Keresés

Orbán: Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni

Nem engedhetünk a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek, és el kellene vinni a bevándorlókat – mondta Orbán Viktor Brüsszelben. A miniszterelnök az Európai Tanács ülésére utazott, ahol két napig tárgyalnak az európai menekültkrízisről.

Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni – mondta Orbán Viktor Brüsszelben az Európai Tanácsnak a témával foglalkozó csúcstalálkozójára érkezve, írja az MTI. Orbán ezért elutasítja a menekültek szétosztására vonatkozó kvótás javaslatot.

Szerinte a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot és a magyar embereket. „Mi is szívemberek vagyunk, de nem vagyunk agyatlanok, a kettőt egyensúlyban kell tartani. Észnél kell lenni, itt most nem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek”, amelyre ugyanakkor mindig szükség van – mondta.

Orbán nehezményezte, hogy miközben Magyarországra több migráns érkezik, mint Olaszországra és Görögországra,  ez a két ország mintegy 160 millió eurót kapott az elmúlt időszakban, Magyarország pedig másfél milliót. Ennek ellenére Orbán szerint „nem fogunk koldulni”.

„Nem azért kell felhívni a figyelmet az adatokra, hogy Magyarország ezért pénzt kapjon, de ha adnak, persze elfogadjuk, a segítség jól jön. De ha nem adnak, akkor is meg fogjuk védeni a határainkat” – mondta.

A miniszterelnök szerint a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni, és téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni. „Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni” – mondta.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!