Éva mindketten az utóbbit választották, szerintük így sokkal meghittebb környezetet tudnak kialakítani.

Ági nagyjából két éve végezte el a nevelőszülői tanfolyamot, utána rögtön a mély vízbe dobták. „Kitti a Kórház utcában nőtt föl, tizenöt évesen szülte Szabinát, és amikor hozzám került, már útban volt a második. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, de szeretem a kihívásokat” – mondja Ági, miközben az udvaron feltűnik a két saját lánya, Ági és Hajni is. Mindketten iskolások, de épp szünet van, későn ébrednek. Rajtuk kívül három gyereket nevel, Kittiék már elköltöztek tőle, legfeljebb látogatóba jönnek el néha, ahogy most is.

Nem túl gyakori, hogy egy fiatal anyát a gyerekével együtt vegyen magához egy nevelőszülő, de az SOS-nél különös figyelmet fordítanak a vér szerinti szülőkre is. A szervezet egyik kecskeméti munkatársa, Forczek Anita szerint annak „nincs is értelme, ha nevelőszülőhöz költöztetjük a gyereket, megtapasztalja, milyen Hawaii tud lenni az élet, aztán visszamegy oda, ahonnan jött”. Ha a szülők együttműködnek, mindig próbálnak nekik is tanácsot adni, hogyan osszák be a pénzt, mire fontos költeni, és mire nem, mire érdemes figyelni a gyerek nevelése során, vagyis főleg életvezetési tanácsokat adnak nekik.

A kecskeméti gyermekfaluban egy új program keretében júniusban nyílik meg az az átmeneti otthon, ahol a szülők a gyerekeik átmeneti elhelyezését kérhetik arra az időre, amíg rendezik az életüket, és megfelelő napi rutint alakíthatnak ki, de akár kisgyerekkel együtt is beköltözhet az anya a krízis megoldásáig. Kittiék története éppen azt mutatja, hogy ha időben, intenzíven megsegítik a szülőket, akkor még egy gyerekkiemelés története is végződhet jól. (Az intenzív segítség fontosságáról Szilvási Léna, az alapítvány programfejlesztési igazgatója is beszélt az Abcúgnak adott interjújában).

Anyám az alkoholt választotta helyettünk

„Anyám nem akart gondoskodni rólunk, és a barátom anyja se vállalta a gyámságot, ezért félő volt, hogy el fogják venni tőlem Szabinát. Házról házra jártunk, de sehol sem volt maradásunk” – meséli Kitti. Ezért találták ki az SOS-ben azt a megoldást, hogy ő maga is költözzön nevelőszülőhöz. „Anyám alkoholista lett,  egy csomó albérletből miatta dobtak ki. Összejött egy férfivel, aki döntésre kényszerítette, hogy inkább vele akar lenni, vagy velünk. Őt választotta. Azóta is alig bírok ránézni, sosem fogom ezt elfelejteni neki”.

„Segíteni akarok, csak működjetek velem együtt”- így próbált hatni Ági Kitti lelkére, de ez nem sikerült azonnal. „Az első hetet mindketten egy hónapnak éltük meg, Kitti semmit sem csinált, csak a szerelmére, Pityura gondolt, és sírt, amiért elszakították tőle. Üzent neki a tapétán, és naplót írt, mintha Pityu olvasná, mi történik velük”. Kitti és Szabina először az emeleten kaptak egy szobát, Ági végig kiszolgálta őket. „Vittem nekik a reggelit, az ebédet, a vacsorát. Kittinek semmivel sem kellett foglalkoznia, csak a gyerekneveléssel”.

De ez nem ment olyan könnyen.

