Keresés

Orbán kedvenceit gyógyítják, mégis rettegésben élnek

Egy olyan emberre bízta a kormány a Sportkórház sorsát, akit hét évvel ezelőtt a saját kollégái rúgattak ki az intézményból. Az orvosok úgy ismerik őt, mint aki nem felejt, és meg vannak róla győződve, hogy pusztán bosszútól robbantja majd szét a társaságot, amihez a kormányzat felső köreiben mozgolódó barátaitól kap majd segítséget – írja az Index.

Nem hitt a szemének a költözésre váró Sportkórház delegációja, amikor a leendő új helyükön kalauzolták őket végig az illetékesek a Kútvölgyiben néhány hónapja. Váratlanul megjelent ugyanis a János kórház vezetősége is, becsatlakoztak az idegenvezetésbe, és a házigazdák nekik is megmutatták ugyanazt az épületet, mint jövőbeni munkahelyüket.

Ekkor vált világossá a sportkórházasoknak, hogy ezekből az ígéretekből sem lesz semmi. Persze addigra már igazán hozzászokhattak volna az orvosok a meglepetésekhez: túl azon, hogy 2002 óta nem készül el az Alkotás úti új épületük, a kútvölgyis kört szintén abszurd módon, Lázár János sajtótájékoztatójából tudták meg. Előtte nem sokkal még fix ígéretet kaptak és látványterveket is nézhettek a Honvéd kórházba, illetve amellé való költözésükről.

“Tök mindegy, mi a legfrissebb hír, annyi mindent mondtak már, hogy belefásultunk”, mondta egy orvos, amikor ezeket a sztorikat hallgatva arról érdeklődtünk, hogy most épp mit tudnak a jövőbeni lehetséges helyszínekről. Mostanában amúgy a Karolina úti Ortopédiai Klinikát emlegetik a bennfentesek, ha nem költözik oda az épp igazgatót cserélt Vérellátó.

A költözési káosz azonban csak a felszín, a kórháznak most van egy ennél sokkal nagyobb gondja is: a dolgozók egyöntetűen egy személyes bosszú vezérelte szándékos szétveréstől tartanak.

A történet kulcsfigurája Berkes István főorvos. Ő 1974-ben kezdett a Sportkórházban, majd 2001-ben főigazgatóvá nevezték ki, de 2009-ben a kollégái szabályosan fellázadtak ellene. 15 pontból álló “feketelistát” állítottak össze arról, milyen vélt etikátlanságokat, szabálytalanságokat követett el a főnökük, és a minisztériumnál követelték a leváltását.

Berkesnek végül mennie kellett. A kollégáival vívott csatájában nem volt elég Schmitt Pál akkori MOB-elnökkel ápolt régi barátsága sem. A szoros kapcsolatukra egyébként akkor kellett rájöjjenek a kórház dolgozói, amikor a viharos időkben egyikük Schmittnél volt referálni az áldatlan állapotokról, és mire visszaért a kórházba, a MOB-elnökségi tag Berkes már mindent tudott a négyszemközti megbeszélésről, amit számon is kért kollégáján. A leváltott igazgató annyira megbántódott az ellene indított akció miatt, hogy az orvosok beszámolója szerint aztán a köszönésüket sem fogadta a szakmai eseményeken, konferenciákon.

Ezért is döbbent meg mindenki, amikor Balog Zoltán miniszter július elsejével kinevezte Berkes Istvánt a Sportkórház átvilágításáért felelős miniszteri biztosnak. Az ott dolgozók, akikkel az Index beszélt (volt köztük olyan is, aki nem írta alá egyébként az említett 2009-es levelet), egyöntetűen állítják, hogy a kórház most a “soha nem felejtőként megismert” Berkes megtorlásának áldozata lesz, hacsak valami felsőbb politikai erő ezt meg nem akadályozza. Ez utóbbi odavetett félmondat nem véletlen: Schmitt-Mocsai kontra Lázár János törésvonalat emlegetnek az orvosok.

Akik látták a Berkes által eddig elkészített koncepciótervezeteket, azok azt mondják, egyértelmű belőlük a szétverési szándék. “Minden héten újabb és újabb adatokat kér be, és ezekből a kérésekből is az olvassuk ki, hogy a szétszedésen gondolkodik. Ha a főigazgató nem küzdene foggal-körömmel, már bedaráltak volna minket” – mondta egyikük.

Erős trió

Berkes a Schmittel való, közös teniszmeccsekben is tetten érhető barátság mellett közeli szakmai kapcsolatot ápol Mocsai Lajossal, a két éve önálló Testnevelési Egyetem vezetőjével is, aki miatt még törvényt is módosított a Fidesz, hogy rektor lehessen. Régóta oktat az egyetemen, 2013-ban tudományos dékánhelyettessé nevezték ki. Akikkel az Index beszélt, azok eltérően értékelték egyébként ezt: volt, aki szerint személyesen nincsenek különösebben jóban, amit mutat az is, hogy Berkes nem kapott tanszéket Mocsaitól, “de szakmailag nem tudott máshova hátrálni a kirúgása után, mint a Testnevelési Egyetemre”. Akadt azonban, aki összeszokott, egy irányba gondolkodó és persze erős lobbierejű Berkes-Schmitt-Mocsai triót emlegetett.

“Magyarországon nagy hagyománya van annak, hogy a készbe mindenki szeret beleülni” – vélekedett az egyik interjúalany. Az ifjúsági sportolók, amatőrök, és a civilek sportsérüléseit ellátó orvoscsapatot meg majd közben beolvasztják máshová. Ami azok szerint, akikkel beszélt az újságíró, óriási baklövés lenne.

Az orvosok úgy tudják, október 5-én kellett volna a kormánynak döntenie az ügyben, de nincs hír arról, hogy ez megtörtént volna. A legutóbbi kormányzati nyilatkozat a kórház lehetséges sorsáról szeptember 29-i. Akkor az egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, még nincs kormánydöntés az ügyben, “még nem dőlt el, milyen funkciókat visz és hol lesz, az is elképzelhető, hogy az első költözésnél nem a végleges helyére kerül az intézmény”.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!