„Szabina nagyon neveletlen volt, Kitti mindent megengedett neki. A vacsoraasztalnál folyton el akarta venni a többiektől az ételt, dobálózott vele. Mindent kapcsolgatott, mindent megrongált. Kittit is meg kellett tanítani, hogyan tartsa rendben a dolgait, és hogy a gyerek szeretete nem azt jelenti, hogy hagyom, hadd csináljon, amit akar”. Aztán lassan elkezdtek összecsiszolódni. „Közben Kitti terhes volt, és vizsgálatokra kellett járnia. Eleinte elkísértem, aztán egyedül ment. Tudtam, hogy ilyenkor találkozik Pityuval, de mit tehettem volna? Nem tilthattam el őket egymástól olyan szigorúan”. Ági három-négy hét után kiköltöztette őket a melléképületbe. „Nem nagyon hagytam őket magukra. Tudtam, ha megszöknek, azzal minden tönkremegy”. Kitti azt mondja, utólag kineveti magát, amiért olyan nehezen viselte az első heteket. „De persze, hogy hiányzott Pityu, ő a szerelmem és a gyerekeim apja.

Öt hónap alatt többet tanultam Ágitól, mint valaha a saját anyámtól.

„Megtanította, milyen fontos, hogy együtt játsszunk a gyerekkel, hogy nem baj, ha piszkos lesz a homokozóban, és hogy nincs más feladatom, mint hogy mindent megtegyek érte. Szabina Ági mamának hívta őt, még most is emlékszem, ahogy reggel hatkor az ablaka alatt kiabálta, hogy induljanak már a boltba rágógumiért”. Amíg Kitti Áginál lakott, Pityu munkát és albérletet szerzett, lerakta a közös életük alapjait. „Férjhez kellett mennem ahhoz, hogy nagykorúvá váljak,  és elköltözhessek, de az nem volt betervezve, hogy a kis Pityu éppen az esküvő napján fog megszületni”.

Éjjel kettőkor született, nyolc órát vajúdtam, és délután volt az esküvő. Szanaszét állt a hajam, fáradt voltam. Szerintem ilyen még nem is volt Magyarországon.

De elhalasztani nem lehetett. Ez két éve, augusztus végén történt, és szeptemberben a négyfősre duzzadt család már az új albérletben lakott. „Nagy megkönnyebbülés és felelősség is, hogy el kellett költöznünk, de nem éltük meg teherként. Nincsenek nagy vágyaink, nem akarunk nagyzolni, csak egy normális életet. Most már szigorú szabályok szerint élünk, reggel felkelek, boltba megyek, takarítok, főzök, délután hazajönnek a gyerekek, fürdünk, és alszunk. Igaz, Pityu még mindig elég engedékeny velük, ő nem tud nekik nemet mondani”.

Kitti szerint a történet tanulsága, hogy az ember az anyjától sem feltétlenül várhat segítséget. „Neked kell mindent megcsinálnod. Azt akarom, hogy élhessük a saját életünket, mindenkitől távol, nem kellenek mások terhei”.

A kórházban is hamar elterjedt, hogy még nem is vagyok férjnél. Sokan megnéznek, amiért 19 évesen két gyerekem van, de ez engem nem érdekel.

Ezért ugyanis kárpótolja mindaz, amit a gyerekeitől kap. „Annál nincs szebb, amikor elmegyek az óvodai anyák napjára, Szabinától cserepes virágot kapok, és közben anyának szólít. Mindent meg akarok neki adni”. Kittiéknek hamarosan ki kell költözniük a mostani albérletből, de szeretnének is egy nagyobbat, mert most mind a négyen egy szobában élnek. „Jó lenne egy lakás, amiben van hálószoba, gyerekszoba, konyha, fürdőszoba. Ennyit akarunk csak. Ha Pityu most el tud menni a Mercedeshez dolgozni, akkor ki is tudjuk majd fizetni”.

Azóta Ági nem sok időt tud velük tölteni, de úgy látja, jól megvannak. „Nagyon féltem, hogy ahogy elköltöznek, el fogják rontani az életüket, de egyelőre rendben vannak. Sajnos Kitti és Pityu annyira szeretik egymást, hogy közben féltékenyek is a másikra. Remélem, ez nem fogja őket elszakítani egymástól”.